Eufrozina, Kende2023. szeptember 25., hétfő
Kultúra

140 éve került újra magyar fennhatóság alá Fiume

National Geographic Magyarország

Száznegyven évvel ezelőtt született meg az a törvénycikk, amely az adriai kikötővárost, Fiumét újra magyar fennhatóság alá helyezte. A város polgársága által kikövetelt döntés után megkezdődött a kikötő, majd az egész partvidék nagyszabású fejlesztése, amelybe a magyar állam 42 év alatt több mint 55 millió aranykoronát ruházott be.

Gyakran elhangzik ma is, hogy valaha három tenger mosta hazánkat. Ezek egyike az Adria volt, melynek fontos kikötője, Fiume – a mai Rijeka – hol a Magyar Királysághoz, hol a Habsburg-birodalomhoz, hol pedig – mint a 19. század derekán is – Horvátországhoz tartozott. Aztán jött az 1867-es kiegyezés, amely után – éppen 140 éve – az 1868. XXX. törvénycikk 66. paragrafusában rögzítette a törvényhozás, hogy a várost, kikötőjét és kerületét Horvát-Szlavon-Dalmátországtól “a magyar koronához csatolt külön testnek” (separatum sacrae regni coronae adnexum corpus) tekinti.

A törvénycikk előzménye: az 1865 decemberében összehívott magyar országgyűlésen Fiume polgársága kérte, hogy a várost csatolják vissza Magyarországhoz. Mivel ez nem történt – akkor nem is történhetett – meg, 1867-ben már tüntetéseken követelték ugyanezt a kiegyezés nyomán megalakított magyar kormánytól. E forrongás Bécsig hatott, s hatására Ferenc József kormánybiztost küldött a városba, akinek többek között az volt a feladata, hogy megvalósítsa a törvényhozás idézett, időközben megszületett döntését. Ez utóbbi alapján született meg a Fiume ideiglenes közigazgatási berendezkedéséről szóló 1870. július 28-i, királyi leirat.

A település élére a fiumei kormányzó került. Őt a magyar kormányfő felterjesztése alapján az uralkodó nevezte ki. 1873-tól e kormányzó látta el a fiumei tengerészeti hatóság elnökének, 1870-1889 között a város pénzügyi igazgatójának tisztét is.

Fontos szerepet kapott a város

Az akkori földművelési-, ipari- és kereskedelmi miniszter 1870. november 1-jétől kezdve átvette a magyar-horvát tengerparton a kikötői és tengerészeti egészségügyi szolgálat irányítását is. A Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság a magyar kereskedelemügyi miniszter hatáskörébe került, hatásköre kiterjedt a magyar korona országainak teljes tengerpartjára. Hivatalai voltak a révhivatalok, révkirendeltségek, a tengeri karantén intézet, a fiumei tengerészeti akadémia és a szakbizottságok. Hatáskörébe tartozott a tengerészeti közigazgatás minden személyi, tengerészeti, hajózási, tengeri közegészségi ügye, s a vesztegzár elrendelése, végrehajtása és felügyelete.

A trieszti tengerészeti hatóság mintájára szervezték meg azt a hivatalt is, amelynek elsősorban a hajózási, hajóépítészeti, halászati, tengeregészségi és veszteglési ügyekre terjedt ki a felügyelete. A hatóság ellenőrizte a hajók állapotát és szabályszerű felszerelését, eljárt a magyar-horvát tengerparton folytatott bel- és külföldi hajózásra vonatkozó ügyekben, gondoskodott a kikötőkről, világítótornyokról, tárházakról, a tengeri hajózást segítő és védő létesítményektől s azok karbantartásáról. Felügyelte a kereskedelmi tengerészeti akadémiát, s az előírt vizsgák alapján kiadta a kereskedelmi tengerészeti tiszti állásokra képesítő okleveleket. Másodfokon eljárt a hajótulajdonosok, hajóvezetők és tengerészek között a tengeri utazások alkalmából felmerült vitás kérdésekben, a hajókárok és a hajótörések ügyeiben.

Ők tartották nyilván a kereskedelmi tengerészet személyzetét, tárgyalták a tengerészek szolgálati viszonyaira vonatkozó kérdéseket, gondoskodtak az elszegényedett vagy külföldön meghalt tengerészek hozzátartozóiról, s ők kezelték a tengerészek és tengeri halászok segélyalapjait is. A hatóság tengerészeti kihágások esetén is mint másodfokú hatóság működött, ellenőrizte az állam által segélyezett hajózási vállalatok szerződésszerű járatait, felügyelt a tengeri halászatra és a tengeri egészségi és veszteglési ügyekre vonatkozó törvények és rendeletek végrehajtására

Nagyszabású építkezésbe fogtak

A jogi rendezés után hamarosan nagy fejlesztés kezdődött a magyar tengeri kikötőben, ahol 1866-ban csak egy 33 méter széles és 500 méter hosszú vízfelület állt a hajók rendelkezésére. 1870-től kezdődött meg a nagyszabású építkezés az Adria partján, ahová négy évvel később már a Budapest-Fiume vasútvonal is elért.

Az átalakítási munkákat kezdetben egy francia társaság, 1879-től azonban már egy fiumei befektetőkből alakult vállalkozás végezte. A kikötő hamarosan elkészült. Belső részei, a rakpartok és mólók faragott kőből, szilárd alapon épültek. Az összes kőpart hossza 5647 méter. A mólókon és a rakodópartokon ekkor tíz, szilárdan épített és gépekkel ellátott raktár állt, 2635 vasúti kocsira való rakomány raktározására. Huszonhárom egyéb vasúti raktár is felépült, 3625 vagonos befogadóképességgel. Közben elkészült az olajfinomító is.

Ugyanebben az építési periódusban töltötték fel és nagyobbították meg a Fiumara-csatorna és Recina folyó által határolt deltát, további 7 millió 285 ezer forintos költséggel. A munkákat 1889-től tovább folytatták. Közben a kikötő forgalma is dinamikusan nőtt: amíg 1871-ben mindössze 257 gőzhajó fordult meg a fiumei kikötőben, addig 1895-ben már 4247. A kikötőbe és raktárakba az állami költségvetés húsz év alatt az eredeti előirányzatot jóval meghaladva, több mint 17 millió forintot ruházott be. A fiumei tengerészeti hatóságnál lajstromozott hajók száma a 19. század utolsó éveiben elérte a 222-öt, s közülük 46 már gőzhajó volt.

Az első világháború végéig – egy újabb fejlesztési programot is beszámítva – összesen 55 millió aranykoronát költött a magyar állam a kikötővárosra, amelyet 1918-ban az új délszláv állam kapott meg. Hányatott maradt azután is a város történelme: volt szabadváros, majd olasz fennhatóság, később német megszállás alatt állott. A II. világháború után Jugoszlávia, majd 1991-től az önálló Horvátország része lett.

Titkok fürdője, egy fürdő titkai

Titkok fürdője, egy fürdő titkai

Körülbelül 10 méterrel a felszín alatt járunk, a Szt. Gellért Gyógyfürdő és Uszoda alatt, fejem felett villamosok dübörögnek, miközben a Szabadság hídra vezető ívben a Szent Gellért térről haladnak tovább Pest felé.

Meglepő helyen került elő egy kőkori nyílhegy

Meglepő helyen került elő egy kőkori nyílhegy

A szakértők azt feltételezik, hogy a tárgyat talizmánként használták a vaskorban.

Elsüllyedt templomokat találtak a tengerben

Elsüllyedt templomokat találtak a tengerben

Az Aphrodité és Ámon számára szentelt templomokat a Földközi-tengerben, Egyiptomnál fedezték fel.

Ősi sírt rejtett egy parkoló

Ősi sírt rejtett egy parkoló

A 6. századra datálható sírt Japánban tárták fel.

Több száz éves társasjátékot találtak

Több száz éves társasjátékot találtak

A nagyjából 500 éves táblát az általunk is ismert malomjátékhoz használták.

National Geographic 2023. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket