A Nagy Sportágválasztó

Immár harmadik alkalommal rendezik meg a Nagy Sportágválasztót, ahol egy helyen jelenik meg több mint 40 ingyenesen kipróbálható sportág, és sok élsportoló.
A rendezvény célja, hogy edzők, élsportolók segítségével és közreműködésével minél többen, minél több sportágat a gyakorlatban kipróbálva dönthessék el, melyik mozgásformát válasszák maguknak. A maglódi úti sportközpontban (1106 Budapest, Maglódi út 12/A) két napon keresztül több mint 40 sportág próbálható ki ingyenesen.
A III. Nagy Sportágválasztót 2008. szeptember 19-én, pénteken az előre bejelentkezett óvodás, iskolás csoportok számára rendezik meg, ahová a gyermekeket pedagógusok, testnevelő tanárok kísérik el. Szeptember 20-án, szombaton a családoké, a nagyközönségé a főszerep.
A III. Nagy Sportágválasztón egyedülálló módon, egy helyre koncentrálva jelenik meg több mint 40 (!) ingyenesen kipróbálható sportág, az érdeklődők azonnali tájékoztatáshoz juthatnak, hogy hol lehet gyakorolni az adott mozgásformát. A gyerekeket közvetlen impulzusok érik az egyes sportágak kipróbálásánál, cél, hogy saját maguk is beleszólhassanak a döntésbe, melyik sportág gyakorlásához van kedvük. Edzők, élsportolók segítik őket a választásban. A rendezvényen az érdeklődők szakmai tanácsadást is kapnak, hiszen nem elhanyagolható, hogy testfelépítésük, genetikai adottságaik alapján milyen sportágban lehetnek egyáltalán tehetségesek, sikeresek.
A Sportágválasztó céljait, szándékait átérezve számos neves sportoló csatlakozott rendezvényünkhöz, jelenlétükkel, aktív közreműködésükkel népszerűsítve az egyes sportágakat és magát a sportot. Pekingi olimpikonjaink közül jelen lesz Vajda Attila (kenu), Cseh László (úszás), Fodor Zoltán (birkózás), Kozmann György és Kiss Tamás (kenu), Gergely István (vízilabda), Sidi Péter (sportlövészet), Parti András (hegyikerékpár), Baczkó Bernadett (cselgáncs). Valamint olyan jeles sportolók, mint: Storcz Botond (kajak), Kovács Koko István (boksz), Kovács Antal (cselgáncs), Kropkó Péter (triatlon), Gyurta Dani (úszás), Monspart Sarolta (tájfutás), Illés Béla (labdarúgás). A rendezvény házigazdája Hajdú B. István sportriporter lesz.
A rendezvény szervezői a Merkapt Kft. és a Merkapt Maraton Team Sportegyesület.