A világ nyolcadik csodája

A 19. században, normál körülmények között Manhattan és Brooklyn között alig tíz perc volt a hajóút. 1857 telén viszont hatalmas jégtáblák sodródtak a folyón (ami nem számított ritka eseménynek), és ez megnehezítette az átjárást: több órába telt, amíg a hajó az utasokkal a túlpartra ért.

Az átkelés azért vált történelmi eseménnyé, mert ebben az évben egy ilyen téli napon a hajó fedélzetén volt Johann August Röbling mérnök is. A mérnököt nem hagyta nyugodni az „élmény”, és még ugyanabban az évben New York város vezetése elé terjesztette javaslatát: egy, az East Rivert átszelő híd építését. (Az East River nevével ellentétben nem folyó, hanem a Hudson folyó New Yorknál kiszélesedő tengeri torkolata.)

Röbling ötlete számos akadályba ütközött, sokan kételkedtek ugyanis abban, hogy lehetséges több száz méter hosszú függőhidat építeni. A szkeptikusok attól tartottak, hogy a híd nem állna ellen az erős szeleknek. A másik ellenérv az volt, hogy a híd tönkretenné a révészeket, akik a két part közötti forgalmat bonyolították. Továbbá az is kétségesnek tűnt, hogy egyáltalán hajlandók lennének-e a New Yorkiak ekkora távot gyalogolni, de természetesen az építési költségektől is tartottak.

Kilenc hidat épített az új világban

Röbling 1831-ben hagyta el szülővárosát, a németországi Mühlhausent. Sok év kemény munka után sikerült hírnevet szereznie magának az új világban mint hídépítő és feltaláló: 23 év alatt kilenc hidat tervezett és épített. Az általa kifejlesztett acélkábelt 1845-ben a Niagara közelében épült vasúti hídnál használták először, és ezzel tulajdonképpen forradalmasította a hídépítést. 1856 és 1867 között az ő tervei alapján készült el az Ohio folyó fölött a 322 méter hosszú Cincinnati híd (ma Röbling híd), amely akkor a világ leghosszabb függőhídja volt. A Brooklyn híd a tervek szerint ez utóbbinak a „nagytestvére” lett volna.

Kilenc év kellett hozzá, hogy New York vezetősége komolyan vegye a német bevándorló mérnők terveit. Röbling „segítségére sietett” egy különösen kemény tél is: 1866-67 telén a folyón zajló jég lehetetlenné tette az átkelést, így több ezren napokig nem tudtak hazajutni vagy munkába menni. Ugyanakkor az East River két oldala között zajló forgalom egyre élénkebbé vált az évek során.

Karrierje csúcsa volt a Brooklyn híd

Végül maguk a brooklyniak követelték egyre határozottabban a hídépítést, hogy a dinamikusan növekedő Manhattant minél könnyebben elérjék. A New York-i újságok is egyre többet cikkeztek a híd szükségességéről. Végül 1867. április 16-án a városvezetés egy társaságot hozott létre azzal a céllal, hogy a hídépítéshez szükséges pénzt előteremtse. Az eredeti tervekben hét millió dollárral számoltak, ám végül 15 millió dollárt emésztett fel a beruházás. Az első kapavágásra 1869-ben került sor.

A tervek elkészítésére Röblinget kérték fel. A Brooklyn híd megépítése karrierjének csúcsa volt, de egyben végzetét is jelentette. A híd építése során 1869 júliusában egy réven történt baleset során összeroncsolódott a lába. Mivel nem bízott az orvosokban, megelégedett azzal, hogy kimosta a sebet, viszont az annyira elfertőződött, hogy 1869. július 22-én, pár héttel az építési munkálatok megkezdése után belehalt sérüléseibe.

Forradalmian új technológiákat alkalmaztak

Legidősebb fia, a 32 éves Washington Röbling vette át az építés irányítását. Fiatal kora ellenére nem volt hiánya tapasztalatokban, hiszen 1858 óta apja mellett dolgozott.

A híd építése során számos forradalmian új technológiát alkalmaztak. A hídlábak alapjának megépítéséhez itt alkalmazták először az ún. keszont vagy túlnyomásos módszert. Keszont (túlnyomásos süllyesztőszekrényt) eresztettek a meder aljára, amelyből nagy nyomással kiszorították a vizet, így a munkások ebben a „dobozban” vízmentes területen dolgozhattak, áshatták ki a hídpillérek alapját.

Amikor több heti munka után elérték a folyómeder stabil részét, az alapot kibetonozták. Mivel a keszonban állandó túlnyomás uralkodott, a munkásokat a (búvárokhoz hasonlóan) keszonbetegség fenyegette felemelkedéskor. Ezért a leereszkedéskor és felemelkedéskor hosszas légnyomás-kiegyenlítési procedúrán kellett átesniük.

