Sürgős beavatkozást igényel a Duna

A Duna védelmében már a közeli jövőben emberi beavatkozásra lesz szükség, konkrét cselekvési tervről azonban még korai beszélni. A felső szakaszról jelenleg kétszintű magyar-szlovák tárgyalások folynak, amelynek végén remélhetőleg a két ország közös rendezési tervet nyújt be az uniónak. Készül egy hatástanulmány is a Duna közös szakaszáról, amelyben vizsgálják a bősi vízlépcső hatásait, és az EU Víz Keretirányelvének rendelkezései szerint történik a hazai vizek állapot- és igényfelmérése.

Ez alapján 2009-ben kell intézkedési tervet benyújtani az uniónak vizeink jó állapotának elérése érdekében a Duna esetében is – mondta Láng István, a környezetvédelmi minisztérium Víz- és környezeti kárelhárítási főosztály főosztályvezetője.

A pénz mondja ki a végső szót

A Duna olyan jelentőségű nemzeti kincsünk, amelynek jövőjéről csak széles konszenzus alapján lehet dönteni, és jelenleg ez látszik a legnehezebb feladatnak. Másképp látják a folyó jövőjét a környezetvédők, más tervei vannak a gazdasági tárcának, és a környező településeknek is. Sarkos nézetek csapnak össze egymással, pedig a fölöttünk történt beavatkozások, a vízlépcsők, a kiépített területek hátrányosan befolyásolják a Duna magyar szakaszát.

A folyó intenzíven bontja a medrét, az átlagos vízszintek süllyednek, miközben az árvízszintek emelkednek. A szakember szerint a legfontosabb feladat most egy olyan szakmai fórum létrehozása, amely mindenki számára elfogadható tervekkel tudna előállni a folyó rehabilitációjához. Ehhez jó keretet nyújthat a Víz Keretirányelv előírásainak végrehajtása. Napirenden van a Duna hajózhatóvá tételének kérdése is, ami uniós kötelezettségünk. A KvVM szakértője szerint, ha itt sikerül kompromisszumos megoldást találni, azzal rendeződhet a nemzetközi vízi út magyarországi szakasza, és egyben mérsékelhető a felső beavatkozások negatív hatása is.

A fejlesztést ugyanakkor úgy kell végrehajtani, hogy tekintettel legyen az élővilágra, az ivóvízbázisra és a Duna menti önkormányzatok érdekeire is. Uniós forrásokból történő fejlesztéseknél azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy míg a beruházást az EU támogatja, a fenntartás már hazánk feladata lesz. A végső döntés tehát mindenképpen a fenntarthatóság, azaz pénzügyi megfontolások alapján születik majd.

Ez szó szerint azt jelenti, hogy a szakemberek kiszámolják, mennyibe kerülne a tervek megvalósítása, és az általuk okozott környezeti károk és egyéb hátrányok kompenzálása, összehasonlítva azzal, hogy mennyibe kerül a közlekedés, az árvízvédelem, a süllyedő meder problémájának megoldása, ha nem teszünk semmit. Ehhez azonban az eddigieknél szakmaibb és toleránsabb hozzáállás szükséges minden érintettől – hangsúlyozza a szakértő.

Tudományos alapokon tervezik a jövőt

A Dunával kapcsolatban pozitív körülményként említhető a vízminőség. A bécsi és a pozsonyi szennyvíztisztító üzem munkába állásával a Budapest fölötti folyószakasz vízminősége jelentősen javult, ma már jónak nevezhető. A csepeli tisztító üzembe helyezésével pedig az egész magyar szakaszon nagyságrendi javulás várható.

A szennyvíz után maradó iszap sem terheli a környezetet, mert többségét energiatermelésre használják fel, a maradékot pedig lebontják. A vízminőség javulását Láng István horgászpéldával szemlélteti: a ’70-es években a dunai horgász a Szigetközben bedobta a csalihalat, és amikor kihúzta, már nem élt a meder fenolterhelése miatt. Ma él a csalihal, és Csepel bekapcsolásával az alsó szakaszon is egészséges életközösségek telepedhetnek meg.

Komoly kihívás elé állítja a Dunával foglalkozó szakembereket a klímaváltozás nyomán várhatóan fellépő szárazság is. A víz megtartása, a szélsőségek kompenzálása a mezőgazdaságban és a természetvédelemben is alapvető reformokat kíván, nem is beszélve az ivóvízbázis védelméről. Át kell gondolni a vizes élőhelyek védelmét, megtartását, és a termőföldek öntözését is. A KvVM álláspontja szerint ebbe a kérdésbe intenzíven be kell vonni a tudományt is. A szakágazat ezért a vízgazdálkodási stratégia kidolgozására szerződést kíván kötni az MTA-val.

Egyedül lehetetlen!

A Dunával kapcsolatos legsürgősebb tennivaló az árvízvédelem. A hatalmas vízgyűjtőterületről olyan mennyiségű víz érkezik, hogy a Tiszával ellentétben elegendő terület híján szóba sem kerül tározók építése – mondja Láng István. A Duna menti országok és az unió együttműködése szükséges ahhoz, hogy árvízkor elsősorban a mellékfolyók vízhozamát összehangoltan próbálják csökkenteni.

Ezt elérni azonban elképesztő kihívás, hiszen féltucatnyi országot kellene meggyőzni arról, hogy milliárdokat költsön sok esetben közvetlen haszon nélkül, csupán azért, hogy az alvízi országokban alacsonyabb árvízszintek alakuljanak ki. Ennek megvalósulása húsz-harminc évig is eltarthat. Hazánk egyedül tehetetlen – itt a Víz Keretirányelv szellemében összehangolt munkára van szükség, de addig is a meglévő védvonalaink fejlesztése szükséges – hangsúlyozza a főosztályvezető.

Árvízvédelmi szempontból a felettünk lévő szakaszok vízlépcsői és duzzasztógátjai is gondot okoznak. A lelassult vízterekből a kiülepedés miatt kevesebb görgetett hordalék (kavics) érkezik, ugyanakkor a duzzasztott terek árvízi átöblítése nagyobb mennyiségű iszapot mozgat meg, és szállít a magyar szakaszra. Ennek következtében a Duna két irányban „építkezik”. Egyrészt a hordalékhiányos víz felszabaduló energiájával kimossa, kimélyíti a folyó medrét. A kis és közepes vízszintek egyre lejjebb kerülnek.

Ez károsan befolyásolja a part menti talajvíz szintjét is. Másrészt árvízkor a zsilipek megnyitásakor elszabadul a korábban lerakott iszap is, ami szétterül az ártérben. A jelenség hatására évente akár 10-20 centiméterrel is növekedhet az ártér talajszintje, ami az árvízszinteket növeli. A gátakat viszont nem lehet a végtelenségig emelni.

Szélsőségekre készüljünk

Az elmúlt évtizedekben szélsőségessé váltak a dunai árvizek: az árhullám gyorsan jön és gyorsan le is vonul – a ’90-es években például megtörtént, hogy a vízszint egy hónapon belül megdöntötte az alsó és felső rekordot is. Ennek oka elsősorban az, hogy a kultúrterületek (utak, betonozott felületek, stb.) vízvisszatartása kicsi. a csapadék hamarabb, nagyobb hozammal jut a folyómederbe, de utánpótlása is hamarabb megszűnik. Ez a jelenség a Duna menti élővilágot is átalakítja.

A „megszokott” dunai árvíz ugyanis évi rendszerességgel egy-két hónapra tartósan elöntötte az árteret, megfelelő körülményeket biztosítva az ártéri erdők, rétek fajainak. De kihasználták az áradást a halak is, a ponty például az elöntött réteken rakja le ikráit, az ivadékok kikelésük után visszatérnek a folyóba. A rövid, de intenzív árhullám azonban nem biztosítja a kellő vízborítást a jellemző növényzetnek, és könnyen előfordul, hogy az ártérre lerakott ikrák is hirtelen szárazra kerülnek, és elpusztulnak. Ha meg akarjuk őrizni a Dunánkat, ezeket a jelenségeket, mind mind számba kell venni. A folyó értékeinek átmentése érdekében annak árterein kompromisszumos, hosszú távon gondolkodó rendezésre van szükség.

A következő hetekben a National Geographic Online és a FigyelőNet egy-egy magyarországi folyóról, tóról készít sorozatot Vizes hetek címmel: bemutatjuk vizeink állapotát, a rájuk leselkedő veszélyeket, tervezzük jövőjüket.

Forrás: FigyelőNet