Stefánia, Jakab2021. november 28., vasárnap
Kultúra

Honnan jöttek a lenyűgöző minószi kultúra alapítói?

National Geographic Magyarország

A fejlett építészettel és tengeri kereskedelemmel rendelkező minószi, más néven krétai civilizációt valószínűleg anatóliai, s nem afrikai, mint korában hitték, telepesek hozták létre.

Kr.e. 2500-ra tehető a minószi civilizáció megszületése, amely Kr.e. 2000 körül élte fénykorát: ebben a korban épültek a hatalmas paloták, köztük a híres knosszoszi. Átmeneti hanyatlás után, amelynek oka ismeretlen, az épületeket a Kr.e. 1700-as években ismét felépítették és újabbakkal egészítették ki.

Kréta élénk kereskedelmet folytatott a környező szigetekkel, igen fejlett volt a képzőművészete, ám ez a másodvirágzás sem volt hosszú életű: Kr.e. 1500-ban a civilizáció végleg hanyatlásnak indult, talán a szomszédos Thira szigetén bekövetkezett vulkánkitörés, esetleg polgárháború, vagy lázadás miatt.

A minósziak azonban rejtélyes módon még ekkor sem adták fel a küzdelmet, megpróbáltak megint életet lehelni kultúrájukba, ám a sokadik virágzást követően a krétai civilizáció eltűnt, mintha soha nem is létezett volna.

DNS-vizsgálat a minósziak származásának kiderítésére

Görög, amerikai, kanadai, orosz és török kutatók a közelmúltban 193 krétai, valamint 171, Görögország középső és északi részén, az egykori neolitikus közösségek területén élő férfitől vettek DNS-mintát – olvasható az Ekathimerini című görög lap online kiadásában.

Mint a vizsgálatok kimutatták, a neolitikum idején érkező betelepülők Anatóliából – a mai Irán, Irak és Szíria területéről származhattak, s nem Afrikából, ahogy Martin Bernal amerikai kutató állította korábbi elméletében.

„A DNS-vizsgálatok tanúsága szerint a betelepülés időben egybe esett a társadalmi és kulturális fejlődéssel, amely végső soron elvezetett a minószi civilizáció megszületéséhez. Eddig csupán régészeti bizonyítékokkal rendelkezünk, most már genetikai adatok birtokába jutottuk, s DNS alapján állapíthatjuk meg az időpontokat” – nyilatkozta az újságnak Konsztantinosz Triantafillidisz, a theszaloniki Arisztotelész Egyetem professzora.

Kapcsolódó cikkünk:

  • Hogyan változtatta meg a történelmet egy vulkánkitörés? >>

  • Hozzászólások

    Római mozaikra bukkantak egy farmon

    Római mozaikra bukkantak egy farmon

    A Homérosz Iliászának egy jelenetét megörökítő mozaik egy villához tartozott.

    Több száz tárgy került elő Törökország tengereiből

    Több száz tárgy került elő Törökország tengereiből

    2021-ben különösen sikeresek voltak a helyi tengeri régészeti projektek.

    Őskori medált fedeztek fel Lengyelországban

    Őskori medált fedeztek fel Lengyelországban

    A tárgy lehet a legkorábbi ékszer Eurázsiában, amelyet fajunk hozott létre.

    Sarkkutatók hajónaplóira találtak rá egy raktárban

    Sarkkutatók hajónaplóira találtak rá egy raktárban

    Ernest Shackleton és Robert Falcon Scott déli-sarki kutatókhoz köthető, felbecsülhetetlen értékű leletekre, köztük hajónaplókra bukkantak az új-zélandi meteorológiai szolgálat egy pinceraktárában.

    Áradások okozhatták az őskori kínai civilizáció bukását

    Áradások okozhatták az őskori kínai civilizáció bukását

    A Liangcsu-kultúra elképesztő mérnöki megoldásokra volt képes több ezer éve.

    National Geographic 2021. novemberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    9 995 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket