Virgil, Virgínia2020. november 27., péntek
Kultúra

Burgundiai Johanna kalandos élete

National Geographic Magyarország

1330. január 21-én, 40 éves korában, a franciaországi Roye-ban elhunyt Burgundiai Johanna, V. Fülöp francia uralkodó hitvese. A halottat a párizsi Saint-Denise bazilikában helyezték végső nyugalomra.

Burgundiai Johanna születésének pontos helyét és idejét nem ismerjük, annyi azonban bizonyos, hogy 1291 körül IV. Ottó burgundiai gróf és Artois grófnőjének, Mathildének első gyermekeként jött a világra.

Johanna még meg sem született, amikor az apja a IV. Fülöp francia királlyal kötött szerződésben felajánlotta kezét Fülöp elsőszülött fiának, az éppen akkor két éves Lajosnak.

A megállapodás ellenére azonban Lajos mégsem Johannát, hanem annak mutatósabb unokatestvérét, Margitot vette nőül, így a burgundiai leány kénytelen volt beérni Fülöp király második fiával, akit ugyancsak Fülöpnek hívtak. Házasságkötésükre 1307-ben Corbeil-ben került sor.

Hét éven át tartó nyugodt kapcsolatukat azonban 1314-ben országos botrány dúlta fel: húgát, Blankát és a trónörökös, Civakodó Lajos feleségét, Margitot két lovaggal a Nesle-toronyban „in flagranti” kapták. A közfelháborodást kiváltó eset kapcsán azonban nem csupán a „cédákat” zárták börtönbe, hanem bűnrészesként Johannát is, aki tudott és segédkezett a légyottok megszervezésében.

Noha Fülöp feleségét is elítélték, lényegesen enyhébb büntetést kapott, mint rokonai. Míg a bűnös feleségeket, Margitot és Blankát a rideg Chateau Gaillard-ba zárták, addig Johannát a barátságosabb Dourdanba szállították, ahol egy esztendőt töltött. 1315-ben az időközben francia királlyá választott X. Lajos kegyelméből kiszabadult a fogságból és visszatért férjéhez.

A Civakodó és annak posztumusz fia halála után, V. Hosszú Fülöp néven trónra került férje mellett ismét megillette a neki kijáró tisztelet. A Párizsban berendezkedett királyné csak férje 1322-ben bekövetkezett halála után vonult vissza. Élete utolsó esztendőit Burgundiában töltötte.

Az 1330. január 21-én, 40 éves korában elhunyt Johannát férje mellé, a párizsi Saint-Denise bazilikában helyezték végső nyugalomra.

Hozzászólások

A jövőben szabadon látogatható az ókori város

A jövőben szabadon látogatható az ókori város

Szaúd-Arábia a külföldről érkező turisták előtt is meg fogja nyitja a monumentális sírépítményéről ismert ókori Hegrát, a nabateus civilizáció régészeti helyszínét adta hírül az MTI.

Titokzatos tárgyat találtak egy gyermekmúmiában

Titokzatos tárgyat találtak egy gyermekmúmiában

A női portréval díszített egyiptomi múmia sokakat meglepett, hiszen egy ötéves lány testét őrizte.

Egy indián takaró több ezer pulykatollból készült

Egy indián takaró több ezer pulykatollból készült

A pulyka máig rendkívül fontos szerepet tölt be a pueblók életében.

Ezek a képek nyerték a háziállatok vidám fotóversenyét 2020-ban

Ezek a képek nyerték a háziállatok vidám fotóversenyét 2020-ban

Házi kedvenceink vidám fotóinak versenye lezárult, a nyertes képek pedig mosolyt csalnak arcunkra.

Értékes leletek kerültek elő a Citadella megújítási munkálatai során

Értékes leletek kerültek elő a Citadella megújítási munkálatai során

A Gellért-hegyen egykor állt csillagvizsgáló falmaradványait, egy értékes, első világháborús ágyútalpat, kelta, római és török kori érméket és kerámiákat is találtak a szakemberek.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket