Katalin, Liza, Katinka2020. november 25., szerda
Kultúra

Lady Jane Grey drámája

National Geographic Magyarország

1554. február 12-én I. Véres Mária angol királynő parancsára felségárulás vádjával a londoni Towerben kivégezték a mindössze 17 esztendős Lady Jane Grey-t, aki 1553 júliusában kilenc napon át volt Anglia királynője.

1537-ben a közép-angliai Bradgate-ban, angol főnemesi család sarjaként született Lady Jane Grey, VIII. Henrik angol uralkodó Mária nevű húgának unokája. A VIII. Henrik hatodik, s egyben utolsó felesége, Katherine Parr udvarában felnőtt lány kitűnő nevelésben részesült; magabiztosan beszélt franciául, olaszul, továbbá szabadidejében héber, latin, valamint ógörög nyelvű könyveket olvasgatott.

Jane mindössze 15 éves volt, amikor szülei előrelátó házasságpolitikai elképzeléseit követve nőül ment Anglia tényleges irányítójának, Northumberland hercegének fiához, Guildford Dudley-hez. Aztán a befolyásos hercegnek köszönhetően – a beteges VI. Edward király halála után – 1553. július 10-én Jane Grey-t Anglia királynőjévé nyilvánították. A protestáns Jane uralma azonban csak kilenc napon át tartott.

VIII. Henrik legidősebbik lánya, a félig spanyol származású Mária, katonákat toborzott, és Anglia törvényes királynőjeként bevonult Londonba. Míg Véres Máriát hatalmas éljenzés közepette fogadta a tömeg, addig Northumberland herceget és támogatóit záptojásokkal és paradicsomokkal dobálták meg.

Miután Mária visszaszerezte jogos hatalmát, legfontosabb feladatai közé tartozott a pártütők megbüntetése. Mária nem csupán az egész Northumberland-pártot végeztette ki, hanem magát a bábfiguraként használt Jane Grey-t is.

A férjével együtt a Towerben hónapokon át raboskodó 17 éves lányt, Mária királynő parancsára, hazaárulás vádjával végül 1554. február 12-én kivégezték. Az ifjú pár holttestét a Tower északi részén található Szent Péter templomban helyezték örök nyugalomra.

Hozzászólások

Hajóroncsot tárt fel egy trópusi vihar

Hajóroncsot tárt fel egy trópusi vihar

Az Eta névre keresztelt hurrikán 2020. november 10-én érte el Florida északi részének partját.

A 2020-as év szavai angol nyelvterületen

A 2020-as év szavai angol nyelvterületen

Az idén a koronavírus-járvánnyal függ össze az év szava - adta hírül az MTI.

Együtt halt meg úr és rabszolgája Pompejiben

Együtt halt meg úr és rabszolgája Pompejiben

A férfiak az első gyengébb kitörést még túlélték, de nem menekültek el időben a térségből.

Felmérték da Vinci rajzainak mikrobiomját

Felmérték da Vinci rajzainak mikrobiomját

A hasonló kutatások sokat elárulnak egy-egy alkotás útjáról.

Egy középkori harcos csontvázára bukkantak egy litván tóban

Egy középkori harcos csontvázára bukkantak egy litván tóban

A szakértők a maradványok melletti tárgyak alapján azonosították a hajdani katonát.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket