Ezerkétszáz éves monumentális keresztény templom romjaira bukkantak Szíriában

Szíriai és lengyel régészek közösen tárták fel Szíria legnagyobb ókori romvárosa, Palmyra közelében egy ezerkétszáz éves keresztény templom maradványait.
A hírneves ókori város, Palmyra közelében a közelmúltban a negyedik, egyben a legnagyobb keresztény templom került napvilágra. A templomot már az arab uralom idején, a 8. században alapították. Az építmény hossza 47 métert, a szélessége pedig 27 métert tett ki, 12 oszlopa mintegy 6–6 méter, fa mennyezete pedig több mint 15 méter magas lehetett. A templom udvarán kis amfiteátrum is helyet kapott, amely feltehetőleg különféle vallási szertartások helyéül szolgálhatott. A feltárások új adalékokkal járulhatnak hozzá a Kr.u. 1–3. században virágzó, majd a rómaiak által lerombolt, utóbb szerényebb keretek között újjáéledő város történetének kutatásához.
Az UNESCO kulturális világörökség listáján szereplő romváros Szíria közepén, Damaszkusztól 245, az Eufrátesztől pedig 120 kilométernyire, a mai Tudmur város közelében fekszik. Palmyrát a legendák szerint a szíriai sivatag egyik legnagyobb oázisában, a Mediterráneumot a Közel-Kelettel összekötő fő karavánutak kereszteződésében alapította Salamon király. Felvirágzása a római uralom alatt következett be, a kevert etnikumú (arámi, görög, római) és vallású kereskedők óriási vagyont halmoztak fel a városfalak között. Az egykori pompát és gazdagságot a megőrződött csodálatos építészeti emlékek tükrözik. A 3. században Zenóbia királynő uralma alatt a palmyrai királyság fellázadt a római fennhatóság ellen, s az állam határait előbb északon Kappadókiáig tolta ki, majd egy rövid időre Egyiptomot is magába olvasztotta. Aurelianus császár csapatai azonban leverték a lázadó királyságot, s 273-ban lerombolták a várost, amely el is néptelenedett. Ezt követően katonai tábort telepítettek Palmyra romjai mellé, amely a későbbiekben kisebb várossá fejlődött.
A 4. század végén Szíria a Bizánci Birodalom, s ezzel együtt a keresztény világ része lett, egészen a 634-ben bekövetkezett arab hódításig. A keresztény vallást azonban nem tudták teljesen száműzni a térségből, amit az újonnan feltárt templom is jól jelez.
Horváth Anikó