Kipusztulás szélén állnak a bivalyok Kárpátalján

Mára alig több mint egy tucat bivaly maradt Kárpátalján, s ezzel egész Ukrajnából eltűnhetnek e haszonállatok.
Ukrajnában egyedül Kárpátalján foglalkoznak még bivalytartással, de ez a tevékenység már jószerivel idézőjelbe tehető, hiszen napjainkra mindössze 15 egyedre apadt a nem is olyan régen még több száz állatot számláló bivalyállomány. Ezek között is mindössze egy bika maradt, amelyen tizennégy üsző „osztozik”.
Az Ázsiából származó bivalyt sok helyütt a Kárpát-medencében őshonos állatként emlegetik, de helyesebb a régi magyar állatfajta szóhasználat. A szarvasmarhafélék közé tartozó házi bivalyt az avarok óta tartják a Kárpát-medencében – ezért is aggasztó ilyetén megfogyatkozásuk Kárpátalján. A térségben nagyobb számban ma már csak Erdélyben (pl. a gyenge termőföldű Kalotaszegen és Sóvidéken) tartják, bár ott is jócskán megcsappant az állományuk.
Magyarországon jelenleg törvényi védettséget élvez az a mintegy 500–600 állat, amely javarészt nemzeti parkokban (legtöbbjük a génmegőrzési feladatokat is ellátó, a Kis-Balaton melletti kápolnapusztai bivalyrezervátumban és a Hortobágyon) él. Manapság már leginkább csak turistalátványosság az az állat, amelyből hazánkban a 20. század elején még több mint 150 ezret tartottak sokrétű hasznáért.
A bivaly ridegen tartható, még a szürke marhánál is szívósabb, igénytelenebb haszonállat. Mocsaras vidékeken, pl. ártereken érzi jól magát, mindenféle mocsári fűfélét megeszik. Ellenálló a betegségekkel szemben is, ezért nincs szüksége semmiféle védőoltásra. Ugyanakkor a szarvasmarháéhoz képest másfélszeres az igavonó ereje, ezért korábban nehéz gazdasági munkákra (pl. farönkök vontatása) használták. Emellett a bivalyok kitűnő minőségű tejet adnak, de húsuk és bőrük is értékes. A tehéntejhez képest kétszeres, átlagosan 10%-os zsírtartalmú bivalytejet elsősorban a mediterrán országokban dolgozzák fel, hagyományosan ebből készül a mozzarella és a feta sajt. Ráadásul igen magas a bivaly élettartama is: míg egy tehén átlagosan 14 évet él, a bivalyok akár 45 éven át alkalmazhatók a gazdaságban.