Csapataink harcban álltak 1.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc a XX. századi magyar történelem egyik legjelentősebb eseménye. A Rákosi-kultusz és a kommunista diktatúra ellen már ’56 őszén megélénkült a pártellenzék tevékenysége, értelmiségi körök alakultak, az elkövetett hibákért felelős pártvezetés felelősségre vonását, politikai vitákat és Nagy Imre rehabilitálását követelték.

Rajk László százezres tömeggel kísért temetése után a diákok tüntetésbe kezdtek: „Nem állunk meg félúton, sztálinizmus pusztuljon!” A diákok főiskolákon és egyetemeken szerveződtek, közösen fogalmazták meg követeléseiket, többek között többpárti választásokat, Nagy Imre miniszterelnöki kinevezését, a szovjet csapatok kivonását, a Kossuth-címer visszaállítását akarták elérni.

Kitör a forradalom
Október 23-ra a műegyetemisták szerveztek tüntetést, amit a kormány előbb betiltott, majd mégis engedélyezett, felszólítva a budapesti pártszervezeteket, hogy vegyenek részt a demonstráción, és ne engedjék az eseményeket „elfajulni”. A diákok délután három órakor a Petőfi-szobornál gyülekeztek, ahol Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti dalt, a refrént vele zúgta a 10-15 ezres tömeg. A lengyel szabadságmozgalommal való szolidaritásuk kifejezésére a tüntetők a Bem térre vonultak – „Bem apó és Kossuth népe / együtt megyünk kéz a kézbe”. Estefelé már csaknem kétszázezres tömeg érkezett a Kossuth térre a Parlament elé, a házakon megjelentek a nemzeti zászlók, amelyekből kivágták Rákosi címerét.

„Nagy Imrét a kormányba, Rákosit a Dunába!”, „Ez a haza magyar haza, minden orosz menjen haza!”, „Munkás-paraszt gyerekek, együtt megyünk veletek”, „Szabadságra szavazunk, Kossuth-címert akarunk” – hangzottak a jelszavak, és egyre erősödött: „Ruszkik haza, ruszkik haza!”, „Aki magyar velünk tart!!”

Este 6-7 órára az események irányíthatatlanná váltak. A Parlament előtt Nagy Imre beszélt az 1953-as célok újrafogalmazásáról, a felvonulási téren ledöntötték Sztálin szobrát, fejét a Nemzeti Színházhoz vitték, ahol zsákutcát jelző közlekedési táblát akasztottak rá. A Bródy Sándor utcában, a Rádió székháza előtt a tüntetők követeléseik beolvasását akarták elérni: a rádió ehelyett Gerő Ernő beszédét sugározta, aki elítélte a „nacionalista megmozdulást” és kemény megtorlást ígért. Az épületből valaki a tömegbe lőtt, erre megkezdődött a fegyveres harc: hajnalra a Magyar Rádió a forradalmárok kezén volt.

A földön a diktátor szobra (MTI)

Támad a szovjet hadsereg
Még 23-án Hruscsov kezdeményezésére, Gerő Ernő kifejezett kérésére mozgásba lendültek a főváros környékén állomásozó szovjet harckocsik is. A város több pontján szerveződtek fegyveres csoportok, a legjelentősebbek a Corvin közben, a Baross téren, a Práter utcában, a Tompa utcában, a Tűzoltó utcában, a Széna téren és a Móricz Zsigmond körtéren. Városi gerillaharc alakult ki, a forradalmárok lesből támadták a szovjet csapatokat, amelyek emiatt vaktában lövöldöztek a városban.

A Budapesti hírek hatására október 24-25-én vidéken is felvonulások és tüntetések kezdődtek. Nagy Imre október 24-én vette át a miniszterelnöki hivatalt, de 28-ig a helyzet nem tisztázódott. Az ÁVH emberei több száz halálos áldozatot követelő sortüzeket lőttek a tömegbe a Parlament előtt és számos vidéki nagyvárosban. Nagy Imre október 27-én határozta el magát, és nem, vagy csak kevésbé kompromittált személyekkel töltötte fel kormányát, október 28-án pedig tűzszünetet hirdetett. Ellenforradalom helyett nemzeti demokratikus mozgalomnak minősítette a történteket.

Folytatjuk.

Forrás:FigyelőNet