Auroville: Gondok az indiai ideális közösségben
Bár a dél-kelet indiai Aurovilleben immár a hatvanas évek vége óta az ideális közösség megteremtésén fáradoznak, a környező települések lakosai némileg másként ítélik meg a helyzetet. A szabályok és vezetők, valamint készpénz és hierarchia nélkül is jól működő kétezer fős település egyes lakosai ugyanis szexuálisan kihasználták a szegényebb tamil falvak fiataljait – áll a BBC News riportjában.
Az egész egy kicsit hasonlít az ókori Athénra: egy pár ezres település, amelynek nincsenek anyagi gondjai, az ottélők idejük java részét egy magasabb spiritualitásnak szentelik, miközben a környező települések létminimumon élő lakosai bedolgoznak az auroville-iek vállalkozásaiba. És bár az együttélésüket tulajdonképpen semmi nem szabályozza, látszólag mégis jól működik a közösség: nincsenek éles belső konfliktusok, az ideális emberi közösség mintapéldáiként szolgálhatnak. Persze a BBC News riportja szerint azért némileg másként vélekednek erről azok a tamil szülők, akiknek a gyerekeit néhány auroville-i a közelmúltban szexuálisan kihasználta.
Szexuális szolgáltatások
A BBC News kamerái elé álló fiatal indiaiak arról beszéltek, hogy mennyi pénzt fizetett néhány auroville-i nekik azért, hogy megvásárolja szexuális szolgáltatásaikat. „Mindent megtehetnek, amit akarnak, lefizethetik a gyerekeinket és mi tehetetlenek vagyunk” – panaszkodott az egyik szülő elkeseredetten.
A vádak súlyosak főleg azért, mert Auroville létrehozásának célja éppen az volt, hogy bebizonyítsa: az emberi sokféleség és sokszínűség igenis képes egy helyen békében meglenni anélkül, hogy szigorú szabályok írnák elő a viselkedési normákat. A települést 1968-ban létrehozó francia Mirra Alfassa céljai részben meg is valósultak: törvények és hierarchia, valamint készpénz és vezetők nélkül is működik a közösség, amelynek tagjai java részt külföldről érkeztek, hogy megvalósítsák az ideális közösséget.
„Ahhoz, hogy ideális közösséget lehessen teremteni, ideális emberekre lenne szükség, márpedig ilyenek nincsenek” – vallja be a BBC News riporterének helyi kísérője. Gilles azt sem tagadja, hogy az elsősorban Nyugat-Európából Auroville-be érkezők között voltak büntetett előéletűek is, akik beilleszkedése nem is lehetett igazán sikeres. Bár az auroville-iek hisznek az emberi természet alapvető jóságában, sőt annak további javíthatóságában is, Gilles arról is beszélt, hogy bizony voltak olyan lakosok, akik nem feltétlenül tették magukévá Auroville életfilozófiáját. Ők előbb-utóbb távoztak, ám a távozókért nem vállalhat felelősséget a közösség – áll abban a közleményben, amelyet a közösség adott ki a BBC News riportjára reagálva.
Némi feszültség
A felelősség megállapítása minden esetben nehéz, bár a helyi tamilok igazságérzete más miatt is sérülni látszik. Auroville lakói ugyanis az indiai kormány támogatását élvezik, miközben nem kell adót fizetniük. Igaz, hogy az eredetileg 50 ezer lakosúra tervezett Auroville-ben ma mindössze alig több mint kétezer ember él (ezeknek kétharmada külföldi), ám iskolát tartanak fenn a környéken élő tamil gyerekeknek, komoly erdőtelepítéseket hajtottak végre városuk körül, és legalább négyezer ember számára adnak munkát vállalkozásaik.
Hozzá kell tenni, hogy ez utóbbiak nem voltak az alapító Mirra Alfassa elképzelései között: Alfassa nem gondolt arra, hogy az önfenntartáshoz szükséges gazdasági tevékenységen túl profittermelő vállalkozások is a város részét fogják képezni. Manapság azonban közel 120 ilyen működik az alig kétezres városban, amelyek a füstölőktől kezdve ruhákon keresztül, különféle selyemárukat állítanak elő.
A helyi lakosok szerint mindez igazságtalan: miközben ők teljes munkaidőben dolgoznak, adót fizetnek, addig az auroville-iek napuk java részét spiritualitásuk fejlesztésével töltik, ráadásul vállalkozásaik bevétele után még adót sem fizetnek. Sokan közülük éppen ezért úgy érzik magukat, mintha szolgák lennének, amit csak erősít az a gyakorlat, hogy a környező falvak lakói csak igen nehezen válhatnak Auroville polgáraivá. A feszültség tehát kitapintható, és így némileg az is kérdésesnek tűnhet, hogy vajon valóban sikerült-e megvalósítani az eredeti célkitűzést, az emberi sokszínűségnek egy helyen való egyesítését.