A hulladék nem szemét!
Egy kilogramm papírhoz két-háromszor annyi fa, mintegy 700 liter víz és megannyi segédanyag szükséges- a hulladék csökkentésének legelső lépése a megelőzés. Mit csináljunk a háztartásban keletkező hulladékkal?
Magyarországon jelenleg közel 700 településen, körülbelül 4300 gyűjtőszigeten folyik szelektív hulladékgyűjtés, vagyis elvileg 4-4, 5 millió embernek van lehetősége a hulladékok különválogatására. Fontos tudni, hogy a gyűjtés módja településenként eltérő lehet: az italos kartondobozokat például a legtöbb helyen a papírhulladékokkal együtt gyűjthetjük, de előfordul, hogy a műanyag hulladékok közé kell dobni. A konténereken elhelyezett feliratok, piktogramok segítenek az eligazodásban. De mit gyűjthetünk szelektíven a háztartásban?
Papír
Egy kilogramm papír készítéséhez 2-3 kiló oxigént adó fa, 350-700 liter víz és nyolc kilowattóra energia szükséges. A papírgyártás a világ energiafelhasználásának négy százalékáért felelős, előállítása ezen kívül mintegy kétezer segédanyagot – vegyszerek, fehérítéshez használt klór, stb. – igényel. Minél fehérebb, illetve minél fényesebb és színesebb a papír, előállítása annál nagyobb környezetkárosítást okozott. Ma a teljes papírfogyasztás 48 százalékát a csomagolás emészti fel, nyomtatás és írás céljára pedig 30 százalékot használunk el.
Takarékoskodjunk a papírral: írjunk, nyomtassunk, fénymásoljunk mindkét oldalára – tanácsolja az Energia Klub. A félig használt papír másik oldala jegyzetelésre még igazán alkalmas, irodai ügyintézéshez pedig fax és belső levelek helyett térjünk át az e-mail használatára.
Alumínium
Az alumínium előállítása rendkívül sok vizet, lúgot és energiát igényel, nagyfokú pazarlást jelent tehát, ha nem időtálló és tartós cikkek, hanem egyszer használatos csomagolóeszközök – italos doboz, eldobható tál, fólia, macskaeledeles zacskó stb. – készítésére használjuk. Hazánkban évente körülbelül 50 millió italosdoboz kerül a szemétbe. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy dobozos italok árának mintegy háromnegyedét csak a csomagolásért fizetjük ki!
Kerüljük a dobozos italok vásárlását, válasszuk inkább a betétdíjas üvegpalackban forgalmazott üdítőket!
Műanyag
A műanyagok a háztartási hulladék jelentős mennyiségét adják. Bizonyos fajtái újrahasznosíthatóak (pl. PP, PS, PE, PET), ám ezeket hazánkban megfelelően kiépült háttéripar hiányban csak elvétve dolgozzák fel. Többségük nehezen bomlik le, lerakókban, levegőtől elzártan évszázadokig állhatnak változatlanul, égetve viszont a környezetre és egészségre ártalmas gázokat szabadíthatnak fel.
Ahol lehet, kerüljük a műanyag csomagolásokat, és részesítsük előnyben a természetes vagy könnyen újrahasznosítható alapanyagokat (pl. üveg, papír, fa, agyag, vessző stb.)!
Üveg
A kereskedelmi forgalomban lévő üvegcsomagolások döntő többsége italos palack, ezek lehetnek betétdíjasok vagy eldobhatók. Az utóbbiak esetében a nyersanyag és a gyártáshoz használt energia egyetlen használatot követően elvész, illetve – szelektív gyűjtés esetén – csak egy része hasznosul ismét az újrafeldolgozás során. A visszaváltható palackok ezzel szemben tisztítás után újratölthetőek, így a gyártásba fektetett alapanyag és energia sokáig használatban marad. Egyetlen betétdíjas üvegpalack átlagosan 40 alkalommal tölthető újra.
A nem visszaváltható üvegek is felhasználhatók a háztartásban például savanyúságok, befőttek eltevéséhez, ha azonban már nincs szükségünk rájuk, a szelektív hulladékgyűjtőbe dobjuk, ne a szemétbe!
Kerti zöldhulladék
A háztartásokban keletkező hulladékok egyharmadát szerves anyagok teszik ki. Ez az úgynevezett zöld hulladék összegyűjtve komposztálható, az így nyert, ásványi anyagokban gazdag humusz pedig kertünk trágyázására, talajjavításra kitűnően alkalmas. Így nemcsak műtrágya és egyéb vegyszerek használatát spórolhatjuk meg, de segítségével csökkenthetjük az égetők és lerakók okozta levegőszennyezést.
Ha ugyanis a lerakókba kevesebb szerves hulladék kerül, csökken a szemétbánya metán (üvegházhatást fokozó gáz) kibocsátása is. A megfelelő gyűjtőzacskóba téve a kerti hulladékot Budapest zöldövezeteiben elszállítja az FKF.
Veszélyes hulladékok
A használt főzőolajat, az akkumulátort, a lemerült elemeket lakossági hulladékgyűjtő udvarokban adhatjuk le. A kiégett energiatakarékos fénycsöveket és az elektronikai hulladékokat a gyűjtőudvarokon kívül minden olyan áruház köteles visszavenni, amely hasonló termékeket forgalmaz.
Forrás: FigyelőNet