Natália, Valéria, Filótea2021. december 09., csütörtök
Kultúra

Hajóroncsot találtak a Dunakanyarban

National Geographic Magyarország

Úgy tűnik sikerrel jártak azok a búvárrégészek, akik Mária királyné elsüllyedt kincses hajói után kutatnak a Dunakanyarban. Augusztus 11-én a szonár egy hajónak tűnő tárgyat mutatott ki a folyómederben, és további négy ígéretes helyet is találtak.

Egy hajónak tűnő, mintegy 15 méter hosszú tárgyat jeleztek a mederfenéken a szonárok augusztus 11-én a Dunakanyarban. Tóth J. Attila, a kutatást vezető régész, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkatársa lapunknak elmondta, hogy még további három-négy ígéretesnek tűnő helyet is találtak, amelyek valószínűleg régészeti szempontból szintén tartogatnak meglepetést. A júliusban indult kutatás célja, hogy megtalálják és feltárják Mária királyné közel ötszáz éve a mederfenéken nyugvó kincses hajóit.

Mivel eddig csak szonáros vizsgálat történt, ez alapján nem lehet megmondani, hogy a műszer által jelzett hajó valóban Mária királyné hajója-e vagy sem. A beazonosításhoz szükséges merülésre valamint a későbbi kiemelésre viszont egyelőre nincs pénz, ugyanis az eddigi munkálatokat is önkéntes búvárrégészek végezték. A műszer és a csónak beszerzését a Los Angeles-i Hungaria Nostra Foundation 10 ezer dolláros adományából sikerült fedezni. A szonár vásárlására azért volt szükség, mert a Dunában, a zavaros víz miatt nagyon rossz – alig pár méter – a látásviszony, a szonár segítségével viszont leszűkíthetők azok a területek, ahol később merülést érdemes végezni.

Írásos dokumentumok igazolják a kincs létét

Mintegy 25-30 önkéntes búvár nyár elején kezdte el a Dunakanyarban, a part mentén felkutatni a mederfenék iszapjában pihenő történelmi relikviákat. Mint arról a National Geographic Online korábban beszámolt, a kutatáshoz a támpontot a történelmi dokumentumok adták, amelyek szerint a mohácsi csatavesztés után, 1526 augusztusában II. Lajos király özvegye, Mária királynő hatvan hajóra pakoltatta össze a királyi udvar mozdítható értékeit, és feltételezhetően az egész államkincstárat. Bécs felé indult testvéréhez, Ferdinándhoz. A polgárháborús viszonyokat kihasználva az esztergomi várkapitány rajtaütött a királyi flottán, több hajót is zsákmányolt, egy részük azonban sikerrel eljutott az osztrák uralkodóház oltalmába.

Történelmi források támasztják alá, hogy a rajtaütéskor jó pár hajó elsodródott a flottától, és kissé lejjebb elsüllyedt, valamint számos legenda kering a környéken arról, hogy halászok kincseket találtak az Esztergom alatti szakaszon. Konkrét bizonyíték azonban, hogy a szélsőséges aszályt hozó 2003-as évben fa maradványok bukkantak ki a vízből, és a parton több, hajók építésekor használt úgynevezett iszkábaszöget is találtak. Az iszkábaszög annyira tipikus középkori hajóalkatrész – valójában a gerendák összefogására használt kapocs –, hogy biztosra vehető: a környéken hajóroncsnak kell lennie – utalt rá korábban a régész.

 Egy elsüllyedt bólya szonárképe Fotó: Tóth J. Attila

Egy elsüllyedt bólya szonárképe Fotó: Tóth J. Attila

Nincs anyagi fedezet a kiemelésre és a konzerválásra

A most megtalált 15 méter hosszú hajótest az iszapba ágyazódva vészelte át az elmúlt évszázadokat. Kiemelése és tartalmának lajstromba vétele összehangolt szakmai munkát igényel búvárok, régészek, restaurátorok közreműködésével hajtható végre a feladat. Ehhez pedig legalább ötmillió forint előteremtése szükséges. A feltáráshoz szükséges pénz viszont hiányzik, ugyanis eddig egyetlen hivatalos intézmény sem állt a projekt mögé.

A Dunakanyarban a kutatás csak szeptembertől folytatódik, ugyanis augusztus második felében a kutatócsoport egy másik hasonlóan érdekes helyen dolgozik. Folytatják a Dráván 2006-ban megkezdett szisztematikus kutatómunkát a világhírű drávatamási hajótemetőben, ahol már számos törökkori tárgy is előkerült.

Szeptembertől Tóth J. Attila, aki egyúttal a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Búvárrégész Szakosztályának vezetője, néhány önkéntes búvárrégésszel végez merülést a feltételezett hajóroncshoz a Dunakanyarban. Ezek során remélhetőleg közelebb kerülnek az igazsághoz, a hajó beazonosításához.

 Fotó: Tóth J. Attila

Fotó: Tóth J. Attila

Bár a dunai feltárás jövője az anyagi forrás hiánya miatt még bizonytalan, a szonározást ősztől folytatják. Elsősorban a part menti területeket „tapogatják le”, ugyanis a belső, mélyebb mederszakasz feltérképezése speciális felszerelést igényel – tette hozzá a szakember.

A kincsvadászok megjelenését megelőzendő a kutatók nem közölnek pontos adatokat a lelőhelyről. A területet a szobi Börzsöny Múzeum és az esztergomi Balassa Bálint Múzeum baráti köréből álló önkéntes figyelő szolgálat tartja szemmel, és szükség esetén riasztja a rendőrséget.

Amennyiben a közeljövőben sikerülne feltárni a tudományos szempontból is felbecsülhetetlen értékű kincseket, valószínűleg az esztergomi, illetve a szobi múzeumban kerülnének bemutatásra. Ez fellendíthetné a Dunakanyar idegenforgalmát, így a térség kései utódai számára is kincset érhetnek – nyilatkozta a szakember.

Kapcsolódó cikkünk:

  • Középkori aranyat keresnek a Dunában

  • Hozzászólások

    Újabb római érméket találtak Lengyelországban

    Újabb római érméket találtak Lengyelországban

    Egyre bővül az a kincs, amelynek első darabjait 2016-ban találták meg.

    Hatalmas őskori tömegsírt találtak

    Hatalmas őskori tömegsírt találtak

    A francia szakértők a középső kőkor és az újkőkor idejéből származó maradványokat fedeztek fel.

    Robot segítheti Pompeji rekonstrukcióját

    Robot segítheti Pompeji rekonstrukcióját

    Az ókori város egyes építészeti és művészeti alkotásainak helyreállításához modern technológia készül.

    Több ezer éves sírokat találtak egy azeri aranybányában

    Több ezer éves sírokat találtak egy azeri aranybányában

    A maradványok a bronz- és a vaskor fordulójára datálhatóak.

    Egy régi civilizáció nyomait fedezték fel Peruban

    Egy régi civilizáció nyomait fedezték fel Peruban

    A Csimu Királyság az inkák hódításáig a térség nagyhatalma volt.

    National Geographic 2021. decemberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    11 460 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket