A harc nem ért véget

Péch Géza (1930 – 1958) ezeknek a heteknek kevésbé ismert alakja, akit barátja buktatott le, és a , , mosolygós gyilkos” ítélt halálra.

Péch Géza Eckhardt Gézaként látta meg a napvilágot 1930-ban, a két világháború közti kisgazda politikus, Eckhardt Tibor rokona volt. Korán árvaságra jutott, féltestvére, Péch Zoltán nevelte fel, ezért hálából vette fel a nevelőapa nevét. Erősen hívő volt, a piaristákhoz járt középiskolába, és miután az állatorvosi egyetemre nem vették fel, honvédségi sofőrként helyezkedett el. E mellett üzemmérnöknek tanult a Műegyetemen, három évet sikerült befejeznie 1956-ig.

Mentőautóból lőtték az embereket

A forradalom második napján, 1956. október 24-én egy önkéntes mentő barátjának segített megjavítani egy rohamkocsit, és még aznap ő is beállt mentősofőrnek. A Péterfy Sándor utcai kórházban végezte a szolgálatot, amíg csak a fegyveres harc tartott. Társai elmondása szerint lelkiismeretes, bátor ember volt, sokszor életét kockáztatva mentette a sebesülteket az összecsapások színhelyéről, nem számított, hogy forradalmár, ÁVH-s vagy szovjet katona szorult segítségre. Egy ízben komolyabb sérülést szenvedett, mégis csak akkor engedte magát ellátni, amikor a szállított sebesülteket már biztonságban tudta. Míg Péch és csapata az embereket mentette, legyen az karhatalmista, vagy szovjet megszálló, a hatalom fegyveresei többször megtették, hogy mentőnek álcázott teherautóból lőtték a forradalmárokat és az utca népét.

Tízezer asszony gyászolta a forradalmat

Péch Géza szerepe a fegyveres harc leverése után vált még fontosabbá. A szovjet csapatok ugyan hamar, november 4-én eltaposták az ellenállást, egyes csoportok még napokig kitartottak. Az ellenállás, a szervezkedés, a forradalom felélesztésére indított akciók azonban 1957. február-márciusáig is eltartottak.

Az ellenállás központjai azok a kórházak és munkásszállók lettek, ahol a gyakran cserélődő emberek közöt a forradalmárok is megőrizhették ismeretlenségüket. A Péterfy Sándor utcai kórház is új szerepet kapott: ide vonultak vissza a Baross tér és a Tűzoltó utca megmaradt harcosai, az alagsorban a forradalom legismertebb lapjának, az Igazságnak illegális újrakezdéséről tárgyaltak. Munkástanácsok jöttek létre az ellenállás folytatására, a forradalom hónapfordulóin, november 23-án és december 4-én több tízezres sztrájkok, tömegtüntetések folytak. A megmozdulások mögött pedig a kórházakban megbúvó sejtek álltak. Tevékenységük annyira sikeres volt, hogy a teljes illegalitásból képesek voltak megszervezni a december 4-ei nőtüntetést: tízezer gyászruhás asszony vonult fel kezében virággal a forradalom vérbefojtása után egy hónappal.

Asszonytüntetés 1956. december 4-én

Az illegálisan működő csoportok az állandó lebukás veszélyének kitéve, besúgók hada között dolgoztak. A Péterfy Sándor utcából november 16-án elhurcolták Angyal Istvánt, a Tűzoltó utcai fegyveres csoport parancsnokát, 20-án Tóth Ilonát és társait. A többiek azonban kitartottak, hiszen ők nem láthatták, amit mi most, ötven év múlva. Hittek a második fegyveres forradalomban, a nyugati segítségben, keresztül-kasul jártak az álhírek a hegyekben gyülekező forradalmárokról, arról, hogy például Maléter Pál a Bakonyban szervezi a csapatokat.

Péch Gézát ezekben a napokban állandó mozgásban találjuk. Röplapokat ragasztott, többször járt Bécsben, emigráns forradalmárokkal tárgyalt, menekülőket segített át a határon, fegyvereket gyűjtött, illegális fegyverraktárnak alkalmas helyeket keresett. Eközben elvált felesége gyermekével együtt nyugatra menekült, Péch őket kereste Bécsben, sikertelenül. A család Nagy-Britanniában volt.

A börtönben sem tört meg

Péch Gézát végül egy olyan személy juttatta a hatóság kezére, akinek korábban megmentette az életét. Haranghy Zoltánról van szó, akit még a forradalom napjaiban fogtak el, mint gyanús személyt, de Péch közbelépett, s megmentette őt. Haranghy 1956 novemberében beépült az ellenállók közé, és több tíz oldalas jelentéseket írt. Több embert buktatott le, köztük között Péch Gézát: 1957 február 10-én egy uszályon érkezett Ausztriából Magyarországra, amikor elfogták.

Karhatalmisták (pufajkások)

A börtönben Péch nem tört meg. A kortársak szerint lelki támaszt nyújtott rabtársainak, szervezte az életüket. A rács mögött hamarosan társat is kapott, a még mindig barátnak és harcostársnak hitt Haranghy Zoltánt. Haranghy itt zárkaügynökként működött, terhelő adatokat, információkat gyűjtött a rabokról és a forradalom szereplőiről. Emellett feladata volt a rabok dezinformálása: hamis hírekkel zavarta össze addig felépített védelmi stratégiájukat.

Péch Géza perére 1957 szeptemberében került sor, a hírhedt Tutsek-tanács tárgyalta, mint népbíróság. Első fokon felmentették, másodfokon halálos ítéletet szabtak ki rá, amelyet 1958. április 22-én hajtottak végre.

Kapcsolódó cikkeink:
Képgaléria: 5 séta 1956 október végén Budapesten
November 4. – egy szomorú dátum