Nem kell a magyar találmány itthon: Külföldre megy a mobil hulladékmegsemmisítő

Nagydíjat nyert Mikola Andor mobil hulladékmegsemmisítő masinája egy nürnbergi nemzetközi találmányi kiállításon, pedig nyolcszázan pályáztak az elismerésre. A feltaláló életkorát tekintve jó ötvenes, végzettsége szerint lakatos, de gépésztechnikusi vizsgát is tett. Iskolás korában a kémiával ki tudták volna üldözni a világból, ma pedig alig akad olyan egyetemi kémia jegyzet, amelyet ne fújna betéve. Azt vallja: haladni kell a korral, ha fejleszteni akarja a felfedezéseit.

Nagydíjas találmányán például bő egy évtizede dolgozik, sok ezer munkaórát szánt rá. Évekig inkább egy lakókocsiban húzta meg magát, rengeteget dolgozott, utcaseprésből, köztéri ebédosztásból, és – egy másik találmányát hasznosítva – grafiti-eltávolításból szerzett jövedelméhez szinte csak a mozgó megsemmisítő érdekében nyúlt hozzá. Bármilyen olcsón jutott leendő találmánya alapvető kellékeihez, azok az évek során tizenötmillió forintba kerültek, az engedélyek megszerzéséhez elengedhetetlen működési kísérleteknek pedig egyenként több százezer forint a költségvonzata.

A történet úgy kezdődött, hogy volt cégétől, ahol géplakatosi munkakörben alkalmazták, francia vállalathoz küldték ki Mikola Andort néhány kollégájával. Ahogy mondja, ott a világ akkori legkorszerűbb hulladékmegsemmisítőjét építették föl. Már ismerte az itthon elavult technikával gyártott szemétégetőket, amelyekből a kikerülő anyag továbbra is veszélyes hulladék marad, az előny csupán annyi, hogy kisebb lesz a térfogata. Viszont a feldolgozás során filterpernye képződik, amely a levegőbe is bekerülhet, az „elfogott” adagot pedig biztonságos lerakóban kell elhelyezni. Az új típusú, plazmás megsemmisítőben azonban kis térfogatúra zsugorítva, úgynevezett üvegfázisba kerül az anyag. A feltaláló úgy gondolta, össze kellene házasítani a kétféle módszert, átmentve mindegyik előnyös adottságait. Addig-addig variálta a műszaki megoldásokat, míg el nem érte, hogy a végtermék azon túl, hogy ártalmatlan anyaggá, még eladhatóvá is válik.

„Lomtalanításból szereztem két laborkemencét, azzal kezdtem a kísérletezést” – meséli az újító. „Az így összeállított „égetőmű” életveszélyes volt, mert a fűtőszálak kilógtak belőle, és a szerkezet 380 volttal működött. Aztán hírét vettem egy, vidéken leselejtezett 211-es Ikarus busznak. Kiszereltettem belőle az üléseket, alumíniummal béleltem ki, és apránként, ahogy a pénz összegyűlt, segítőimmel beleépítettem a hulladékmegsemmisítőt.”

Laikusként így lehet értelmezni a busz működését: a veszélyes hulladék mikronnagyságúra őrölt anyagként, ledarált üveggel keverve, speciális adalékkal dúsítva jut be a feldolgozóüzembe. A keverék kis gömbökké áll össze, majd 850 Celsius fokos hősokkot kap, így az üvegpor teljesen egybeolvad a hulladékkal. A létrejött üvegmátrix megköti a nehézfémeket. A végtermék üvegkerámia, veszélyesanyag-tartalma nem lépi túl az uniós előírásokban megengedettet. A golyócskák tömörsége hőtől függően változtatható. Ha habosított szivacs szerkezetűek, ártalmatlanok és hangszigetelővé teszik az anyagot, amelybe beépítik: a téglát, a cserepet, vagy akár az üveget. A tömörített változatban azonban veszélyes hulladék is akad, ezért az csak útalapként használható fel.

A veszélyesanyag-megsemmisítő előnyeit így foglalja össze feltalálója: „A készülék óránként egy tonna veszélyes hulladékot darál meg és varázsol alapanyaggá. Bármilyen ártalmas hulladék feldolgozható benne, kivéve a robbanásveszéllyel fenyegető anyagokat. Atomerőművi hulladékok ártalmatlanítására is alkalmas, feldolgozza az eltüntethetetlennek vélt üveget, nemrég pedig a gyógyszermaradványok harminc fokon való megsemmisítésére is megtaláltuk a megoldást.”

A megsemmisítő busz a szennyezés vagy a hulladéktárolás helyére megy és ott helyezhető üzembe, így megtakarítja a nagyobb mennyiségű veszélyes anyag szigorú előírásokhoz kötött, drága szállítási költségét, nem beszélve arról, hogy a legnagyobb elővigyázatosság mellett is történhetnek a hulladék utaztatásakor balesetek, akár katasztrófák is. A megsemmisítőt már három ember is működtetni tudja, egyszerűen kezelhető. Van egy zöld gomb meg egy kapcsoló, amitől beindul, s amikor vége az „etetésnek”, azaz nem jön több ártalmatlanítandó anyag, akkor leáll.

A történet túl szép ahhoz, hogy ne lenne gyenge pontja. Ez pedig a magyar feltalálókat általánosan sújtó gond, a már előzőekben is jelzett pénzhiány. Ez az oka, hogy pillanatnyilag egyetlen prototípus van a mozgó megsemmisítőből. Mikola Andor úgy tervezte, hogy egy másik találmánya hasznát fogja a mobil hulladékégető sorozatgyártására fordítani, de már úgy látja: önerejéből nem lesz képes ennek finanszírozására, ezért külföldön szándékozik eladni a találmányát. Így nem a haszon, csak a dicsőség marad a magyaroknak.