Legendás rockfesztiválok I.

Monterey Popfesztivál

Az első jelentős nemzetközi szabadtéri rockfesztivált 1967. június 16-18. között rendezték meg a kaliforniai Monterey városa mellett. A legtöbb mai szakértő szerint ekkor kezdődött meg az Egyesült Államokban a „rock tömegrendezvények kora” (1967-1973). A háromnapos rendezvény máig is a hippi „ellenkultúra” reprezentatív eseményeként él a köztudatban, azonban üzleti szempontból is rendkívül ügyesen bonyolították le.

Az ABC televíziós társaság kamerái végig jelen voltak a helyszínen, és hatalmas mennyiségű anyagot forgattak le, amelyet később egy mozifilmmé vágtak össze. A társaság a film jogdíjáért cserébe finanszírozta a rendezés költségeit. A fellépő sztárok a hippimozgalom világmegváltó hangulata által megérintve, a „szennyes anyagiakat” megtagadva ingyen vállalták a szereplést. Az összesen 400 ezer dolláros szervezési költség a mozifilm forgalmazása által busásan megtérült, és a kilátogató közönség ingyen (a belépő ára jelképes összeg, egy dollár volt) láthatta a korszak legnagyobb rocksztárjait. A közönség létszáma Montereyben mintegy 90 ezer fő volt, ami a későbbi nagy rendezvényekhez képest nem volt sok.

A fellépők között olyan nagy nevek voltak, mint pl. az Animals, Simon and Garfunkel, a Jeffersson Airplane, a Byrds, Janis Joplin, a Mamas and the Papas (az ő egyik énekesük, John Phillips volt, a fesztivál fő szervezője), a Who és természetesen Jimi Hendrix. Mint a névsorból látható, a résztvevő művészek túlnyomó részben fehér amerikai és brit zenészek voltak. Az afroamerikaiakat Hendrix mellett Otis Redding soul-énekes képviselte. Érdekes „világzenei” (ezt a fogalmat akkor még természetesen nem használták) színfoltot jelentett Ravi Shankar indiai szitárművész műsora. A Monterey Popfesztivál legemlékezetesebb pillanatát Jimi Hendrix szolgáltatta, amikor a fellépése végén felgyújtotta, és összetörte a gitárját. A monterey-i esemény nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az 1967-es év nyarát a sajtóban máig is „a szerelem nyaraként” emlegetik.

Woodstock

A monterey-i fesztivál óriási szakmai és közönségsikere után a szervezők a következő évben, 1968-ban is szerették volna megtartani az összejövetelt, de a 30 ezres lakosságú kisváros önkormányzata megtagadta az engedélyt. Így az 1968-as évben nem került sor rockfesztiválra, viszont 1969-ben az USA keleti partján, a New York állambeli Woodstock közelében létrejött a rocktörténet legnagyobb hatású szabadtéri fesztiválja. Woodstock – ez a szó a mai napig is egyet jelent a hippivilággal, a kábítószerekkel, az ellenkultúrával és a szexuális forradalommal.

A Woodstock Fesztivál plakátja

A legendás rendezvény monterey-i mintára szintén három napig tartott, augusztus 15-17. között. A rendezvényt megelőző marketingkampány azonban jóval felülmúlta a két évvel azelőttit. A legendás fesztivál összköltsége elérte a 2, 5 millió dollárt, bár a szereplő művészek csak néhány ezer dolláros fellépési díjat kaptak. Montereyhez hasonlóan a szervezők számára a bevétel oroszlánrészét a lemez- és filmforgalmazási jogok képezték. Woodstockban már komolyabb összeget kellett volna fizetni a belépőkért is (24 dollárt), de a szervezők így is bíztak a 200 ezer fős látogatói létszámban.
A nézők létszáma azonban a legoptimistább várakozásokat is felülmúlta. Több, mint 400 ezer fiatal özönlött a helyszínre, akik elsodorták és letaposták a kerítést. Ezután már érthetően senki nem akart belépőt vásárolni, így a Woodstock Fesztivál is „ingyenes” lett. A rendezvényt biztosító szolgálat főnöke később ezért magyarázkodni kényszerült a rendezőknek: „Mit tehettünk volna? Magyarázzam meg 200 ezer embernek, hogy vége, többen nem jöhetnek be? Abból biztos, hogy zavargások lettek volna.” Végül maguk a biztonsági őrök is részt vettek a kerítés lebontásában. Az élelmezés és az egészségügyi ellátás katasztrofális volt. A környékbeli farmerek árusítottak élelmiszert, a hadsereg pedig helikopterekről szórt le a tömegbe konzerveket. A kábítószer-fogyasztás és árusítás zavartalanul folyhatott.

A fellépő zenészek és a közönség megérezték, hogy Woodstock nem csak méreteiben lenyűgöző, de légkörében, szellemében is különbözik minden hasonló rendezvénytől. Az ismertebb fellépők: Janis Joplin, a Creedence Clearwater Revival, a Who, a Jefferson Airplane, Joe Cocker, a Ten Years After, a Blood Sweat and Tears, a Crosby, Stills, Nash and Young, és záró attrakcióként Jimi Hendrix. Az egzotikumot Carlos Santana (latin-rock) és ismét Ravi Shankar (indiai zene) képviselték.

Altamont

Mick Jagger, a Rolling Stones frontembere is értesült a woodstock-i fesztiválról készülő filmről, és azt is tudta, hogy a forgalmazó Warner Brothers cég nagy pénzekkel reklámozza a filmet, ennek érdekében táplálja a hippik „nemzedéki öntudatát”, és mindent elkövet a fesztiválimázs köztudatba pumpálásáért. Jagger üzleti érdekből a Woodstock-film bemutatóját meg akarta előzni egy „saját” rockfesztiválról forgatott produkcióval. Elhatározta, hogy 1969 decemberében, a Stones amerikai koncertkörútjának végén néhány amerikai rocksztárral (Carlos Santana, a Jefferson Airplane, valamint a Crosby, Stills, Nash and Young) karöltve rendeznek egy évtized-búcsúztató ingyenes fesztivált, és az ott készült filmet még a Warner Bros-féle Woodstock-produkció előtt bemutatják. Dick Carter, egy kaliforniai üzletember ingyenesen felajánlotta az Altamont város közelében fekvő autóverseny-pályát a fesztivál helyszíneként.

Az 1969. december 6-án megtartott koncert azonban tragikus fordulatot vett, és nagy mértékben hozzájárult a rockfesztiválok és a hippikultúra elleni konzervatív amerikai közvélemény kialakulásához. A 250 ezer főnyi altamonti koncertlátogató közönség megoldhatatlan feladatot jelentett a rendfenntartás szempontjából. Jagger a rendezvény biztosítását a kemény motoros rockerekből álló Pokol Angyalaira (Hells Angels Motorcycle Club) bízta. Ez a motoros banda a rasszizmusról, garázdaságról, a nemi erőszakról és a drogkereskedelemről volt ismert, ráadásul gyűlölték a hippiket. Az Angyalok nem tudták irányítani a több százezres tömeget, sőt élen jártak a kábítószer- és alkoholfogyasztásban (állítólag a rendezvénybiztosításért járó összeg nagy részét sörben fizettették ki előre). A koncert folyamán egyre többször „teremtettek rendet” baseball-ütőkkel.

Az altamonti közönség ugyanis korántsem volt olyan békés mint a woodstocki, a verekedések folyamatosak voltak. Carlos Santana visszaemlékezése szerint „a fellépésünk közben egyszer csak látok a színpadon egy fickót, a kezében kés volt, láthatóan meg akart szúrni valakit. De mindenfelé láttam hasonló jeleneteket. Késeltek, ütöttek, koponyák törtek be.” A Jefferson Airplane fellépése alatt egy színpadra felmászott fekete fiút kezdtek rugdosni az Angyalok. Marty Balin, az együttes énekese szólt, hogy hagyják abba a „megtévedt” néző bántalmazását, erre ő is kapott az arcába egy ütést egy baseball-ütős Angyaltól. Balin ájultan összeesett. A Rolling Stones fellépése alatt egy másik fekete fiú közeledett a színpadhoz, kezében revolverrel. Az Angyalok rávetették magukat, egyikük kést rántott és belevágta a fiú hátába. A revolveres fiatallal együtt az altamonti fesztiválnak öt halálos áldozata volt, a rendezvényt félbe kellett szakítani.

Mick Jagger Altamontban

A hetvenes évek

Az altamonti botrányt követően egyre nehezebb lett az Egyesült Államokban a rockfesztiválok rendezőinek helyzete, a balhéktól tartó önkormányzatok nehezen adtak engedélyt hasonló rendezvényekre. Ráadásul a hatvanas évek végének hippi-generációja „kiöregedett” a koncertlátogatásból, a hetvenes évek új fiatal nemzedéke pedig más mentalitást képviselt. A 60-as évek kollektivista légköre után az individualista gondolkodás jellemezte az amerikai ifjúságot. 1970 után a fesztiválüzletnek bealkonyult, az 1970-es évek elején rendezett összejövetelek többsége rosszul szervezett, botrányos és veszteséges volt.

A legendás rockfesztiválok ideje jelképesen 1973. július 28-án zárult le, amikor mintegy a hippimozgalomtól való búcsúzásként New York államban megrendezték a Watkins Glen Summer Jam fesztivált. Ez a rendezvény tartja az USA-ban valaha összegyűlt legnagyobb tömeg Guinness-rekordját, mintegy 600 ezer nézővel. Érdekes módon a Watkins Glen fesztiválon fellépő zenekarok inkább az akkori második vonalba tartoztak (Grateful Dead, The Band, Allman Brothers Band). Természetesen 1973 óta is rendszeresen rendeznek Amerikában és Európában is szabadtéri rockfesztiválokat, azonban ezek már nem számítanak „össznépi ünnepeknek”, inkább csak rendszeresen ismétlődő kiemelt rendezvények. A legendás fesztiválok egykori életérzése már nem vibrál a levegőben.

D.F.