Óbuda kincses szigete: a gőzösöktől a magyar Monte Carlóig

Cikkünk első része: Óbuda kincses szigete: a helytartói palotától az Árpád gőzösig >>

Az Első Dunagőzhajózási Társaság prosperáló cégnek bizonyult. Különösen a 19. század ötvenes-hatvanas éveiben lendültek fel az eladások. Húsz esztendő alatt százhatvan gőzhajót és hatszáz uszályt készítettek a mind bővülő gyárban. Ráadásul nem csak a Dunán jártak már a cég hajói: a magyarországi folyók után nyugat-európai folyókra és csatornákra is eljutottak. A Társaság belekóstolt a tengeri fuvarozásba is.

A századforduló táján a gyár újabb fénykora következett: Európa-szerte mind híresebbek lettek személy- és teherszállító hajói. Az Első-, majd még inkább a Második Világháború azonban ugyancsak megroppantotta a hajógyártó vállalkozást – a gyár már 1938-ban a Göring Werke tulajdonába került, hadiüzemmé alakították és főként tengeralattjárókat készítettek.

Nem hozott fellendülést az 1945 utáni időszak sem: mint egykori német vagyont, a Szovjet állam kapta meg azt, ami a gyárból megmaradt. Egészen 1953-ig kárpótlásként készültek a gyárban szovjet megrendelésre a hajók, s csak ekkor kapta vissza a Magyar Állam. 1962-ben átalakult a gyár, a neve Ganz-Danubius Óbudai Hajóépítő Rt. lett, a régi lendület azonban végérvényesen megtört. Szinte változatlan sémára készített tolóhajókat, egészen 1991-ig, amikor megszűnt a termelés.

Igaz, ekkor már sok-sok elképzelés volt arról, hogy mit kellene kezdeni a Hajógyári szigettel.

Játszani is engedd!

„Különböző tervek készültek már az 1980-as évek közepén is – akkor még állami megrendelésre –, amelyekből látszik, hogy már akkoriban turisztikai, szabadidős beruházásokat terveztek a Hajógyári sziget területére ” – mondta el a National Geographic Online-nak Várszegi Zsófia, az Álom Sziget 2004 Ingatlanfejlesztő Kft. marketing igazgatója. A sziget éveken át az ingatlanfejlesztők álma volt, hiszen központi fekvése miatt fantasztikus lehetőségeket ígért. Sokáig tartott azonban, amíg az állami tulajdonú területnek új gazdát találtak.

A vagyonkezelői jogokat a rendszerváltás után több mint egy évtizeden át az állami tulajdonú Hajógyári Sziget Vagyonkezelő Kft. gyakorolta. Az első – felszámolási ügyekkel és elvetélt magánosítási tervekkel sújtott – években elsősorban hosszú távú bérleti szerződéseket kötöttek. Átalakult az Óbudai-sziget arculata is: a műemlékileg értéktelennek ítélt üzemcsarnokokat elbontották (összesen negyven épületet), a terület mindinkább polgári jelleget öltött. Megjelentek a büfék, a szabadidős sportok helyszínei, a megmaradt épületekbe vállalkozások költöztek, vagyis a nagyközönség számára mindinkább bejárható lett.

A következő lépésre, a privatizációra egy 2003-as kormánydöntés után került sor. A Hajógyári Sziget Vagyonkezelő Kft.-nek és ezzel a sziget déli, 32 hektáros részének egy nemzetközi befektetési konzorcium lett a tulajdonosa, akik a cégnek az Álom Sziget 2004 Ingatlanfejlesztő Kft. nevet adták. A Hadrianus palota területére állami visszavásárlási opció szerepelt a szerződésben, ha a beruházó cég veszélyeztetné a leletegyüttest – a jogi lehetőség január 1-jén járt le.

„Tagadhatatlan, hogy komoly társadalmi vita kerekedett, amikor nyilvánosságra hoztuk elképzeléseinket a sziget déli részével kapcsolatban” – mondta Várszegi Zsófia. „Közép-Európa legnagyobb konferencia központja, az amerikai típusú, I. kategóriájú kaszinó és a hozzá kapcsolódó szállodák, szórakozóhelyek, kiállító csarnokok, üzletek hallatán sokakban születtek ellenérzések. A baj az, hogy Magyarországon a szerencsejáték fogalma sokakban összemosódik a bűnözéssel. Ha az európai klasszikusra, Monte Carlóra, a dél-afrikai Sun City-re vagy Amerikában Las Vegas csillogására gondolunk, nem az alvilág az első, ami eszünkbe jut, hanem a színpompás revük, sportrendezvények és világsztárok előadásainak sokasága.”

Az Álom Sziget Kft. beruházásai eredményeként a konferencia központon, kaszinón és színházon kívül összesen három és félezer szállodai szoba várná a kikapcsolódni – és játszani – vágyókat néhány év múlva a szigeten. Nem kellene azonban dúsgazdagnak lenni, hogy valaki eltöltsön itt egy hétvégét, hiszen épülnének három és négycsillagos hotelek is.

„Munkahelyeket teremtünk majd, több mint tízezret, rendezzük a Hajógyári sziget környezetében a közlekedést. A területet természetesen nem zárjuk le, hiszen a vállalkozások látogatók nélkül nem lehetnek nyereségesek. Mit is érne egy turisztikai központ turisták nélkül? Parkok, kerékpárutak, vízisport-bázis is szerepel a terveink között. Mindez azonban a védett fák megőrzése mellett, ipari helyett végre valódi zöld környezetben. Aki tehát nem akar, vagy tud eltölteni a szigeten egy éjszakát, sétálhat, beülhet egy kávézóba, megnézhet egy kiállítást, egy színházi előadást. Nyitott, élő – és élhető – szigetet szeretnénk, amivel csak nyerhet a kerület, a főváros és Magyarország is” – tette hozzá Várszegi Zsófia.

Hadrianus palotája: vigyázat, mélyvíz!

Építészetileg mindenesetre meglehetősen kötött a szigeti beruházók keze. A jövendő épületek magassága adott (nem haladhatja meg a legmagasabb fákét, vagyis a négy emeletet) és korlátozott a felszínen beépíthető terület is. Ezért a kaszinó és a konferenciaközpont a felszín alá épülnek a garázskomplexummal együtt. Ez azonban sok építész szerint kockázatos vállalkozás, hiszen kérdéses, milyen technológiákkal lehet a talajvizet kordában tartani. A terület ráadásul árvízveszélyes, ami szintén nem kedvez az ilyen jellegű építészeti megoldásoknak. Szintén a talajvízszint gátolhatja majd a Hadrianus palota teljes feltárását és bemutatását, mivel egyes falai nyolc méteres mélységben húzódnak.

„A jelenlegi helyzetben nincsenek veszélyben az Óbudai sziget műemlékei és védett régészeti objektumai” – mondta portálunknak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke. Mezős Tamás emlékeztetett arra, hogy két ütemben, összesen tizennégy épületet nyilvánított védettnek a szakminiszter. Ezek természetesen a 19. században, a hajógyár fénykorában épültek, ám így is jól reprezentálják a terület értékeit. A Hadrianus palotára pedig nyilván érvényes az a nagy régész igazság, hogy a leletek addig biztonságban vannak, amíg föld borítja őket.

„Természetesen rendkívül fontos, hogy feltárjuk és bemutassuk a palota együttest és ezt az Álom Sziget Kft. finanszírozná is az előzetes megbeszélések szerint, azonban ennek technikai részletei még nem tisztázottak. Egy biztos: csak a megfelelő előkészítés és ismeretek birtokában szabad egy ilyen vállalkozásba belefogni. Nehéz előre véleményt mondani a bemutatás lehetséges módjáról is. Egy biztos: hiába nem áll már a falak jó része, valahogy érzékeltetni kellene a palota méretét” – tette hozzá Mezős Tamás.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke egyébként úgy véli, hogy nem kell a műemlékeket sem általában, sem a konkrét esetben a magánbefektetőktől félteni. Mint elmondta, számos jó példa bizonyítja, hogy a magántőke igenis felismeri a kulturális értéket és annak megőrzését, bemutatását képes üzleti terveibe illeszteni. „Az a fontos, hogy a befektető tudja, mire számítson” – véli Mezős Tamás. „Ha a beruházás elején tisztázzuk, hogy milyen emlékek megőrzését és bemutatását várjuk el, nem éri meglepetés. A Hivatal nyitott arra is, hogy akár lépésről lépésre konzultáljon a tervezés során a befektetővel, ami garancia arra, hogy az engedélyezési eljárás gond nélkül zajlik le.”

Ha hatóság nem is, a föld mélye még okoz majd meglepetéseket a Hajógyári szigeten. A 2007-es szondázó ásatások során a már ismert palotán kívül nem akadtak nagyobb épület maradványára, arról pedig csak később döntenek, hogy ebben az évben milyen régészeti módszerrel és alapossággal vizsgálják tovább a szigetet. Kapkodásra nincs ok, hiszen az építkezések várhatóan 2009-2010-ben kezdődnek csak el. Addig is a beruházók gyűjtik a hajógyártáshoz kötődő tárgyi emlékeket az Álom Sziget Kft. irodájában és tartják a kapcsolatot azokkal, akik az itteni üzemekben dolgoztak. A relikviák és az emlékek lesznek az alapjai annak a múzeumnak, amely a hajógyártást és ezzel együtt a sziget egyik legragyogóbb korszakát mutatja majd be.

Fotó: Kovács Olivér (1, 2), Látványterv: Álom Sziget Kft. (3, 4)