Fémkeresők aranykora?

Van egy apró zsákfalu Zala megyében. Túl sokan nem ismerik, pedig a határában történeti értékét tekintve jelentős régészeti lelőhely található: egy római kori halomsíros temető. A lelőhely védelmében mi is elhallgatjuk a település nevét. Vándor László régész – jelenleg a Zala megyei múzeumok igazgatója – 1974-ben végzett feltárásokat a területen – ám mint a napokban kiderült, nem ő volt az utolsó, aki azóta az erdős területen ásott.

„A lelőhely védésre volt előkészítve, ezért mentünk ki a helyszínre” – mondta el a National Geographic Online-nak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nyilvántartási irodavezetője. Jankovich Bésán Dénes azonban az említett falu melletti erdőben nem érintetlen lelőhelyet talált. Összesen öt helyen bolygatták meg az 1974-es feltárás óta a halomsírokat, ezek közül egy „maszek ásatás” nyoma alig néhány hónapos lehet az irodavezető-régész szerint.

„Amikor több mint harminc éve a helyszínen dolgoztunk, nem az volt a célunk, hogy valamennyi halomsírt feltárjuk” – mondta el portálunknak Vándor László. „Ezek ugyanis hamvasztásos temetkezések, amelyeknél ráadásul a maradványokat nem tárolóedényekben, hanem szétszórva temették el. A hamvak mellé elhelyeztek ugyan tárgyakat, de rendkívül szórványosan, ráadásul ezek nagy részét a temetés során összetörték. Olyan lelőhely ez tehát, ahol alig akad látványos leletanyag, így indokolatlan a teljes feltárás, vagyis a temető megsemmisítése. A halmok helyzetét kell ilyenkor dokumentálni és megőrizni az eljövendő koroknak” – tette hozzá a múzeumigazgató-régész. „Értelmetlen dolog, vétek ilyen helyen ásni, sőt, szándékos rombolás.”

Veszélyben a régészeti örökség?

Természetesen nem a Zala megyei falu melletti halomsíros temető az egyetlen, ahol illegális ásatások nyomaira bukkannak a szakemberek. Magyarország területén a becslések szerint mintegy százezer régészeti lelőhely lehet, ezek felét dokumentálták eddig. A szakemberek éves szinten átlagosan kétezer illegális feltárás nyomaira bukkannak, Jankovich Bésán Dénes ugyanakkor évente tízezres nagyságrendűre teszi a bolygatások számát.

„Csak becsülni tudjuk, mekkora károkat okoznak a fémkeresők, akik olykor egy-egy jelentéktelen, a piacon esetleg eladhatatlan lelet miatt az egész lelőhelyet tönkreteszik” – jelentette ki a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal irodavezetője.

A fémkeresés egyébként legális tevékenység a törvények szerint. Így szabadon lehet fémkereső készülékeket forgalmazni, vásárolni és használni is – abszurd módon csak a leletek megtalálása és kiásása tilos. A földben feltáratlanul lévő tárgyak, emlékek ugyanis az állam tulajdonában vannak – amennyiben ezek 1711 előttiek. Ám az ezután földbe került leletek sem kereshetők szabadon, hiszen ezek talált tárgynak minősülnek, amelyeket szintén nem tehet (elvileg) zsebre a megtaláló.

„Lehetetlen megbecsülni a Magyarországon kutató fémkeresők számát, azonban biztos, hogy külföldiek is akadnak köztük szép számmal” – tette hozzá Jankovich Bésán Dénes. „Erről árulkodik a megtalált bolygatások földrajzi elhelyezkedése is, hiszen a legtöbbre a nyugati határhoz közel lévő megyékben bukkanunk. Az uniós csatlakozással átjárhatóbbá váltak a határok, így a keresőknek a lebukástól sem kell túlságosan tartanai.”

Kincsek és töltényhüvelyek

Maguk a fémkeresők sem tudják, hogy Magyarországon hányan foglalkoznak illegális régészettel. Erről egy neve elhallgatását kérő fémkereső nyilatkozott a National Geographic Online-nak. A Vakond becenévre hallgató kereső elmondta: nemigen ismerik egymást a keresők, inkább kisebb csoportok vannak, amelyekben a tagok tanácsokat, ötleteket kérhetnek egymástól.

„Nem régóta foglalkozom fémkereséssel, az általam megtalált leletek egyszerű töltényhüvelyek voltak” – jelentette ki Vakond. Hozzátette: az átlag magyar kereső 30-70 ezer forintos készüléke alkalmatlan az igazán komoly leletek felkutatására, így lépéselőnyben vannak a nyugatról érkezők, akik a legkorszerűbb technikát hozhatják magukkal. Igaz, ezek tevékenységéről a magyar keresők legföljebb mendemondákból értesülnek.

Miután a fémkeresés (elvileg) legális Magyarországon – legfeljebb a megtalálás nem -, létrejöttek klubok is. Ilyen például a Sümegh József fémkeresős klub, amelynek Vakond is tagja.

„A célunk az értékeink megőrzése, nem bűnözők vagyunk” – jelentette ki. „Sokkal több kárt okoz például a szántás, amely egész lelőhelyeket semmisít meg, mint néhány lelkes amatőr. A baj az, hogy nem lehet legalizálni a tevékenységünket, így nem tudunk együttműködni a hivatalos régészettel.”

A magyarországi fémkeresők leggyakrabban a brit példát hozzák fel, hogy miként lehet az amatőr régészeket bevonni az értékmegőrzésbe. Nagy-Britanniában és Írországban is lehet keresni, azonban a megtalált tárgyakat be kell mutatni az illetékes múzeumnak, amely meg is vásárolhatja a leleteket. Ha nem, akkor azok legálisan értékesíthetők a műkincspiacon.

„Meg kellene védeni a magyar leleteket a sokkal jobb technikával dolgozó külföldiektől” – tette hozzá Vakond és Görögország példáját hozza fel, ahol a külföldieknek tilos a fémkereső használata.

A legnagyobb kincsvadász

Ha a magyar fémkeresőket kérdezzük, senki nem számol be arról, hogy valaha is komolyabb leletre bukkant volna. Az illegális műkincspiacon azonban rendre felbukkannak értékes tárgyak. Nyilván komoly leletről álmodik minden kereső: erről árulkodik a klub névválasztása is. Sümegh József valószínűleg a „legeredményesebb” kereső volt még a hetvenes években. Nevéhez kötődik a Seuso-kincs megtalálása, amelynek visszaszolgáltatásáért évek óta hiába küzd a magyar állam – bár a leletre Líbia és Horvátország is bejelentette igényét, a pereket rendre mindenki elvesztette. Sümegh József tevékenysége pedig mára már legendává vált, valódi tények alig vannak, a férfi történetének legjobban dokumentált része a halála: felakasztva találtak meg a kőszárhegyi Borbély-pincében 1980. december 17-én.

Az esetet egy évtizeden át öngyilkosságként kezelték a hatóságok, majd emberölés ügyében nyomoztak (később még három halálesetet összefüggésbe hoztak a kinccsel). A nyomozás azonban nem hozott érdemleges eredményt, így az sem bizonyítható, hogy valóban Sümegh találta volna meg a Seuso-kincset 1976-ban a polgárdi kőbányában. Szintén nem sikerült hitelt érdemlően feltárni azt, hogy a leletegyüttest kik juttatták külföldre. A Seuso-kincs értékét tízmillió angol fontra becsülik – Sümegh halála pedig arra figyelmeztet, hogy találhat „túl értékeset” is az ember.

„A Seuso kincsről érdemben aligha lehet most bármit mondani, azonban a példa mutatja, hogy a bűnözés igenis összefonódhat a fémkereséssel” – vélekedett Jankovich Bésán Dénes, aki emlékeztetett arra, hogy néhány évvel ezelőtt Somogy megyében fogtak el és ítéltek el jogerősen egy bűnözői csoportot, amely illegálisan tárt fel és értékesített leleteket. „Persze nem azt mondom, hogy valamennyi fémkereső bűnöző, de azt igen, hogy törvényt sértenek, a komolyabb leletek értékesítéséhez pedig alvilági kapcsolatokra van szükség” – tette hozzá a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal irodavezetője.

A törvény tilt, a kereső keres

A fémkeresők tevékenységét szabályozó, azaz tiltó törvény megváltoztatása érdekében – legalábbis eddig – hiába küzdöttek a fémkeresők. A magyarországi amatőr régészet tehát illegalitásban, azaz ellenőrizetlenül folyik. A hatóságoknak pedig alig vannak eszközeik a fémkeresők megfékezésére. Ritka a tettenérés, ha mégis, általában szabálysértési ügy lesz belőle. Büntetőeljárást csak ritkán indítanak amatőr régész ellen.

Az utóbbi időben a természetvédelmi őrszolgálat is bekapcsolódott a lelőhelyek védelmébe, miután a természetvédelmi őrök igazoltathatnak és bilincselhetnek is. Hogy ez a plusz védelem mennyire segíti majd az örökségvédelem munkáját, az idő dönti el, annyi azonban biztos, hogy miként nem lehet valamennyi pofon mellé közlekedési rendőrt állítani, úgy nem állhat őr mind a százezer régészeti lelőhely mellett sem.

Kapcsolódó cikkünk: