Simon, Szimonetta, Szimóna, Júdás, Tádé2021. október 28., csütörtök
Kultúra

Naponta ötezer gyerek hal meg a tiszta víz hiánya miatt

National Geographic Magyarország

Egy új tanulmány szerint a harmadik világ külvárosainak vízellátására és a higiéniai viszonyok javítására szánt nemzetközi támogatások az elmúlt évtizedben jelentősen visszaestek. Holott ezek a kérdések jelentik az alapját a további súlyos egészségügyi, gazdasági problémáknak.

A napokban a városokkal foglalkozó, Kínában zajló ENSZ konferencián (World Urban Forum) bemutatott új jelentés szerint a harmadik világ külvárosaiban egyre kritikusabbá válik a vízellátás. A WaterAid nevű szervezet jelentése szerint a világon mintegy ötezer gyerek hal meg naponta – azaz 1, 8 millió évente – a szennyezett víz és a rossz higiéniai viszonyok okozta fertőzésben. Minden nyolcadik ember, vagyis mintegy 900 millióan nem jutnak tiszta vízhez, 2, 5 milliárd ember – a világ népességének 40%-a – pedig elégtelen higiéniai viszonyok között él.

A WaterAid 1981-ben jött létre és jelenleg 17 országban tevékenykedik. Elsődleges célja a helyi lakosság alapvető higiéniai viszonyainak javítása (vízellátás biztosítása, zárt latrinák építése) és a szemléletformálás.

Az ENSZ november 6-án záruló, városokkal foglalkozó fórumát kétévente rendezik meg. Az idei sorban immár a negyedik, ahol a világ minden tájáról érkező szakemberek a gyors urbanizáció problémáit vitatják meg.

A higiéniára költött fejlesztés kamatosan megtérül

A szakemberek szerint a helyzet nem túl bíztató tekintve, hogy az előrejelzések szerint a fejlődő országok lakossága az elkövetkező három évtizedben megháromszorozódik. A higiénia és a vízellátás kérdése a városok terjeszkedésével, lakosságuk növekedésével együtt járó probléma, melynek megoldására úgy tűnik a harmadik világ kormányainak és a fejlett világból érkező támogatások donorainak egyelőre nincs elképzelésük, eszközük. Holott a tanulmány szerzői szerint ezt kiemelt kérdésként kellene kezelni, hiszen a higiénia és a víz kérdése szorosan összefügg az egészségügyi, oktatási és gazdasági helyzettel.

Az ENSZ adatai szerint ma már a világ népességének több mint a fele városlakó, és a fejlődő – elsősorban afrikai – országokban számos város küzd a folyamatos népességbeáramlással. Ezekben az országokban a városi népesség az elmúlt húsz év során, évente átlagosan három millióval nőtt. A WaterAid szerint éppen ez drasztikus tendencia kellett volna már korábban is arra késztesse a várostervezőket, döntéshozókat, hogy elsők között foglalkozzanak a vízellátás és a higiénia kérdésével.

Míg az 1990-es évek közepe óta az egészségügyre és oktatásra nyújtott nemzetközi adományok megduplázódtak, a vízellátásra és a higiéniai fejlesztésekre érkező támogatások jelentősen zsugorodtak. Ráadásul még ezeknek a pénzeknek zöme is a városmagban történő házépítésre, városfejlesztésre ment el, és mindössze egy százalékát fordították a külvárosok problémáinak enyhítésére. Holott a tanulmány szerint egy korábbi ENSZ adat azt is bizonyítja, hogy egy dollár értékű befektetés a higiéniába 9 dollárt hoz vissza megtakarításként más területeken. Nincs még egy ilyen fejlesztési beruházás, amely nagyobb megtérülést hozna az egészségügyben és az ország gazdaságában.

Kapcsolódó cikkeink:

  • A tiszta ivóvíz okozta gondok Afrikában
  • Tények és tévhitek a vízről a Víz Világnapján
  • A ma elengedett víz holnap hiányozni fog
  • Migráció a harmadik világon belül
  • Megjelent az első világtérkép a Föld édesvízkészletéről

  • Hozzászólások

    Emberi vér és madártojás fehérjéje volt a vörös festékanyagban

    Emberi vér és madártojás fehérjéje volt a vörös festékanyagban

    Egy ezer esztendős perui arany maszkon található vörös festékanyag összetevőit vizsgálták meg.

    Elveszett maja kincset kapott vissza Guatemala

    Elveszett maja kincset kapott vissza Guatemala

    A faragványt önként adta vissza egy magángyűjtő.

    Az ország első pályaudvara

    Az ország első pályaudvara

    1877. október 28-án adták át a Budapesti pályaudvart, azaz mai nevén a Nyugati pályaudvart.

    Feljavított fotókon elevenedik meg egy 1914-es expedíció

    Feljavított fotókon elevenedik meg egy 1914-es expedíció

    Sir Ernest Shackleton brit felfedező az antarktiszi kutatások egyik úttörője volt, 1914-es expedíciója ugyanakkor kis híján katasztrófába fulladt.

    Lenyűgöző történetű hajó roncsára bukkantak

    Lenyűgöző történetű hajó roncsára bukkantak

    A Bear volt sarkvidéki kutatóhajó, lebegő múzeum, és a két világháborúban is részt vett.

    National Geographic 2021. októberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    9 995 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket