Natália, Valéria, Filótea2021. december 09., csütörtök
Kultúra

Ősember az új kéteurós emlékérmén

National Geographic Magyarország

Kezdetben volt a cserekereskedelem, mígnem kontinensünk hosszú meneteléssel eljutott a közös pénzig - az Európai Unió lakosai ezen gondolat jegyében azt a pályaművet választották ki a jövőre kibocsátandó kéteurós emlékérméhez, amelynek motívuma egy tudatosan kezdetlegesen megrajzolt prehisztorikus figura.

„A győztes terv mintája azt jelképezi, hogy az euró bevezetése csúcspontot jelent a kereskedelem évezredes történetében, amely az őskorban a cserekereskedelemmel vette kezdetét” – olvasható az Európai Bizottság közleményében.

Jövőre lesz tízéves az euró, és ebből az alkalomból mintegy 90 millió kéteurós emlékérmét vernek. Hogy ezen az érmén mi legyen látható, abba az EU bármely lakosa beleszólhatott: az elmúlt hetekben internetes szavazást tartottak a témában. A szavazók az európai pénzverdék igazgatói által előzetesen kiválasztott öt terv közül választhattak. A szavazásban 141 675-en vettek részt, a győztes terv – Georgiosz Sztamatopulosznak, a Görög Nemzeti Bank szobrászművészének az alkotása – a szavazatok 41, 48 százalékát kapta.

Ez lesz a második alkalom, hogy az euróövezet összes országa közös euróemlékérmét bocsát ki. A szabványos euróérmék egyik oldala közös, a másik, nemzeti oldalán pedig nemzeti hősök, jelképek vagy jelenlegi uralkodók szerepelnek. Az első közös emlékérmét 2007-ben bocsátották ki a Római Szerződés 2007-ben ünnepelt 50. évfordulója alkalmából.

Hozzászólások

Viking kardra bukkantak egy skóciai szigeten

Viking kardra bukkantak egy skóciai szigeten

A fegyver az Orkney-re érkező első norvég telepeseké lehetett.

Újabb római érméket találtak Lengyelországban

Újabb római érméket találtak Lengyelországban

Egyre bővül az a kincs, amelynek első darabjait 2016-ban találták meg.

Hatalmas őskori tömegsírt találtak

Hatalmas őskori tömegsírt találtak

A francia szakértők a középső kőkor és az újkőkor idejéből származó maradványokat fedeztek fel.

Robot segítheti Pompeji rekonstrukcióját

Robot segítheti Pompeji rekonstrukcióját

Az ókori város egyes építészeti és művészeti alkotásainak helyreállításához modern technológia készül.

Több ezer éves sírokat találtak egy azeri aranybányában

Több ezer éves sírokat találtak egy azeri aranybányában

A maradványok a bronz- és a vaskor fordulójára datálhatóak.

National Geographic 2021. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 460 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket