Vendel, Irén, Kleopátra2020. október 20., kedd
Kultúra

Hangfelvétel a fonográf előtti időkből

National Geographic Magyarország

Amerikai kutatók megtalálták a legősibb hangfelvételt. Az Edison-féle fonográffal 1888-ban készített felvételt 28 évvel megelőzve, egy francia nyomdász olyan hangfelvételeket készített, amelyeken egy francia népdalt örökített meg az utókornak.

Bár Edouard-Leon Scott de Martinville munkásságával már régóta tisztában vannak a zenetörténészek és a technikatörténészek, mégis csak most fordult elő először, hogy az 1860-as években készült felvételek segítségével hangokat csikarjanak elő az Edison-féle fonográf feltalálása előtti időkből.

A helyzet abszurdnak tűnik, hiszen köztudomásúlag az első visszajátszható hangfelvételt, az 1877-ben szabadalmaztatott fonográf segítségével örökítették meg, így igazán meglepő lenne, ha ezt megelőzően is sikerült volna már a hangokat rögzíteni. Csakhogy a hangok mechanikus úton történő rögzítése, és azok visszajátszása között igen nagy a különbség. Ez utóbbira ugyanis valóban a fonográf volt képes először, míg az előbbire már a Scott-féle fonautográf is képes volt.

Szavak kotta-formátumban

A történet 1857-ben kezdődött, amikor is egy francia nyomdász, egy bizonyos Edouard-Leon Scott de Martinville a párizsi szabadalmi hivatalban bejegyeztette fonautográf névre hallgató készülékét, amely egy tölcsér alakú hangfogó és egy tű segítségével mechanikus eljárás révén alakította át a hangokat vastagabb papírba vésett barázdákká. A hangrögzítés kezdetleges, ám annál hatékonyabb eljárása született meg ezzel, igaz Scott célja még egyáltalán nem a felvett hangok visszajátszása volt. Ahogy naplójából kiderül, Scott különleges szerkezetével tulajdonképpen a sztenográfia, vagyis a gyorsírás területén akart babérokat aratni. A kódolt formátumú, barázdás papírlapok inkább a jegyzőkönyvírókat segítették volna abban, hogy fontos eseményekről egyszerűen és gyorsan készíthessenek emlékeztetőt. Vagyis Scott bevallottan arra gondolt mindössze, hogy a beszéd vagy ének hangalakját kódolva, a szöveg később visszaolvashatóvá (és nem visszahallgathatóvá!) válhat.

Bizonyos értelemben az emberi beszéd és az emberi szavak kotta-formátumáról volt szó a fonautográf esetében, és nem arról, hogy a szerkezet segítségével a múltból megszólaló hangokat generáljunk. Igaz, a kaliforniai Lawrence Berkeley National Laboratory munkatársai egy különös felfedezéstől inspirálva mégis hallhatóvá tették az amúgy csak a szemnek készült felvételeket: a Francia Tudományos Akadémián őrzött fonautgramokat egy számítógépes szoftver segítségével életre keltették, és egy 10 másodperces, sercegő és recsegő, de mégis érthető énekhangot varázsoltak elő. Az „Au clair de la lune” című francia népdal első sorai csengenek fel a különleges eljárásnak köszönhetően egy 1860. április 9-én rögzített papírdarabról.

A virtuális lejátszótű

A virtuális lejátszótű segítségével kicsikart hangok azonban mit sem vonnak le Edison érdeméből: „Ami Edisont és Scottot elválasztja egymástól, az nem más, mint a célkitűzésük: Edison hangokat kívánt reprodukálni, Scott viszont rögzíteni akarta őket, olvashatóvá akarta tenni azokat” – mondta el Paul Israel, a Rutgers Egyetem professzora a The New York Times-nak. David Giovannoni, aki Francia Tudományos Akadémián rábukkant erre a fonautogramra szintén ezt erősítette meg: „Edison találmányát a fonautogram egyáltalán nem homályosítja el. Ettől függetlenül nagyszerű érzés volt hangokat hallani az 1860-as évekből” – nyilatkozta Giovannoni a The New York Times-nak.

 Edison-féle fonográf

Edison-féle fonográf

És való igaz, maga Scott írja naplójában, hogy Edison valójában célt tévesztett: ahelyett, hogy a fonográf valódi jelentését tükrözve az emberi beszéd írásos formátumát adta volna, valójában „csak” az emberi hang majdnem tökéletes másolatát nyújtotta. Scott egyébként már az 1857-es szabadalmaztatási eljárás előtt is próbálkozott az emberi hangok sztenografikus rögzítésével, ám a Lawrence Berkeley laboratórium munkatársainak kutatása szerint kissé eredménytelenül: az 1853-ban illetve 1854-ben készült fonautogramok sajnos érékelhetetlen minőségűek lettek.

A Francia Tudományos Akadémián most megtalált, kissé kormos, ám ettől függetlenül vagy éppen ezért viszonylagos jó minőségben fennmaradt papírdarab azonban minden bizonnyal maradandó élményt nyújt azoknak, akik majd 150 évvel ezelőtti időkből kívánnak hangokat hallani.

Hozzászólások

Ő volt a tizenötödik aradi vértanú

Ő volt a tizenötödik aradi vértanú

1820. október 20-án született Kazinczy Lajos honvédezredes, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúja.

Újabb érintetlen szarkofágok kerültek elő Szakkaránál

Újabb érintetlen szarkofágok kerültek elő Szakkaránál

Az elmúlt hetekben sorra azonosítják a lezárt koporsókat az ókori nekropolisz temetkezési aknáiban.

Grafit szobrocskák egy ceruza hegyén

Grafit szobrocskák egy ceruza hegyén

Ceruzahegyből farag korabeli figurákat Ebrahim Belal, egyiptomi képzőművész.

Ókori lovas labdajáték nyomára bukkanhattak

Ókori lovas labdajáték nyomára bukkanhattak

Régészeti bizonyítékok árulkodnak arról, hogy miként kapcsolódtak ki Közép-Ázsia lakosai 3000 éve.

Miért váltsunk téli abroncsra?

Miért váltsunk téli abroncsra?

Ismét nyakunkon a közlekedés szempontjából legkevésbé kedvelt évszak, a tél. Ilyenkor nem csak az ablakmosó folyadékot kell télire cserélnünk, hanem az abroncsainkat is célszerű a téli útviszonyokra optimalizált téli gumikra váltani.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket