Szabolcs, Alina, Ince, Győző2021. július 28., szerda
Kultúra

Hamarosan elárasztják a világ egyik legrégibb fürdővárosát

National Geographic Magyarország

A régészek elkeseredésére rövidesen víz alá kerül a nyugat-törökországi Allianoi, ókori fürdőváros, amelyet rendkívül jó állapota miatt sokszor Pompejihez hasonlítottak. A meglepő épségben fennmaradt város egy gát tározójának a mélyére kerül.

Az egykori fürdőváros alig 20 kilométerre fekszik a másik híres ókori romvárostól, Pergamontól. Allianoi, virágkorát a 2. században, Hadrianus idején élte. Ekkor jelentős építkezések zajlottak a területen. A termálvizű medencéket hosszú, föld alatti csatornákkal kötötték össze. A felszínre törő 40-50 Celsius fokos vizet, nem csak a helyiek használták, de távoli területekről is sokan érkeztek gyógyulni a szent helyre. A települést a 11-12. századig használták. Egyes medencéket még az 1950-es években is használta a környék lakossága.

A település mai értékét leginkább az jelenti, hogy számos egykori építmény rendkívüli épségben megörződött. Az öt méter magas falak óvta medencét tápláló melegvizű forrás, az érintetlen monolit oszlopokkal és mozaikkal díszített terem, a fedett sétányok, az utak és házak romjai, kutak és mintegy 11 ezer műtárgy… ez Allianoi.

Ahmet Yarasnak és régész csapatának kilenc évre volt szüksége, amíg feltárta a romokat, amelyek Allianoi kincseinek csak kis részét képviselik. Az egykori égei-tengeri fürdővárosnak ugyanis csak 20 százalékát tárták fel. A kutatóknak azonban nem lesz idejük, hogy fennmaradó 80 százalékot napvilágra hozzák: egy tudományos bizottság 2007 októberében – két korábbi határozatával homlokegyest ellenkezve, az ásatások területének elárasztása mellett döntött.

A Yortanli-gát tavaly készült el. A gyűjtőmedence feltöltése – amelynek segítségével mintegy 8000 hektárnyi mezőgazdasági területet öntöznek majd – már csak hetek kérdése.

“Ami a nekem, a tudósnak a legjobban fáj, az az, hogy örökre eltűnnek ezek a romok, anélkül, hogy valamennyi kincsüket megismerhetnénk” – mondta Ahmet Yaras, aki február elején utazott az ásatásokhoz, hogy Allianoi néhány barátjával együtt búcsút vegyen tőlük.

“A feltárt 20 százalék segítségével megtudtuk, hogy Allianoiban van a világ legnagyobb és legépebben megmaradt ókori termálfürdője, már csak ezért is óvni kellene ezt a területet” – mondta a kutató. Hozzátette: mintegy négyszáz fém orvosi eszközt is találtak, sokkal többet, mint a világ bármelyik ókori városában.

Több tudós osztja kollégája keserűségét, és fájlalja a kivételesnek tartott terület lehetséges elvesztését.

Pierre Chuvin, az ókori Görögország szakértője, az Anatóliai Kutatások Francia Intézetének igazgatója sorolja a régészek útjába állított akadályokat: a kutatás finanszírozásának hirtelen leállítása, az igazgató, Ahmet Yaras menesztése, a tudományos bizottságok szaporodása egészen az óhajtott szakvélemény elhangzásáig.

Hiába volt a nemzetközi összefogás

“A török kormányzat igen rosszhiszeműen járt el” – összegezte a francia kutató, – “Attól féltek, hogy az ásatásokat olyan jelentősnek találják, hogy nem lehet majd őket elárasztani” – tette hozzá.

Alsel Tibet régész, a török nagyváros történelmi örökségének védelmére alakult Isztambuli Platform alapítója szerint Allianoi programszerű elpusztítása már csak azért is képtelenség, mivel a gát csak korlátozott ideig fog működni. “A gátat a hordaléklerakódás miatt csak ötven évig használhatják” – fejtette ki. Ha viszont Allianoit konzerválnák, egy második Pompejivé válhatna. Bőven hozna a konyhára, és nem avulna el”.

Az elárasztásnak, az eredeti tervek szerint, már 2005-ben meg kellett volna történnie, de az építési munkálatok elhúzodása, valamint a nemzetközi régészszakma támadásai is lassították a folyamatot. 2005-ben nagyszabású civil kezdeményezés indult, melynek célja volt, elérni a török kormánynál, hogy nyilvánítsák elsőrangú kulturális örökséggé a fürdővárost. A kezdeményezést a 200 európai civil szervezetet tömörítő Europa Nostra, de az Európai Unió és az UNESCO is támogatta, ámde sikertelenül. Most úgy tűnik, hogy a török hatóságok által 2007 végén hozott döntésnek már semmi nem állja útját, és csak napok kérdése a terület elöntése.

A tudományos közösség utolsó reménye, hogy az Allinoitól 120 kilométerre délnyugatra fekvő Izmir jelentkezni kíván a 2015-ös Világkiállítás megrendezésére. Mivel az égei-tengeri kikötőváros az Expóra az “egészséget mindenki számára” témát választotta, a régészek igyekszenek felkelteni a közvélemény figyelmét, hogy a jelentkezés feltétele a világ egyik legszebb ókori fürdővárosának megóvása legyen.

Kapcsolódó cikkünk:

  • Óriás gát veszélyezteti a Föld egyik legrégebbi városának romjait

  • Hozzászólások

    Újabb leleteket találtak az elsüllyedt ókori városnál

    Újabb leleteket találtak az elsüllyedt ókori városnál

    Thonisz-Herakleión földrengések sorozata miatt merült el a tengerben.

    Tenger alatti múzeum nyílt Görögországban

    Tenger alatti múzeum nyílt Görögországban

    A régióban több roncsot is találtak, ezért elképzelhető, hogy idővel újabb múzeumokat is kialakítanak.

    Elsüllyedt települést találtak a Velencei-lagúnában

    Elsüllyedt települést találtak a Velencei-lagúnában

    Úgy tűnik, a területen a római korban még szárazföld húzódott.

    Tito legendás kék vonata

    Tito legendás kék vonata

    Belgrádban egy külvárosi pályaudvaron bukkantam rá egy letűnt korszak különös relikviájára, Joszip Broz Tito egykori kék vonatára.

    Újabb helyszínek kerültek a világörökségi listára

    Újabb helyszínek kerültek a világörökségi listára

    Kilenc új helyszínt vett fel a világörökségi listára az UNESCO.

    National Geographic 2021. júliusi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    9 900 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket