Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Kultúra

Málta: Történelmi látnivalók, amelyekért érdemes útra kelni

National Geographic Magyarország

Alig kétórányira Budapesttől az utazó egy másik világba kerül. Málta 7000 éves történelmével, sűrű népességével, a béke és a nyugalom szigete – egy utas szubjektív beszámolója.

„Náladnál kétszer idősebbnek s tapasztaltabbnak vert ide a sors. Eszemmel nyerjelek meg? Nem mennék vele semmire.” Málta, 1966

Ezeket a sorokat Faludy György 1966-ban, írta akkori szerelmének Málta szigetén. Bevallom, hogy legfőképpen ő volt az oka, hogy pihenésem színhelyéül pont Máltát választottam. Alig kétórányira Budapesttől, az utazó egy másik világba kerül. Málta 7000 éves történelmével, sűrű népességével, a béke és a nyugalom szigete. A tűző napszítta sziklák hősiesen ellenállnak a felágaskodó tengerhullámoknak, bátran és hősiesen szembeszegülve a romboló erőnek. Csakúgy mint Málta lakossága is az évezredeken keresztül tartó ellenséges támadásoknak.

Mediterrán báj és ragyogás, béke és nyugalom, történelem és kultúra, ez vonzza az évi több mint egy millió turistát Máltára. Az ősi utcákon sétálva reneszánsz katedrálisokat, barokk palotákat láthatunk, miközben a közelben az emberi történelem legidősebb műemlékeit kereshetjük fel.

Málta, Comino, Gozo, Cominotto, Filfla és a többi kis sziget terméketlen sziklákból álló csoportja, kiugrik a Földközi-tenger kékjéből. A századokkal ezelőtt élt embereknek önmagában talán nem is lett volna fontos és érdekes, ha éppen nem a tenger stratégiailag fontos pontján feküdne.

A szigetcsoportot először több ezer évvel ezelőtt gyarmatosították: különböző népek, hordák vertek itt tanyát és hagyták maguk után a szokásaikat, kifejezéseiket, kultúrájukat. Ezért is tűnik a máltai nyelv igazán multikultúrálisnak. Kicsit olaszos, kicsit arabos és törökös is egyben. Stratégiai helyzete mindig is kiemelkedő volt a térségnek, ezért tekintették kapunak Európa és Észak –Afrika, vagy Nyugat-Európa és a Közel-Kelet közt. Végigrobogtak rajta a római, iszlám, karthágói, napóleoni és angol csapatok is. Lakói átélhették a brit birodalom széthullását, a II. világháborús bombázásokat, a hidegháborút és az Európai Unióba való felvételt is.

Máltán évezredek óta jelen van az emberi lét. A legkorábbi civilizációk nyomait mutatja Traxiennél a kőtemplom, Hagar Qim, Hypogeum. Azt tartják ezekről a templomokról, hogy körülbelül 1000 évvel a Giza piramisok építése előtt emelték őket és ezzel a legöregebb különálló emlékművek a világon. A traxieni templomegyüttes romjait 1902-ben, teljesen véletlenül fedezték fel egy építkezés során.

1905 és 1911 között Sir Themistocles Zammit régész tárta fel Paolában a Hypogeumot, amely egy több mint 20 barlangból álló rendszer, jósdával, szobrokkal, kivételes akusztikával. A barlangrendszer fő funkciója halottasház volt. Több mint 6000 ember maradványait találták meg főleg Kr. E 3500 és 3000 között i időszakból. A műemlékek szerepelnek az UNESCO Világörökség listáján. Megnézni csak előzetes bejelentés alapján lehet, mert csak 80 főt engednek be egy nap.

I.e. 1000. körül megjelentek az első föníciaiak, és Málta lett a kereskedelmi csomópontjuk, majd a karthágóiak, rómaiak követték őket. A legenda szerint időszámításunk után 60-ban Szent Pál apostol Málta közelében szenvedett hajótörést, amit még a sziget közepén lévő Mdina városából is láttak. A mai (természetesen) St. Paul Bay területén mentették ki a tengerből. Ő cserében megkeresztelte a lakosságot, és Krisztus tanait hirdette a helyiek körében, akik megőrizték a hitet egészen napjainkig. Egy rövid időszakot kivéve, amikor az arabok meghódították a szigetet. Napjainkban a lakosság 90%-a a katolikus vallást gyakorolja. Az arab hódoltság 1090-ig tartott, majd a sziget meghódításával a normannok, svábok próbálkoztak, 1266-1282-ig az Anjouk uralkodtak, majd 1282-1412-ig az aragóniaiak. 1412-ben Málta a kasztíliai király birtoka lett.

A lovagok szigete lett

A Jeruzsálemi hadjáratok megszűnése után Rodoszon letelepült lovagokat Nagy Szulejmán török szultán kiűzte a szigetről. Kárpótlásul és védőbástyául V. Károly átadta a lovagoknak Máltát 1530-ban, azzal a feltétellel, hogy Szicília kormányzójának minden évben egy máltai sólymot ajándékoznak. Tevékenységük egyik legfontosabb része volt a gyógyítás: ispotályt (kórházat) tartottak fent a jeruzsálemi zarándokok részére.

A lovagoknak köszönhető a helyiek életkörülményeinek javulása, kórházak épülése, a kereskedelem fellendülése, a sziget védelmének megerősítése. 1565-ben Szulejmán próbát tett a sziget elfoglalására és egy bázis kiépítésére, ahonnan könnyebben meg tudta volna támadni Dél-Európát, de a helyiek visszavonultak az erődítményekbe és ellenálltak a támadásnak. Szeptember elején visszaverték az ellenséget. A szeptember hónap innentől kezdve a máltaiak szerencsehónapja évszázadokon keresztül. Málta megerősítette magát, fontos stratégiai erődként.

Ez idő alatt, Jean Parisot de la Vallette nagymester, lefektette egy új erődvárosnak, Vallettának az alapjait. 1530-tól, közel 300 éven át volt a sziget a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend (Johanniták) székhelye. Ma is fennmaradt középkori arca ebben az időszakban alakult ki. Uralmuk addig tartott, amíg Napóleon 1798-ban meghódította a szigetet. A rabszolgaságot eltörölték és minden török rabszolgát kiszabadítottak. Maga Napóleon új jogi- és oktatási rendszert vezetett be. Amint Napóleon elindult, a máltaiak fellázadtak a francia hódítók ellen. Kérelmet küldtek Nelsonnak, hogy segítsenek megszabadítani Máltát a franciáktól, és 1800 körül a máltai erők és a brit haditengerészet Nelson vezetésével kiűzték a franciákat. Az 1814-es párizsi béke értelmében Málta brit koronagyarmat lett, amely 160 évig fennállt.

1839-ben eltörölték a sajtócenzúrát. 1921-ben az ország önkormányzati jogot kapott, 1936-ban az angol mellett a máltai is hivatalos nyelv rangjára emelkedett.

Fiatal köztársaság a béke szigete lett

A II. világháború idején ideiglenes visszavonták önrendelkezési jogát. 1964-ben népszavazás útján vált Málta függetlenné a Brit Nemzetközösségen belül. A II. világháború alatt könyörtelenül bombázták a német erők, de Málta helyt állt. VI. György angol király bátorságuk elismeréseként a György keresztet adományozta a szigetnek, mely azóta helyet kapott a zászló bal felső sarkában.

Mindenki otthagyott valamit kultúrájából, nyelvéből, jogrendszeréből. Talán leginkább az angolok, akik 1974-ben mondtak végleg búcsút a szigetnek, amikor kikiáltották a Máltai Köztársaságot. 1979. március 31-én az utolsó brit csapatok is elhagyták az országot, bezárták az itteni NATO támaszpontot. Ez a nap Málta nemzeti ünnepe. A béke és a semlegesség szigete lett, ami arra késztették Gorbacsov és Bush elnököket, hogy Marsaxlokk közelében tanácskozást tartsanak egy hajó fedélzetén. Ezzel a csúccsal fejeződött be valójában a „Hidegháború”. Ma Málta az Európai unió tagja és népszerű turistacélpont.

Málta fővárosa Valetta, egy jól védett félsziget végén fekszik, hatalmas erődrendszerrel körülvéve. A város mértanilag tervezett szűk utcái négyzethálót alkotnak. A házakhoz szükséges követ a város alól hozták fel, több kilométeres alagútrendszert hátrahagyva.

Az erődített főváros

A város legfontosabb nevezetességei: a városkapu, a Szent Jakab erőd és a Szent János bástya, Barakka kertek, a Lovagok szállása, Senglea és Vittoriosa, Floriana, Cospicua városrészek, a Régészeti Múzeum és a Hadtörténeti Múzeum, a Szent János társkatedrális (a „társa” Mdinaban található) Caravaggio festményekkel. Auberge de Castille palota, a Nagymesterek palotája (ma a köztársasági elnök hivatala és parlamenti üléseket is tartanak itt), a Szent Elmo erőd (a máltai Rendőrakadémiának ad otthont), a Játékmúzeum, Szent Pál hajótörésének temploma és a Karmelita templom, a Szent Domonkos templom valamint a Manoel Színház, Grand Harbour (Nagy Kikötő). Itt található még a világ legnagyobb ágyúja, Middle Sea House, ahol 1943-ban Montgomery tábornok elkészítette a szicíliai partraszállás tervét, és a jaltai konferencia előtt itt találkozott Churchill Roosevelttel a 1945-ben.

Valletta megközelítése a legkönnyebb a szigeten, hiszen minden buszjárat innen indul a sziget többi városába. Málta többi városát is érdemes felkeresnünk, hiszen mindenhol ősrégi templomokat, vadregényes tájakat láthatunk. Keressük fel Rabatot, ahol a régi templomok, hatalmas városfal, a Szent-Pál Katederális mellett megnézhetjük a Szent-Pál-barlangot. A legenda szerint Pál apostol itt hirdette a kereszténységet először. Rabatból egy rövid séta vezet Mdinába. Ez a település volt a lovagok első fővárosa 1530-ban, de az 1565-ös csata után átköltöztek a jobban védhető Vallettába. 1693-ban romba döntötte a várost egy földrengés, de 1697-ben a régi tervek szerint újjáépítették.

Sliema és St. Julian’s Málta északi részén található, népszerű fürdőző, pihenő hely, rengeteg szállodával, nyelviskolával és Málta legnagyobb bevásárlóközpontjával, Bay Street Shopping Centerrel. Máltának strandolásra alkalmas igazi homokos partszakasza is van Paradise Bay, mely a Marfa-félszigeten található.

Gozo a nyugalmat adó sziget, Calypso szigete volt a legenda szerint, ahol a nimfa elbűvölte Odüsszeuszt. A sziget fővárosában, Victoriában található a Citadella, a város katedrálisa, több templom, múzeum, valamint a város piaca. Kihagyhatatlan látnivaló még az Azúr Ablak és a Kék Lyuk is. Kedvelt helyek, búvárkodásra. A kompon csak a visszafele úton kell fizetni. A hajóút kb félóra, miközben elhaladunk Comino szigete mellett, további látnivalókban gyönyörködhetünk.

Comino, csupán 1, 6 km hosszú, lakatlan sziget, csodálatos tájjal, azúrkék lagúnákkal rendelkezik. Nevét egy a köményfű után kapta, amely egyszer virágzott az szigeten. Cominonak 4 állandó lakosa van, Gozo szigetéről jár át egy pap és egy rendőr szolgálatot teljesíteni. Comino madárvédelmi- és természetvédelmi terület.

Az utóbbi időben, az országban hatalmas beruházások kezdődtek, elszaporodtak az építkezések. A fejlődés jó dolog, de sajnos mindinkább a többemeletes szállodaláncok kapnak helyet a parti sétányon, a régi házakat pedig bontásra ítélik.

Külön élmény busszal utazni

A máltai buszközlekedést vétek kihagyni, hiszen nagyon rövid idő alatt eljuthatunk a sziget bármely részére. A buszok hangulata is felér egy örömutazással, hiszen a sofőr és környéke ki van tapétázva a szentek és a pápa képével. Az is mókás, hogy a leszállási szándék jelzésére egy a busz mennyezetén húzódó zsinórt kell megrángatni, ami elől csilingel a sofőrnél. Ami nagyon tetszett, hogy a máltai autósok megállnak a zebra előtt, ha egy gyalogos közelít az úttesthez. A 160 éves brit fennhatóságnak nagyon sok jelét láthatjuk még ma is. A tipikus telefonfülkék, bal oldalas vezetés.

Érdekes módon, bár Máltán, természetesen a tengeri étkek dominálnak, a lakosság nagy része elhízott. Az ételeken is érezhető az arab és olasz hatás. Az is szimpatikus volt, hogy nem láttam sem Tescot, sem hasonló bolthálózatot, hiszen a kormány védi kereskedőit, termelőit.

A világ minden tájáról érkeznek olyan diákok, akik azt gondolják, hogy angol nyelvtudásukat Máltán szeretnék mélyíteni, hiszen számos nyelviskola kínál tanfolyamokat, A nyelvi környezet nagyon sokat segít a tanulásban. Felkészült, profi nyelviskolák, szállással, felejthetetlen élményekkel várják, a nem csak a fiatal diákokat.

A világ egyik legsűrűbben lakott országában nem tudunk úgy eltölteni egy pár napot sem, hogy ne legyen felvonulás, fesztivál a köztereken, templomokban, hiszen katolikus egyháza a világon a leghatalmasabb, még Írországénál is nagyobb, szentjeik (360 van) tiszteletére szívesen rendeznek látványos, szalagos, hangulatos, tűzijátékos felvonulásokat.

Gyerekkel utazóknak érdekes lehet a sziget észak-nyugati részén Anchor Baynél elhelyezkedő Popeye Village, ahol a Paramount Pictures és a Walt Disney közösen forgatta Popeye című zenés játékfilmjét, Robin Williams főszereplésével. Napjainkban szabadtéri múzeumként és szórakoztató központként működik.

Szöveg: Szabados Melinda

Ne legyen ajándék húsvétra élő állat!

Ne legyen ajándék húsvétra élő állat!

Óva int az élő állat húsvéti ajándékozásától az Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú Egyesület.

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

A 35-40 éves korában elhunyt férfit szarvasmarháival és szekerével együtt temették el.

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Egy tükör, egy tányér, egy harang és más leletek kerültek elő.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket