A hangsebesség hatszorosát elérő repülőt terveznek

Blackbird, vagyis „fekete rigó”, vagy egyszerűen csak „fekete madár” névre keresztelték még a hatvanas évek elején azt a szuperszonikus felderítő repülőgépet, amely képes volt elérni a Mach 3, 3-as, mások szerint viszont akár a Mach 5-ös sebességet is. A bizonytalanság a hipergyors repülő valódi adataival kapcsolatban nem véletlen: a fejlesztő cég, a Lockheed érthető módon nem volt túlzottan bő szavú az SR-71 Blackbird repülési tulajdonságait illetően. Annyi azonban, repülési szakértői körökben elfogadott ténynek számít, hogy a Blackbird egyértelműen az eddig használt repülők közül a leggyorsabb volt.

Hárommal nő a tét

Hogy ez meddig lesz így, azt persze nem tudni, mivel az amerikai védelmi minisztérium ismert háttérintézménye, a DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency) nyílt pályázati kiírást tett közzé, hogy a jó tíz éve forgalomból kivont Blackbird utódját megtervezzék. A DARPA persze nem könnyítette meg a leendő tervezők dolgát, hiszen duplájára emelte a tétet: immáron nem a Mach 3, hanem a Mach 6 az elérendő cél, ám mindez úgy, hogy a repülő (amelyet a projekt elnevezését követve, miden valószínűség szerint a Blackswift névre keresztelnek) különleges manőverek elvégzésére is képes legyen – ebben a már csak nehezen elképzelhető sebességben.

A manőverezési képesség persze már csak hab a tortán: Mach 6-nál ugyanis az lesz az alapvető kérdés, hogy hogyan akadályozzák meg a gép darabjaira hullását. A leendő Blackswift elődjénél a repülőgép szerkezete bizonyos értelemben „lazának” tűnt: a nagy sebesség miatti magas hőmérsékletre és az ezáltal kialakuló anyagnyúlásra bízták az elemek pontos illesztését – máskülönben szétrobbanhatott volna a gép. Megoldandó feladatként tornyosul továbbá a tervezők előtt az is, hogy a gépnek a hagyományos repülőgépek kifutópályáit kell használnia landoláshoz és felszálláshoz, azaz nem csak levegőből (egy nagyobb hordozógépről leválva) kell tudnia startolni. Ez utóbbi feltétel miatt a Blackswiftnek rendelkeznie kell majd normális hajtóművel is, ahogy a Blackbirdnél használt különleges, úgynevezett scramjet (Supersonic Combustion Ramjet) meghajtóval is.

De tényleg erre van szükség?

A Der Spiegel című német hetilap internetes oldalán közölt cikk szerzője persze némi kételyt megfogalmazva arra utal, hogy a „repülőgépek királya” immáron közel hét évtizede várat magára: igazán jól hasznosítható gépet eddig még nem sikerült készíteni, így könnyen lehet, hogy a mostani kiírás (főleg a minden igény kielégítésére vonatkozó feltételek miatt) nem lesz teljesíthető. Ráadásul a technikailag gyorsan fejlődő kémműholdak korában egyre diszkrétebb és megbízhatóbb módon lehet „kiszervezni” a felderítést a világűrbe. Mivel a különleges sebesség miatt már a Blackbird-öt is csak korlátozott mennyiségű fegyverrel lehetett ellátni, az is kérdéses, hogy vajon a federítés mellett csapásmérésre is használandó Blackswiftnél nem hatékonyabb-e egy interkontinentális rakéta.

A kétségek ellenére a Pentagon mégis komolyan gondolja a dolgot: a védelmi minisztérium kongresszusi előterjesztése szerint ugyanis 750 millió dollárba kerülne a Blackswift-projekt. A költségvetési terv azonban érzékeny időpontban került a kongresszus elé: a Lockheed Martin ugyanis a szintén új fejlesztésű F-35 Lightning II tervezési díjáról kiállított számlával lepte meg a képviselőket, akik igencsak zúgolódnak a 23 milliárd dolláros költségen, melyről a számla szól.