Szabina, Antonietta2021. október 27., szerda
Kultúra

Kiosztották a Rotary Irodalmi Díjat

National Geographic Magyarország

Lator László (1927 - ) költő, műfordító kapta meg az idén első ízben, a budapesti New York Kávéházban megtartott ünnepélyes díjkiosztón átadott Rotary Irodalmi Díjat.

Az elismerésre a 2007. július 1. és 2008. június 30. között megjelent, magyar nyelven írott alkotás – regény, novella, verseskötetet – pályázhatott. Az elismerés eszmei értékén túl hárommillió forintos pénzjutalommal jár.

A Rotary Díj odaítéléséről kuratórium dönt, amelynek elnöki teendőit Sumonyi Zoltán költő, író, a magyar P.E.N. Klub ügyvezető alelnöke látja el. A kuratórium tagja Gömöri György Londonban élő magyar költő, a Cambridge-i Egyetem nyugalmazott professzora, valamint Ilia Mihály irodalomtörténész, a Szegedi Egyetem professzora. A kuratórium az irodalommal hivatásszerűen foglalkozó, nem könyvkiadóknál dolgozó szerkesztőket kért fel értékelésre, akik névsora titkos, hogy biztosítani lehessen a befolyásolás-mentességet. A felkért szerkesztők konkrét szempontrendszer alapján zsűrizik mindazon műveket, amelyeket adott időszak alatt megismertek.

Részlet a legjobbnak nyilvánított Az egyetlen lehetőség című verseskötet értékeléséből: , , Ritka jelenség Lator László lírája az újabb magyar irodalomban, hiszen miként ez a gyűjteményes kötet is tanúsítja, kivételes következetességgel és rendkívül meggyőző módon talált magának új utat világlátásának és létértelmezésének kifejezésére. A versekben robbanásig feszült egységbe olvad a kint és a bent: a látvány és a látomás, és az azokat kísérő, velük egyneművé váló reflexió, a bölcseleti érdekű szuggesztió.”

Hozzászólások

Lenyűgöző történetű hajó roncsára bukkantak

Lenyűgöző történetű hajó roncsára bukkantak

A Bear volt sarkvidéki kutatóhajó, lebegő múzeum, és a két világháborúban is részt vett.

Több száz ősi építményt találtak Mexikóban

Több száz ősi építményt találtak Mexikóban

A vizsgálat segíthet jobban megérteni az olmékok és a maják kapcsolatát.

A véltnél is ősibb az egyiptomi mumifikálás hagyománya

A véltnél is ősibb az egyiptomi mumifikálás hagyománya

Úgy tűnik, a kifejlett technikák és finom anyagok a vártnál korábban jelentek meg.

Ősi szertartások helyszínét tárták fel

Ősi szertartások helyszínét tárták fel

A történelem előtti időkből származó lelőhelyet 1997 óta ismerik, de csak néhány éve kezdték el átfogóan vizsgálni.

Ez a torta a második világháború idejéből került elő

Ez a torta a második világháború idejéből került elő

A Lübeckben feltárt torta ugyan megégett, de így is meglehetősen jó állapotú.

National Geographic 2021. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket