Jane Goodall Budapesten

Egyre több állatkertben javulnak a majmok életkörülményei, miközben vadon élő társaik helyzete folyamatosan romlik - állapította meg a Fővárosi Állat- és Növénykertben tett hétfői látogatásán Jane Goodall.
A világhírű brit főemlőskutató és környezetvédő, ENSZ-békenyagykövet a gorilláknak épülő új kifutót tekintette meg a fővárosi állatkertben. Az 1500 négyzetméteres szabadtéri kifutó heteken belül elkészül. „Jó érzés visszatérni és látni a fejlődést” – mondta Goodall, aki legutóbb 2004-ben járt a budapesti állatkertben. „Biztató folyamat, hogy egyre több helyen javul a fogságban tartott állatok környezete. Kint a vadonban viszont napról napra szörnyűbb a helyzet. A hegyi gorillák és sok kisebb termetű faj, például a bonobó a kihalás szélére került.”
Goodall a hatvanas-hetvenes években végzett kutatásaival forradalmasította a főemlőskutatást. Elsőként mutatta ki például, hogy az emberszabású majmok eszközöket használnak, és ő számolt be először arról is, hogy a csimpánzok körében előfordul a kannibalizmus, sőt, szabályos háborúkat is vívnak egymással. E felfedezések nyomán újra kellett fogalmazni, hogy mi is a különbség az ember és a többi főemlős között.
Jane Goodall figyelme később az ökológia és a környezetvédelem felé fordult. „Mi, emberek borzasztó dolgokat művelünk ezzel a szegény bolygóval, de a megoldás is a mi kezünkben van” – mondta a kutató. 1991-ben megalapította a Gyökerek és rügyek mozgalmat, amelynek célja a szemléletformálás, a fiatalok környezettudatos nevelése. Az elnevezés szimbolikus, hiszen „a gyökerek a szilárd talajba kapaszkodnak, a felfelé, a napfény felé törő rügyek pedig ugyan aprók, de akár falakat is képesek áttörni, és egy jobb élet reményét adják” – mondta Goodall.
A 16 tanzániai iskolásgyerekkel indult mozgalomnak ma már százezernél is több tagja van, és világszerte majdnem 9 ezer csoport működik. „Legfontosabb üzenetük, hogy minden ember minden nap jobbá teheti a világot, ha felelősségteljesen gondolkodik és dönt.”
Erről szól Goodall legutóbb Magyarországon megjelent könyve, A remény gyümölcsei – Kalauz az ésszerű táplálkozáshoz című kötet is, és ez volt a témája hétfő esti előadásának is, amelyet a Rügyek és gyökerek magyar szervezete és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) szervezett.
Fotók: Bagosi Zoltán