Helikopter, amely nem esik le

A vietnami háborúban kiderült, hogy a helikopter mekkora érték, és az is, hogy az addig használt légi fegyvereknek mennyi a hiányosságuk. Csak egyet említsünk: a háborús filmekből jól ismert Huey éjszaka nem volt bevethető, nappal viszont könnyű célpont volt a földi ellenség számára. 1959 és ’75 között csaknem 5000 helikopter semmisült meg, ami ugyanennyi katona elestével járt – tudjuk meg a National Geographic Channel filmjéből. Az új, kézi munkával gyártott modell, az AH-64 Apache testében egyesülnek a védelmi és támadó tapasztalatok.

Nem fogja a golyó

A gyártás során első feladat felrakni a páncélzatot. Ez nagyon kényes kérdés, mert a helikopter alacsonyan repül, és könnyű eltalálni. A csúcstechnológiájú páncélzat beszerelésekor elsőként több ezer szegeccsel rögzítik az alumíniumburkolatot. Ez az anyag könnyű, így a jármű gyorsan manőverezhet.

A páncélzat lényege azonban a különleges bevonat. A munkások bebújnak a gép burkolata alá, és egy furcsa anyagot szerelnek alá, ami ránézésre olyan, mint a házakat szigetelő, vagy csomagolásra használt polisztirol. Csakhogy ez valami egészen különleges műanyag, ballisztikus habnak is mondhatnánk. A poliuretánba (PUR hab, ismerős?) üvegszálak kerülnek, kialakítva egy olyan szerkezetet, ami könnyű, de elnyeli a lövedék energiáját.

Ezután a habra speciális gyanta kerül, amely kiszorítja abból a levegőt. Miért kell azt kiszorítani? Hát, hogy ne táplálhassa a tűzet, ha találat éri a helikoptert. Az egyik szerelő szerint ez az egész olyan, mint egy golyóálló papírmasé.

De ez még közel sem minden. A legyantázott ballisztikus hab alá kerül a rostos, az acélnál ötször keményebb kevlár nevű anyag. Ez a golyóálló mellények anyaga. Annyira megbízható, hogy a pilóták, ha lövik őket, egyszerűen a jármű alját mutatják az ellenség felé, és az, mint egy pajzs megvédi a katonákat. Csodás anyag, de nagyon büdös, és az „Apache-gyárban” nem ez a legnépszerűbb feladat.

Leginkább a két üzemanyagtartályt védik, mert az (induláskor) 1500 liternyi magas oktánszámú benzin elég félelmetes csomag. Van ezért még egy biztonsági berendezés: gumit tesznek az üzemanyagtartály köré, aminek a lényege, hogy ha kilyukadna, akkor lezárja a lyukat, mielőtt lángba borulna a helikopter. Talán vicces, de a tartályokat, mint két bőröndöt gyömöszölik a szűk helyre, amit előtte hintőporral hintettek be, hogy jól csússzon.

Pilótafülke és hajtómű

A felépítménybe páncélozott pilótafülke kerül. Még az ülés is az említett kevlárból, tehát golyóálló anyagból készül. Valójában csak fentről lehetne lelőni a pilótát, de a négycentis golyóálló üveg maga is ellenáll a 23 mm-es lövedéknek.

Katapult a helikopteren lehetséges? Hát oldalirányban igen. Egy kart meghúzva kirobban a jármű ajtaja. Alacsonyan száll, nem lehet szó az ember kilövéséről, vagy ejtőernyős megoldásról, csak az eszköz nagyon-nagyon gyors elhagyásáról.

Egy harci helikopternek erősnek kell lennie, de ez kevés. Gyorsnak is kel lennie, hogy a pilóta manőverezhessen az ellenséges tűzben. A nyolctonnás Apache 4.6 másodperc alatt gyorsul százra és összesen 293 km/óra sebességet tud elérni. Ez a General Electric gyártotta és a Boeing szerelte 1600 lóerős gázturbinás hajtóművekkel lehetséges. Az oroszok ezen azért elhúzzák a szájuk, mert az ő Mi–24-es helikopterük 335 km/órát ér el.

A 200 kilós hajtóműveket a törzstől két-két méterre szerelik a gép két oldalára. Ketten vannak, ami nemcsak teljesítménybeli, hanem biztonsági kérdés is. Mert ha ez egyiket kilövik, a másik még hazaviszi a kétfős személyzetet.

Baj esetén is hazajutni!

Baj esetén is hazajutni! Ez a cél. A titán rotorlapátok szitává lyuggatva is elviszik a gépet, a hajtómű mellett a kormányvezérlést is megkettőzték, a gépészeti elemek pedig a kenőanyag elvesztése esetén is még 30 percig üzemelnek.

A hajtómű nagyon meleg, ezért a hőkereső rakétáknak jó célpont. Volna, ha egy szupertitkos berendezés nem védené. Az álcázó masina lényege, hogy a hajtóműből származó égésterméket elkeveri a környező levegővel úgy, hogy kilenc méterről már csak egy hajszárító melegét lehetne érezni.

Fegyverzet

Szabványosan három fegyverrendszere van az Apache-nak:

gépágyú, 30 mm-es lövedékekkel a közelebbi célok ellen.

A „közelebbi cél” másfél kilométert jelent, ugyanis addig képes halálos erővel kilőni az 1200 lőszerét. A gépágyú folyamatosan két percig tüzelhet – könnyű kiszámolni – 600 töltényt percenként. Elvileg tízesével, húszasával, ötvenesével, vagy százasával is lőhetnének a pilóták, de ők legtöbbször az „all” gombot nyomják meg, vagyis menjen mind az ezerkétszáz. A gépágyú az apacs alján van, infrakamerákkal és sok más érzékelővel összekötve. A fegyver arra fordul, amerre a pilóta néz.

Kész a gép!

A gyárban átlagosan háromnaponta kerül a kézimunkával épülő gép egyik munkafázisból a másikba, ami konkrétan azt jelenti, hogy áttolják. Összesen 25 nap, 10 szerelőállás és jármű kész. Feltéve, hogy sétarepülésre akarjuk használni. Mert a fegyverzet még ezután jön. Összesen három hónap alatt készül el a csodagép.

Időjárástól, napszaktól és ha lehet, még az ellenfél fegyvereitől is függetlenül működő harci gépezetet akartak az amerikaiak. Sikerült-e nekik? Az biztos, hogy az öbölháborúban nem hibázott az Apache. Irakban a kétfős személyzet hibájából csapódott egy a földhöz, és az ellenséges milicisták is Kalasnyikovok összefogott tüzével földre kényszerítettek két helikoptert. Később kamionra rakva parádéztatták a zsákmányt.

A Wikipédia úgy tudja, hogy a ’90-es évek óta mintegy tíz ország haderejében áll szolgálatban az Apache, ezek: Nagy-Britannia, Hollandia, Görögország, Szaúd-Arábia, Izrael, Japán, Egyiptom, Kuvait, az Egyesült Arab Emirátusok, Szingapúr, valamint megrendelte Jordánia, Dél-Korea és Bahrein is.