Nárcisz, Melinda, Őzike2020. október 29., csütörtök
Kultúra

Megkezdődött a különleges aquincumi lelet kiemelése

National Geographic Magyarország

Az aquincumi hídhoz kapcsolódó, júniusban kezdődött régészeti feltárások során egy épületben vörös és fehér márványlapokra és egy színes mozaikpadló részleteire bukkantak a régészek. A mozaikpadló kiemelése csütörtökön kezdődött.

Aquincum polgárvárosából utoljára több mint száz éve került elő hasonló mozaikos épület, mint most – tájékoztatta Láng Orsolya ásatásvezető, az Aquincumi Múzeum régésze csütörtökön az MTI-t.

Mint kifejtette, júniusban kezdődtek a feltárások, amelyekkel az új aquincumi hídhoz kapcsolódó úthálózat tervezéséhez szolgáltatnak régészeti adatokat. A területen ugyanis igen sűrű a római kori beépítettség, amelynek ismerete szükséges, hogy megtervezzék a híd le- és felhajtóit. Még júniusban sikerült feltárni a római város négyszáz éves története során többször átépített, gazdag épület több helyiségét. Az egykori város szívében álló, a Kr. u. II-III. századi épületben a padlórészletek és festett falmaradványok mellett az egyik teremben, váratlanul vörös és fehér márványlapokra és egy színes mozaikpadló részleteire bukkantak.

“Akkor az a döntés született, hogy a mozaikpadlót visszatemetjük, s csak akkor tárjuk fel, amikor lehetőség adódik a kiemelésére” – mondta Láng Orsolya, hozzátéve, hogy ez a munka augusztus 28-án, csütörtökön kezdődött el és előreláthatóan 10 napot vesz igénybe. A feltárás különleges fontosságát jelzi, hogy mind a Fővárosi Önkormányzat, mind a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, mind Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata anyagilag támogatja a munkát.

Láng Orsolya ismertetése szerint a mozaikpadló feltárásában és kiemelésében a régészek munkáját mozaikrestaurátorok, geológusok segítik, a pontos felméréshez pedig lézerszkennert is alkalmaznak. A kutatók arra keresik most a választ, hogy mekkora a mozaikpadló, milyen ábrázolás található rajta, illetve mi lehetett é pompás épület és a terem funkciója.

Aquincumban szokatlan ez a padlótípus

“A mozaik széle látszik kék, fehér és piros geometrikus motívumokkal. A párhuzamokból kiindulva figurális vagy valamilyen más geometrikus mintának kell következnie. Egyelőre ezt nem látjuk, mert az egykor freskókkal borított fal omladéka takarja” – emelte ki a régész, hozzátéve, hogy Aquincumban teljesen szokatlan a két padlótípus (mozaik és márvány) kombinálása, ehhez hasonlókat elsősorban Rómában találni.

“Az Aquincumban feltárt épületekben vagy mozaik- vagy márványpadlót találunk, ami szintén nagyon ritka. A polgárváros területén több mint száz évvel ezelőtt került elő utoljára hasonló, de akkor is csak töredékekben. Így, eredeti formájában, ilyen nagyméretű márványlapokkal nem igazán szoktunk találkozni. A fehér márványlapok 40-szer 50-60 centiméteresek. A vörös márványt pedig díszítésként, csíkokban, a fehér márványlapok közt, bordűrként alkalmazták. Eddig három márványlapot bontottunk ki, de látszik az, hogy már a római korban ki kellett javítani a padlót. Valószínűleg tönkrement a márvány, amelyet falazótéglával helyettesítettek” – emelte ki a régész. Vannak kisebb márványtöredékek is, de ezek egyértelműen a felmenő falakat díszítették.

Mint Láng Orsolya kifejtette, rekonstruálják a freskókat is, amelyek töredékes állapotban vannak. “Nagyon kicsi darabokban van, de igen színpompás lehetett: a pompejii vörös különböző árnyalatai, növényi motívumok töredékei látszanak” – mondta.

Egyelőre még nincs információ az épület egykori tulajdonosáról, ha egyáltalán magánház volt. Az épület igen közel esik a polgárváros szívéhez, ahol a fórum, a közigazgatási központ volt. „Amennyiben magánház volt, akkor nyilván egy nagyon tehetős, a városi arisztokráciához tartozó személy tulajdonát képezte, ha viszont középület, akkor nagyon sok variációt el lehet képzelni – lehetett fürdő, vagy valamilyen közigazgatási funkciót láthatott el” – magyarázta Láng Orsolya, aki szerint van esély arra, hogy megfejtsék mi volt az épület, s ezen belül a helyiség rendeltetése.

Kapcsolódó cikkeink:

  • A világörökség része lehet a Római Birodalom limese
  • Pazar mozaikpadlók az Aquincum Múzeumban

  • Hozzászólások

    A szegények orvosa volt

    A szegények orvosa volt

    1870. október 28-án született Dunakilitin Boldog Batthyány-Strattmann László európai hírű szemész, a „szegények orvosa", aki azokat gyógyította, akiket mások már nem.

    Boszorkányjelek védték a középkori templomot a rossz szellemektől

    Boszorkányjelek védték a középkori templomot a rossz szellemektől

    A faragványokat egy építkezést megelőző feltárás során találták meg Angliában.

    Kifinomult víztisztító rendszert hoztak létre a maják

    Kifinomult víztisztító rendszert hoztak létre a maják

    A mai Guatemala területén fekvő Tikal ivóvize rendkívül tiszta volt.

    Lámamúmiákat találtak Peruban

    Lámamúmiákat találtak Peruban

    Az állatokat fülbevalókkal és nyakláncokkal is feldíszítették.

    Különleges fürdő árulkodik a maják rítusairól

    Különleges fürdő árulkodik a maják rítusairól

    Mezoamerikában komoly hagyománya van egy speciális fürdőtípusnak, a verejtékfürdőnek.

    National Geographic 2020. októberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    9 960 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket