Újabb római uralkodó szobrát tárták fel Törökországban
Marcus Aurelius, a Római birodalom egykori uralkodójának hatalmas márványszobrára bukkantak egy törökországi ásatás során. Nem ez az első ilyen lelet Sagalassosban. Az egykori gazdasági központ 1500 évvel ezelőtt földrengés áldozata lett.
A lelet Törökország déli részén lévő ókori település, Sagalassos feltárása során került elő: egyelőre csak a szobor feje, a jobb keze valamint az egyik lába. A másfél méter hosszú kar és az egy méter magas fej kolosszális szoborról árulkodik. Becslések szerint az alkotás eredetileg 4-5 méter magas lehetett.
A szobortöredékeket a sagalassosi római kori fürdő épületében tárták fel. Az 1250 négyzetméteres helyiséget egykor mozaikpadló borította. Az épület 540 és 620 között egy földrengésben részben elpusztult. A régészek 12 éve megkezdték a helyiségeket kitöltő törmelék eltávolítását. A feltárás egy nagyszabású régészeti munka része, ugyanis a terület egykor fontos regionális központ volt. A kutatók gazdag lelet feltárásában reménykedtek, nem alaptalanul.
Marc Waelkens, a belgiumi leuveni Katolikus Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője tavaly Hadrianus császár szobrának darbjait tárta fel a romok alól. Idén augusztusban már szintén volt sikerélményük a régészeknek, hiszen az ásatás során előkerültek Antoninus Pius császár feleségét, Faustinát ábrázoló szobor maradványai is. A kutatók úgy vélik, a teremben körbe számos hasonló méretű szobor lehetett egykor, amelyek az „öt jó császárt” és hitveseiket ábrázolták.
A hónap második nagy sikere Marcus Aurelius szobrának maradványa volt, amely augusztus 20-án bukkant elő. Waelkens szerint ez a valaha talált legszebb ábrázolás Aureliusról. Alapos kidolgozottság jellemzi az alkotást: az uralkodó harci csizmáját láthatólag oroszlánbőr és indák borítják. A szobrot korábban feltehetőleg bronz páncél borította, amely a földrengés során elpusztult.
Az uralkodók és hitveseik szobrai egy teremben kaptak helyet
Az eddig feltárt leletek alapján a kutatók úgy vélik, hogy az uralkodókat ábrázoló szobrok a terem nyugati oldalán kaptak helyet, és velük szemben, a keleti oldalon hitveseik szobrai sorakoztak.
Miután korábban előkerült Pius császár és feleségének Faustinának a szobra, a kutatók már feltételezték, hogy a romok alatt nyugszik a dinasztia másik tagja, Pius fogadott fia, Marcus Aurelius szobra is. A huszadikai felfedezés igazolta a várakozásokat. A kutatók remélik, hogy a keleti oldalon hamarosan rábukkanhatnak Aurelius feleségének, fiatalabbik Faustinának a szobrára is. Az ásatásokat azonban csak jövőre folytatják – írja a BBC News.
Marcus Aurelius, 161-től 180-ig uralkodott, de nem csak neves uralkodóként, hanem írásai miatt filozófusként is számon tartja az utókor. Marcus Aurelius már életében is kedvelt uralkodó volt, később az „öt jó császár” egyikeként vonult be a történelembe Nervával, Traianusszal. Hadrianusszal valamint Antoninus Piusszal együtt. Az „öt jó császár” kora Marcus Aurelius fiával, Commodusszal ért véget. A politikában és hadügyekben járatlan, valamint kegyetlensége miatt gyűlölt uralkodó végül gyilkosság áldozata lett.
További információ a feltárásról itt >>
Kapcsolódó cikkeink: