Hullámhajtással kel át a katamarán a Csendes-óceánon

Csak a hullámok emelkedése és süllyedése hajtja majd a Mermaid II nevű, alumíniumból készült, háromtonnás, kéttörzsű katamaránt, amellyel a Csendes-óceánon a Hawaii és Japán közötti 7 ezer kilométer átszelésére indul rövidesen egy 69 éves japán kapitány.
Kenicsi Horie (Kenichi Horie) nem kezdő a rekord-hajózásban. Alumínium söröshordók újrahasznosított anyagából épített katamaránján 1999-ben egyedül vitorlázta át a Csendes-óceánt. A napelemmel hajtott hajók rekordját 1996-ban hasonló úton állította fel, három évvel azután, hogy pedállal hajtott csónakján Hawaii-ból Okinavára hajózott át több, mint 7 ezer kilométert tekerve.
A Mermaid II (Sellő II.) felépítéséről a japán Suntory cég a világhálón tett közzé részleteket. A vízijármű hajtása egyedülálló, mert „delfinezéssel”, az alumínium uszonyok le-fel mozgatásával halad előre, mint a könnyűbúvárok az úszótalpaik ilyetén mozgatásával. (A delfinezést, krallozást állítólag egy polinéziai hercegtől tanulták el a világ úszói.)
A hajó orra alá egymás mellé beépített két, nagyobb asztalnyi méretű uszony az azokat emelni, lenyomni kívánó hullámok erejének ellenállva, ellentétesen mozdul el. Azt, hogy ne a hullámok mozgásirányát kövessék, az uszonyokról magasba nyúló közlőrudak akadályozzák meg. Felül ugyanis két, a közlőrudak himbáihoz csatlakoztatott erős tekercsrugó ereje áll ellen a hullámok mozgató erejének. Azaz az uszonyok a hullámjárással szemben úgy mozognak le-fel, mintha egy motor lenne a meghajtójuk. Pedig csak az ötletes, közlőrudas-himbás-rugós mechanikus szerkezet teszi lehetővé a delfin-tempójú haladást.
A szélcsend nem fog kényszerű pihenőt jelenteni, hiszen a hullámok nemcsak a széltől hajtottan mozognak. A tengert sok más hatás, például a légnyomás változása, az ár és az apály ismétlődése, de a tengerrengések is mozgásba hozhatják. A katamarán persze nem fog száguldani, óránként legfeljebb nyolc kilométer/órával halad, ezért a Guinness-rekordra törő hajósnak két-három hónapot kell szánnia az útra. Nem egyedül hajózik majd, s a biztonságot egy tartalék külső motor fokozza. A katamarán fedélzeti áramellátását pedig 560 wattos, elsősorban a navigációs és hírközlő eszközök működtetését szolgáló napelemekkel oldják meg.