Az elveszett paradicsom
Bár a hetvenes években az egy főre jutó GDP terén csak egyetlen ország előzte meg a világon, ma már gyakorlatilag a világ legszegényebb országai közé tartozik Nauru. A Csendes-óceán mikronéziai szigetvilágának csöppnyi szigetállama hihetetlennek tűnő példája annak, hogyan képesek elherdálni vagyonukat az emberek.
Alig 21 négyzetkilométer, másfél óra alatt körbebiciklizhető, mégis önálló állam. Egészen pontosan köztársaság, saját parlamenttel, miniszterelnökkel, igazságszolgáltatási rendszerrel. Nagyjából kilenc ezren lakhatják – pontos adattal a sziget vezetői sem rendelkeznek -, fővárosa és saját pénzneme nincsen, ám repülőtere és egy aszfaltútja igen. Ausztrália és Hawaii között, a Csendes-óceán kellős közepén, gyakorlatilag mindentől távol élnek Nauru lakói – hol jobban, hol rosszabbul. Ha ma kérdeznék őket, akkor minden bizonnyal inkább a második jelzőt választanák.
Lamborghini az egyetlen aszfaltúton
Pedig jó harminc évvel ezelőtt még mérhetetlen gazdagságban úsztak Nauru lakói: alighogy 1968-ban függetlenné váltak, lerázták (a terhesnek nem igazán mondható) brit igát, a sziget nagy kincsre lelt. Nauru ugyanis nem áll másból mind tiszta foszfátból és korallzátonyokból. Különösképpen nem szép sziget, és nemcsak amiatt, mert manapság mindenütt elhagyatott meddőhányók és bezárt bányák „ékesítik”, eredetileg sem szolgált különösebb turistalátványosságokkal. Ez persze a nauruiakat kevésbé zavarta miután beindult az élet: a világszerte igencsak keresett tiszta foszfát kitermelése.
A sziget lakói egy csapásra váltak mérhetetlen gazdagokká, olyannyira, hogy pár év leforgása alatt már nem is ők, hanem a környező szigetekről (így többek között a globális felmelegedés és a tengerek vízszintemelkedése miatt a közeljövőben eltűnő Tuvaluról) érkeztek vendégmunkások, hogy a kényelmesnek éppen nem mondható munkát jó fizetésért elvégezzék. Nauru lakói pedig felültek a nagy hirtelen megépített repülőtéren egy közvetlen charterjáratra, hogy átugorjanak Szingapúrba vagy éppen Hawaiira bevásárolni.
A sziget rendőrfőnöke a BBC News beszámolója szerint egy gyönyörű sárga Lamborghinit vásárolt magának, hogy a szigetet körbekerülő aszfaltúton a maximálisan megengedett 50 km/h-s sebességgel „végigszáguldjon”, és ellenőrizze, hogy minden rendben megy-e. Persze a rendőrfőnök kissé elszámolta magát: a BBC News riportere a helyiek elbeszélésére hivatkozva arról ír, hogy sajnos a rendőr túl kövér volt a Lamborghinihez, így beülnie már nem igazán sikerült az autóba.
Mások hatalmas paloták építésébe kezdtek a foszfát kitermeléséből megszerzett pénzen, és a hetvenes években tényleg nem tudták már hová rakni pénzüket a sziget lakói.
És ami a paradicsom után jött…
A paradicsomi állapotok azonban alig egy generációnyi ideig tartottak: a kilencvenes évek végén a hanyag kezelés és a korrupció miatt az ingatlanokba, hotelekbe és egyéb pénzalapokba befektetett pénz java része elveszett, miközben a foszfátkészlet teljesen kimerült.
1999-ben súlyos pénzügyi válság érte el a szigetet, fizetésképtelenné vált, a bányákat bezárták, a munkanélküliség hirtelen 90 százalékosra ugrott, aminek következtében Nauru mára a világ legszegényebb országai közé tartozik. Az egyetlen megélhetési forrást egy menekülttábor jelentette, amelyet még a 2001-ben az ausztrál kormány hozott létre és finanszírozott azért, hogy a Mikronéziából Ausztráliába tartó migránsokat valahol elhelyezze. Ám március végén az új ausztrál kormány bezárja ezt az intézményt is. Pedig a táborban dolgozó adminisztrátorok, szakácsok és őrök közel 1000 embert tartottak el, azaz a lakosság majd tíz százalékát. Ráadásul az ugyancsak szegény ország bevételeinek közel egyötöde veszik oda a tábor bezárásával.
Marcus Stephen, a sziget megválasztott elnöke, aki egyébként nemrégiben a Brit Nemzetközösségi Játékokon nyert aranyérmet súlyemelésben, mégis kitörési pontokat keres: a turisztika ki van zárva, mivel a szigetet körbeölelő koralltüskék miatt nem lehet strandot kialakítani. Marad a mélyebb rétegekben megtalálható, de még mindig gazdaságosan kitermelhető foszfát, valamint a tonhal, amelyből szintén kifogyhatatlannak tűnő mennyiség áll rendelkezésre, illetve próbafúrásokat végeznek a part mentén, mivel egyes feltételezések szerint értékes nyersanyagok rejlenek a tenger fenekén.
Voltak persze eddig is próbálkozások a sziget megmentésére, ám sokak szerint azok inkább ártottak, mint használtak volna: offshore bankok regisztrációjának támogatása miatt egy időben Naurut a pénzmosás fogalmával azonosították.