Híres tengeri csaták és tengeri viharok I.

Írta: Ladányi László
történész

Az emberiség történelmén végigvonul az állandó küzdelem az elemekkel. A vallások, a mitológiai történetek gazdagok a természet erőinek megszemélyesítésében. Ez jól mutatja, hogy milyen központi szerepet játszott a történelem folyamán, a természet erőinek hatása az emberek mindennapi életére és a történelmi eseményekre.

A világtengerek bolygónk közel 75%-át borítják. A világ különböző tájait elválasztják egymástól, ugyanakkor kapcsolatot teremtenek a különböző kultúrák között. Ez így volt a történelmi időszámításnak attól a pontjától kezdve, amikor az első hajósok kimerészkedtek a tengerekre, majd a nyílt óceán végtelen távolságait is leküzdötték. A hajózás az emberiség számára már a kezdeti időkben is a kereskedelem és gazdasági élet egyik legfontosabb kapocsát jelentette. Ugyanakkor a hajósoknak, tengerészeknek állandóan szembe kellett nézniük a veszéllyel, hogy útjukról a természet erőinek szeszélye folytán soha többé nem térnek vissza. A tengeri viharok azonban nemcsak egyéni sorstragédiákat idézhettek elő, hanem befolyásolhatták a történelmi események folyamatát is. Így a történelem folyamán fontos csatákat dönthetettek el, vagy éppen felfedezéseket segíthetettek elő.

Poszeidon ajándéka

A görög-perzsa háborúk története közismert, azonban a híres csaták elhomályosítják a Kr. e. 492-ben történteket. Ekkor Mardóniosz, Dareiosz veje elindult, hogy helyreállítsa a perzsa fennhatóságot Thrákiában és Makedóniában, továbbá megsemmisítse Eretriát és Athént. A területek nagy részét elfoglalta, de Eretria és Athén megmenekült, mivel az Athosz-hegyfok alatt hajóhadának nagy részét egy tengeri vihar elsüllyesztette.

A tenger istene haladékot adott a görög városállamoknak, hogy felkészüljenek a perzsák elleni harcra. A hajóhad pusztulása mély nyomokat hagyott a perzsák emlékezetében. Xerxész 480-as hadjárata alkalmával azért, hogy az itt gyakori viharokat elkerülje, a rossz emlékű hegyfokot csatornával átvágatta. Két nagy hidat is építtetett Ázsia és Európa között, hogy megkönnyítse a hadsereg átszállítását. Talán a sors fintora, hogy a tengeri viharok ezeket a hidakat is megrongálták, illetve ledöntötték. Xerxész őrjöngő haragjában a hidak tervezőjét kivégeztette, a tengert pedig „büntetésből” megkorbácsoltatta.

A tájfun, amely megmentette Japánt a mongol hódítástól

Kublaj kán, miután félelmetes seregeivel Ázsia jelentős részét már meghódította, a Dél-kínai-tengeren található Japán elfoglalására készült. Először levélben felszólította Tokumine régenst -Japán urát- a mongol uralom elismerésére. A régens a nagy távolság miatt, hatalmát és az országot biztonságban érezte, ezért visszautasította a nagykán ultimátumát. Ennek következtében Kublaj kán 1274-ben 150 hajóból álló expedíciót indított a szigetek meghódítására. Az invázió azonban nem járt eredménnyel.

1281 júniusában a nagykán újabb hajóhadat küldött Japán ellen, amely korábbi próbálkozásnál már sokkal nagyobb katonai erőt képviselt. A források szerint 45 000 mongol, valamint 120 000 koreai és kínai katona vett rész a hadjáratban. Az expedíciós sereg útját számos vihar nehezítette mire végül Kyushu, Hirado és Takasima szigetén partra szállhatott.

A nagykán seregét –amely számbelileg jelentős erőt képviselt- a viszontagságos tengeri út alaposan megviselte. A soknemzetiségű, össze nem szokott seregrészek csak kisebb győzelmeket tudtak kicsikarni az elkeseredett japán védőkkel szemben. Végezetül az 1281 augusztus 15-e hajnalán kitört iszonyatos erejű tájfun megpecsételte az egész inváziós sereg sorsát.

A vihar szétszórta és elsüllyesztette a mongolok kikötött hajóit. A szárazföldre szorult csapatok hátuk mögött a nyílt tengerrel, előttük pedig a szerencsétlenség láttán bátorságra kapott japán sereggel, két tűz közé kerültek. A védőknek sikerült is néhány napig tartó harcban legyőzniük és az utolsó szálig felkoncolniuk a betolakodókat.

A japánok szemében az 1281-es tájfun volt a” kamikadze” az isteni szél, amely megvédte hazájukat, a külső betolakodóktól. Az incidens természetesen óriási jelentőséggel bírt a japán történelmi emlékezetben. Erősítette sok japánnak azt az irracionális meggyőződését, hogy országuk szent és sérthetetlen.