Károly, Karola, Tamás2021. január 28., csütörtök
Kultúra

Angkor Vat maga ásta meg a sírját?

National Geographic Magyarország

A földjeiket övező őserdő jelentős részének kiirtásával Angkor Vat városának egykori lakói maguk gyújtották meg annak az ökológiai bombának a kanócát, amely lerombolta a világ egykor talán legnagyobb városi civilizációját - vélik azok a régészek, akik az elmúlt időszakban új módon kutatták ezt a térséget.

A múlt a jelen és a jövő fenyegetéseire is figyelmeztethet: a történelem a tudósok szerint megismételheti magát, ha folytatódik az Angkor Vat mesés romjainak megcsodálására tömegesen érkező turisták pénzének elnyeréséért kibontakozott féktelen hajsza. „Egyszerűen hibás körről van szó. Úgy tűnik, Angkor Vat önmagát ismétli” – figyelmeztetett Mitch Hendrickson, aki nemrég ásatásokat folytatott az ősi településen.

A szakértők már korábban aggodalmukat hangoztatták a műemlékek állapotával kapcsolatban, főleg a turistainvázió miatt. Figyelmeztettek arra is, hogy a talajvíz gátlástalan kiszivattyúzása abból a célból, hogy kielégítsék a szomszédos Sziemreapban épülő szállodák, vendégházak és a lakosság növekvő igényeit, destabilizálhatja a sokszázéves templomok alapzatát, emiatt azok megsüllyedhetnek és összeomolhatnak.

„Nagyon sok építkezés folyik anélkül, hogy számba vennék a hosszútávú következményeket. Sziemreap nagyon hamar felfalhatja önmagát és életképtelenné válhat” – jelentette ki Hendrickson, az ausztráliai Sydney-i Egyetem régésze.

Angkor önmagát falta fel

A 9. és a 14. század közötti aranykorban az angkori királyok uralkodtak Délkelet-Ázsia jelentős része fölött. Erre több olyan város emlékeztet, mint az egykori Angkor Vat, amelyet a vallási építészet csodájának tartanak.

Az angkori civilizációnak a közfelfogás szerint egy 1431-ben, a mai Thaiföld felől indított támadás vetett véget, de az ausztráliai egyetem Nagy Angkor Projekt nevű kutatási programjában dolgozó tudósok szerint a város hanyatlását ennél korábbi ökológiai erők indították el.

Megállapításaik alátámasztják Bernard-Philippe Groslier francia régész korábban, az 1950-es években kifejtett elméletét, amely szerint Angkor összeomlása azért következett be, mert túlságosan kizsákmányolta a környezetet. A térség lakói először csak a Sziemreaptól délre lévő, alacsonyabban fekvő területeken termesztettek rizst, később azonban letarolták a környező őserdőt is és 80 kilométerrel északabbra, a Kulen hegy lejtőjét is művelni kezdték. Ettől azonban áradások keletkeztek, a hegyoldalról nagy mennyiségű talajt és homokot sodort le a víz, eltömítve a csatornákat, megbénítva a vízgazdálkodási rendszert.

A világ legnagyobb városa volt az iparosítás előtti korban

A kutatók az amerikai űrhajózási hatóság, a NASA légi felvételeire és a 3100 négyzetkilométeres területen végzett helyszíni felmérésekre alapozva megállapították, hogy a mintegy 1 millió lakosú hajdani város sokkal nagyobb volt, mint korábban feltételezték – messze a legnagyobb a Földön az iparosítás előtti korban.

Óriási öntözőrendszer tartozott hozzá, beleértve két hatalmas mesterséges víztározót – ezek talán nagyobbak is voltak, mint amit a tényleges szükséglet indokolt volna. Erre az lehet az egyik magyarázat, hogy Angkor uralkodói elsősorban hatalmukat, erejüket kívánták bizonyítani megépítésükkel. Az egyik ilyen tározó a legnagyobb mérnöki műtárgy volt az iparosítás előtti világban, 50 millió köbméter víz tárolására lehetett képes.

A tudósok vizsgálják, milyen erdőirtással járt ezeknek a terveknek a megvalósítása – mert ez lehet Angkor Vat pusztulásának kulcsa. Ma a turizmus idézhet elő hasonló veszélyt.

A régészek szerint ugyanazok a jelenségek, amelyek a hajdani Angkor problémáit okozták, lényegében megismétlődnek napjainkban a térségben: Pedig lenne mit tanulni a múltból.

Kapcsolódó cikkünk:

  • Nagyobb volt Angkor a mai New Yorknál? >>

  • Hozzászólások

    Guanó jelentette az ősi mezőgazdaság alapját

    Guanó jelentette az ősi mezőgazdaság alapját

    A szakértők régóta tudják, hogy a magas foszfor- és nitrogéntartalmú madárürülék kedvezően hat a talajra.

    Hatalmas angolszász temetőt fedeztek fel

    Hatalmas angolszász temetőt fedeztek fel

    Az angolszász temetőtől nem messze ősibb, a bronzkorra datálható sírokat, illetve egy angolszász települést is feltártak.

    Zsámbék lenyűgöző középkori romtemploma

    Zsámbék lenyűgöző középkori romtemploma

    Zsámbék fő nevezetessége a román kori építészet egyik legszebb emléke a premontreiek romtemploma.

    Különleges maja maszkot találtak

    Különleges maja maszkot találtak

    A leletet saját védelme érdekében visszatemették a szakértők.

    Kiderült, miért olyan gyors Beethoven szimfóniáinak tempója

    Kiderült, miért olyan gyors Beethoven szimfóniáinak tempója

    Régi vita, hogy milyen tempóban kell játszani a legendás zeneszerző egyes műveit, most úgy tűnik pont kerülhet a vita végére.

    National Geographic 2021. januári címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    11 160 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket