Elza, Natália, Blanka, Bonita2020. december 01., kedd
Kultúra

Háromezer éves kultikus helyszínt tártak fel

National Geographic Magyarország

Háromezer évvel ezelőtt vallási szertartások zajlottak a bolíviai Titicaca-tó partján, ahol egymástól kétórányi járásra aprócska szentélyek sorakoztak.

A helyszínre egy új bevásárlóközpont alapjainak kiásásakor bukkantak, s mint kiderült, több rétegben különböző kultúrák hagyták hátra emlékeiket. A régészek sírokat tártak fel, a leletek között textíliák, agyagedények és ékszerek szerepelnek.

A leletek többsége a kutatók által jól ismert tiwanaku- és inka-kultúrához tartozik, amely több száz évvel ezelőtt virágzott a térségben. Némely relikvia azonban lényegesen idősebb, háromezer évvel ezelőtti, amikor a tudósok feltételezése szerint a gyakorlatilag ismeretlen Yamama vallás volt az uralkodó az Andokban.

“Olyan kőszobrokat alkottak, amelyek egyik fele férfit, a másik pedig nőt ábrázolt” – magyarázta Sergio Chavez régész, aki a Central Michigan University megbízásából dolgozik.

A kétfejű kígyót ábrázoló alkotások, valamint a geometriai alakzatok mai napig nagy becsben állnak a helyi lakosság körében.

“A Yamama-kultúra képviselői a Titicaca-tó partján két óra járásra egymástól aprócska szentélyeket emeltek” – ismertette az archeológus.
Mint kifejtette, az ásatások során rétegenként tárják fel az egymás alatt lévő kultúrákat. A legmélyebb réteget a 3000 ezer évvel ezelőtt virágzó Yayamama-kultúra hagyta hátra. Felette az egy évezreddel ezelőtt kialakult tiwanaku-kultúra emlékei található, a következő pedig az inkáké, s így rétegről rétegre nyomon követhető a térség egész történelme napjainkig – mondta Sergio Chávez, aki szerint a leletekben a bolíviaiaknak fel kel fedezniük nemzeti identitásukat.

“Ahhoz, hogy megértsük jelenünket és megtervezzük a jövőnket, meg kell ismerni a múltunkat” – hangsúlyozta Chávez.

A helybéliek nincsenek azonban annyira elragadtatva a múlttól, ahogy a régész, ugyanis minél előbb be szeretnék fejezni az építkezést. Így a régészeknek sietniük kell a feltárással.

“Igen keményen kell dolgoznunk, hogy bemutathassuk az ősi építészetet és emlékeket, így az emberek átérezhetik, hogy milyen értékes kulturális örökséggel rendelkeznek” – emelte ki Sergio Chavez.

Hozzászólások

Ősi nyilak kerültek elő a jégből

Ősi nyilak kerültek elő a jégből

A szakértők úgy vélik, hogy a norvégiai hegység tökéletes hely lehetett az őskori vadászoknak.

Az adventi koszorú története

Az adventi koszorú története

Honnan származik, és milyen szimbolikát közvetít az adventi koszorú?

Bronzkori sírok kerültek elő a tiszadobi Andrássy-kastély parkjában

Bronzkori sírok kerültek elő a tiszadobi Andrássy-kastély parkjában

Körülbelül 3000-3500 éves, a bronzkorból származó sírokat tártak fel a Jósa András Múzeum régészei a tiszadobi Andrássy-kastély udvarán.

Ebben a barlangban hallucinogén növényt fogyasztottak az őslakosok

Ebben a barlangban hallucinogén növényt fogyasztottak az őslakosok

A maszlag nevű növény elfogyasztva transzszerű állapotot okozhat.

A jövőben szabadon látogatható az ókori város

A jövőben szabadon látogatható az ókori város

Szaúd-Arábia a külföldről érkező turisták előtt is meg fogja nyitja a monumentális sírépítményéről ismert ókori Hegrát, a nabateus civilizáció régészeti helyszínét adta hírül az MTI.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket