Ferenc, Olívia2021. december 03., péntek
Kultúra

Szerelmesek temetője a Duna

National Geographic Magyarország

A jegén választották királlyá Mátyást, de aranykincsek, tragikus szerelmek és szabadsághősök temetője is a Duna. A régi idők és a közelmúlt mondái elkísérik útján.

A természeti jelenségeket, a számukra érthetetlen eseményeket mondákkal próbálták megmagyarázni eleink. E sztorik a folyó vagy tó eredetét magyarázzák, történelmi személyek cselekedeteit beszélik el, de gyakoriak a csodás kincsek, a vízben élő ártó vagy jóindulatú lényekről szóló mondák is.

Thuróczy János krónikájában 1488-ban a legfelségesebb folyónak nevezte a Dunát, amikor a honfoglalás mondáját írta le. A történet szerint a magyar kém egy Duna-vízzel megtöltött kulaccsal, perjefűvel és földdel tért vissza az övéihez, ahol maga Árpád vezér kóstolta meg a vizet – majd eldöntötte, hogy ez a terület megfelelő lesz a magyaroknak, és a folyót Duna atyának nevezte. Egy fehér lovat küldött Árpád Szvatopluknak, és cserébe csak vizet, füvet és földet kért. Ennek a cselnek a segítségével – az ősi babona szerint – jogosan uralhatták az országot.

Kovács Sándor Iván a S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának című tanulmányában megemlékezik emellett a Bonfini történetírásában szereplő hiedelemről is. A reneszánsz író felsőbbrendű tulajdonságokkal, sőt tudattal ruházta fel a folyót: szerinte az volt az ókorban a feladata, hogy védje, őrizze a római birodalom határait, nehogy a dühöngő barbárság betörhessen.

Mátyás nem volt a jégen

Reneszánsz év az idei, ugyanis 1458-ban, éppen 550 éve választották királlyá Hunyadi Mátyást, a monda szerint a Duna jegén. A fiatal, ekkor 14 éves királyjelölt valószínűleg nem a jégen állt, hanem Buda várában tartózkodott.

Buzás Gergely történész korábban a National Geographicnak elmondta: ha nincs befagyva abban az évben a Duna, akkor lehetséges, hogy Mátyást nem választják királlyá. „A befagyott Dunán ugyanis át lehetett kelni, azaz Szilágyi seregei tulajdonképpen erődemonstrációt tarthattak. Így az a bárói párt, amely nem akarta igazán Mátyást királlyá választani, lényegében azt látta, hogy kiszolgáltatott Szilágyi embereinek, kénytelen volt belemenni a királyválasztásba.”

Kincsek a víz mélyén

Elsüllyedt hajókkal, kincsekkel, épületekkel ugyan nincs tele a Duna menti mondavilág, ám azért akad néhány. A Mosoni-Dunában, Kunszigetnél például egy római kori kikötőerőd maradványára bukkantak a búvárrégészek. A „bölcskei-szikláról” pedig a néphagyomány már évszázadok óta megemlékezett, mint a víz alatti zátonyról, és jó halfogó helynek tartották. A szirtről a ’80-as évek régészeti feltárásai során kiderült, hogy valójában egy oltár darabjait, 18 darab domborműves, feliratos római kori kőfaragványt rejt a víz.

Legendás roncsokról, kincsesládákról, hirtelen meggazdagodott halászokról suttogtak évszázadokon át a Dunakanyar falvainak lakói. A legendák szerint ezeknek a szerencsefiaknak a hálójába Mária királyné hajóinak aranya került. Történelmi tény, hogy az özvegy királyné a mohácsi csata után hajókon próbálta Bécsbe menteni a kincstárat a törökök elől, és néhány elsüllyedt valahol Esztergom és Pilismarót környékén. A hajók régészeti feltárása az idén kezdődött meg – erről a Középkori aranyat keresnek a Dunában című cikkünkben bővebben olvashatnak. A dunabogdányiak szerint pedig egy kincseket szállító török hajó süllyedt el a falu mellett.

Szerelmesek temetője

A bajaiak szerint a Duna mellékága egy tragikus szerelmi história végső állomása volt. A helyiek által Sugovicának keresztelt folyószakasz nevének eredetmondája szerint Sugó Mátyás gazdag vízimolnár fia beleszeretett egy szegény halász Vica nevű lányába, ám a szülők ellenezték a házasságukat, ezért a fiatalok a vízbe ölték magukat. A Sugó és a Vica nevek összeolvadásából keletkezett eszerint a földrajzi név. A Dunának ezen a szakaszán egykor főként halászatból és a malmokból éltek az emberek, ennek az emlékét őrzi a halászlé készítési módja is: Pakstól Apatinig a hagyományos hallevesbe még ma is tésztát tesznek.

A sorsüldözött szerelmesekről szóló helyi történetek nem olyan gyakoriak, mint gondolnánk: dr. Magyar Zoltán, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa a FigyelőNetnek elmondta, hogy tájegységenként jellemzően csak egy-kettővel találkozhatunk.

Húsdaráló a fehér ház alatt

Az úgynevezett „urban legend” (városi legenda) egy külön műfaja a népmondáknak. Főként a városokhoz kötődő összeesküvés-elméletek tartoznak ide. Magyar Zoltán a „húsdarálót” említette: az ÁVH főhadiszállásának több emelet mély pincéjében található megsemmisítő eszközt, amelynek a végtermékét, a ledarált emberi testeket a Dunába ürítették. A legenda szerint a horgászok igen jó kapásról meséltek ezen a területen, és állítólag a mai napig rengeteg csontot lehet találni a folyó medrében. A húsdaráló története a néprajztudós szerint a mondákban szereplő kaszakútból származik, amelybe az elítélteket dobták. Például Vajdahunyadon is létezett hasonló.

Az emberek fantáziáját a föld alatti létesítmények mindig megmozgatták. A Duna alatti alagutak is ebbe a kategóriába tartoznak. Ennek a tengerszemmondákban ismerhető fel a gyökere. Magyar Zoltán említett olyan természetes alagutakról szóló mondákat, amelyekben a korábban tengerbe esett tárgy – például sétapálca – a történet főhősének a faluja melletti tóban tűnik fel, ezzel bizonyítva, hogy a tó és a tenger összeköttetésben állnak egymással. Ez a mondatípus azonban főként az aggteleki karszt környékén terjedt el.

Lemoshatatlan a kőre fröccsent vér

Szent Gellért haláláról szinte mindenki tudja, hogy 1047-ben Kelenföld hegyéről – a mai Gellért-hegyről – egy kocsin legurították a Dunához, de az már nem teljesen világos a laikusok számára, hogy amikor leért, még élt. A hosszabb legendájában részletesen megemlékeznek a meggyilkolásáról, és kiderül: végül egy kővel verték agyon. Az irat szerint a vérét hét évig nem volt képes a Duna lemosni a kőről, ezért azt a papok később szent relikviaként őrizték.

A Dunához köthető szentünk Margit is, aki a Nyulak szigetén – amelyet később róla neveztek el – élt kolostorban. Egy legendába illő tettet, csodát ő is véghez vitt a folyóval. A zárdába látogató szerzetes, fráter Marcellus nem hitte el Margitnak, hogy hatalmas árvíz volt a szigeten, ezért hazugnak nevezte. A szentéletű Árpád-házi királylány erre imádkozni kezdett: a Duna ismét megáradt, és a víz üldözni kezdte a hitetlen atyát.

Forrás: FigyelőNet

A következő hetekben a National Geographic Online és a FigyelőNet egy-egy magyarországi folyóról, tóról készít sorozatot Vizes hetek címmel: bemutatjuk vizeink állapotát, a rájuk leselkedő veszélyeket, tervezzük jövőjüket.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Középkori aranyat keresnek a Dunában
  • Sürgős beavatkozást igényel a Duna
  • Európa egyik legnagyobb úszólápja található a Ráckevei-Dunán
  • Ha befagy a Duna…

  • Hozzászólások

    Kincsekkel teli ókori sírokat találtak Cipruson

    Kincsekkel teli ókori sírokat találtak Cipruson

    Úgy tűnik, a nyughelyekbe a bronzkori elit temetkezet.

    Új Range Rover: A következő szint a luxusterepjárók világában (X)

    Új Range Rover: A következő szint a luxusterepjárók világában (X)

    Megérkezett a Range Rover ötödik generációja, amely több mint 50 évnyi innovációból építkezve páratlan kifinomultságával, utolérhetetlen menet- és terepképességeivel, valamint lélegzetelállítóan modern stílusával mutat példát versenytársainak.

    Több száz éves múmiát találtak Peruban

    Több száz éves múmiát találtak Peruban

    A 25-30 éves férfi közössége fontos tagja lehetett.

    Római kincseket keresnek egy angliai főút mentén

    Római kincseket keresnek egy angliai főút mentén

    Az A66 főút egy szakasza egy ókori utat követ, a tervezett felújítások pedig remek alkalmat kínálnak a feltárásra.

    A Tihanyi Királykriptában feltárt csontok szénizotópos vizsgálatának eredménye

    A Tihanyi Királykriptában feltárt csontok szénizotópos vizsgálatának eredménye

    A tihanyi bencés monostort alapító I. András királyhoz és szűkebb családjához tartozhatnak azok a csontok, amelyek szénizotópos vizsgálatának első lépéséről számoltak be kutatók.

    National Geographic 2021. novemberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    9 995 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket