Feltárták a legősibb olajfestményeket

Valószínűleg az 5-9. században készült afganisztáni olajfestmények voltak a középkori Európa és a mediterrán térség hasonló technikájú, de csak később megjelent festészetének az előzményei. Ez derült ki egy nemzetközi kutatás során, melyet több ország szakemberei végeztek a Bámiján-völgyben, az UNESCO koordinálásával.

A Bámiján-völgy az afgán fővárostól, Kabultól mintegy 240 kilométerre északnyugatra húzódik. A völgyben egykor élt buddhista szerzetesek a puha homokkőbe barlangokat vájtak. A völgyet és lakóit két hatalmas (mintegy 50 és 30 méteres) sziklába faragott Buddha szobor védte. Ezek a világon a legnagyobb álló Buddha szobrok (voltak). Napjainkban a völgy leginkább ezeknek köszönheti világhírnevét, pontosabban ezek pusztulásának. 2001 tavaszán ugyanis a tálibok lerombolták a két szobrot, melyeknek ma már gyakorlatilag csak a falba vésett helye látható. A völgyben fennmaradt buddhista kultúra emlékeinek megőrzése céljából, 2003-ban Bámiján az UNESCO Világörökség részévé vált.

A Buddha-szobor helye 2001 után

Azóta japán, európai és amerikai kutatók – részben UNESCO támogatással – dolgoznak azon, hogy megmentsék a barlangok falfestményeit. A munkálatok során a kutatók alapos vizsgálatnak vetették alá a festményeket, remélve, hogy ez segítségükre lesz a restaurálásnál. A völgyben található mintegy ezer barlang falát díszítő festmények az 5. és a 9. század között készültek.

Európában csak a 8. századtól használták

A kromatográfiai és tömegspektrográfiai vizsgálatok, a kutatók meglepetésére, azt mutatták, hogy legalább 12 barlangban és a két lerombolt Buddha-szobornál olaj- és gyanta alapú festéket használtak az egykori alkotók. Így a jelen ismeretek szerint ezek a legkorábbi olajfestmények.

Yoko Taniguchi japán restaurátor (a Japan Center for International Cooperation in Conservation munkatársa), egy nemzetközi szakmai fórumon a kutatás eredményeinek bemutatásakor elmondta, hogy a barlangokban lévő falfestmények emlékeztetnek a – későbbi – kora európai módszerekre.

A falfestmények alapját egy ólomtartalmú, fehér réteg alkotja, a fedőréteg festékét viszont dióból vagy mákból nyert olajjal vagy gyantával keverték. Ezekre azért volt szükség, hogy jobban megkösse a festéket, és odatapassza a felülethez. „A Bámiján-völgyiek bizonyítottan a legkorábbi, eddig ismert falfestmények, ahol gyantát vagy olajat használtak” – hangsúlyozta Taniguchi.

Az olaj használatát számos középkori európai és bizánci festménynél már korábban kimutatták. Ez a módszer Európában viszont csak a 8. század környékén terjedt el. Az afganisztáni lelet azt bizonyítja, hogy ott ezt a technológiát már korábban ismerték és használták.

Az olajhasználat felfedezése ezeknél a falfestményeknél nagy jelentőségű, hiszen rávilágít arra, hogy jócskán alábecsülték ezt a fejlett, kifinomult technológiát, amely az adott térségben és korban uralkodó volt.

A Bámiján-völgy a Hindukus-hegység déli lábánál, a Távol-Keletet a Mediterráneummal összekötő kereskedelemi útvonal mentén helyezkedik el. Mivel az útvonal segítette a buddhizmus és a buddhista művészet terjedését, a térségben több hasonló technológiával készült festmény található. A kutatók remélik, hogy a közeljövőben újabb, akár még régebbi olajfestményekre bukkannak.