1870-ben az egyik búvárharangban, amelyben az ifjabb Röbling is tartózkodott, tűz ütött ki, de sikerült megmenteni az életét. Másnap elrendelte az építési telep elöntését, hogy elfojtsák a lángokat. Ez három hónappal visszavetetette a munkálatokat. Csak 1872-re készült el a két hídpillér alapja. Ugyanabban az esztendőben újabb baleset érte, és ezt már nem úszta meg szerencsésen. Keszonbetegséget kapott, így ő is egyike lett a hídépítés áldozatainak.

A mintegy 6000 munkás közül sokan megsérültek, és mintegy kéttucatnyian életüket is vesztették a másfél évtizedig tartó hídépítési munkálatok során. Ifjabb Röbling élete végéig tolószékbe kényszerült, és megnémult. De az építés irányítását így is folytatta. Közeli lakásából távcsővel követte a munkálatokat, és feleségén keresztül adott utasításokat a munkásoknak.

New York legnagyobb építkezése a lakosság és az újságok mindennapi témájává vált, és az akkor még Great East River névre hallgató hidat előszeretettel nevezték a világ nyolcadik csodájának.

Ünnepélyes átadás elefántteszt után

1883-ra pedig elkészült a 1800 méter hosszú, 25 méter széles híd. Hetven lámpatest világította meg, ami önmagában világszenzációnak számított akkoriban. A megnyitó előtt még az a feladat is az építtetőkre hárult, hogy meggyőzzék a lakosság szkeptikusabb részét, hogy a híd elég stabil és biztonságos. Ezért nem mindennapi eszközhöz folyamodtak: felkérték a városi cirkusz vezetőjét, hogy a 21 elefántjával vonuljon át a hídon. Miután a négylábú ormányosok „túlélték a bemutatót”, már semmi sem állhatott a hídátadás útjába.

Az avató ünnepségre 1883. május 24-én került sor. Az ünneplő tömeg a Broadway felől vonult át a hídon, élen Chester A. Arthurral, az Egyesült Államok 21. elnökével, valamint későbbi utódával Grover Cleveland, aki akkoriban még „csak” New York állam kormányzója volt. A híd másik oldalán Seth Low, Brooklyn polgármestere, valamint felesége kíséretében a beteg Röbling fogadták az ünneplő menetet. Az első nap mintegy 150 ezer ember és 2000 jármű kelt át a hídon.

A lelkesedés határtalan volt. Ám alig egy héttel az átadás után szomorú esemény árnyékolta be az ünnepet. Május 30-án következett be a hídon az első és máig egyetlen katasztrófa. A 20 ezres ünnepi felvonulás során a tömegben valaki megbotlott, és több embert is magával rántott. A tömegben villámként terjedt el a hír, hogy a híd összeomlik. Kitört a pánik, és mindenki menekülni próbált. Bár a híd nem omlott össze, a rémült tömegben több mint 30 ember lelte halálát.

Számos művészt megihletett

A híd mára a városlakók mindennapjainak részévé vált. Kevés építmény ihletett meg annyi írót, költőt, festőt, zenészt és filmrendezőt, mint ez a két, ma már többmilliós lakosú városrészt összekötő híd. Hart Crane Brooklyn hídhoz című verse 1930-ban jelent meg. Feltűnik a híd a Szombat esti láz, a Volt egyszer egy Amerika vagy a Szuperman visszatér című filmekben. De felbukkan Arthur Miller 1955-ben született színdarabjában (Pillantás a hídról) is.

A Brooklyn hídhoz kapcsolódó legújabb műalkotás Olafur Eliasson dán kortárs művész nevéhez fűződik. Az idén júliusban négy hatalmas vízesést alakítanak ki New Yorkban, melyek közül az egyik a Brooklyn hídról zúdul majd alá. A nem mindennapi látványt júliustól három hónapon keresztül csodálhatják meg a város lakói és az oda látogatók.

A közismertté vált monumentális alkotásról kevesen tudják, hogy a két hídfőnél magasodó, leginkább egy gótikus katedrálishoz hasonlító torony valóban egy templom „utánzata”. Iris Röbling író, a tervező mérnök távoli rokona szerint a híd megálmodója egy konkrét katedrálisra akart emlékezni és emlékeztetni. A Brooklyn híd két tornya a mérnök szülővárosában, Mühlhausenben lévő Divi-Blasii templom tornyaira hasonlít. Ennek fényében a híd már nem csak két városrész, hanem a régi és az új világ, valamint az ég és a föld közötti kapocs szimbóluma is.