Mit hozzon a Mikulás?

A gyermekek a Mikulás-napi és karácsonyi ajándékozás alkalmával a szüleik által mutatott mintát veszik át, noha lehetnek olyan korszakaik, amikor ezzel kifejezetten szembefordulnak, állítja Csák Annamária gyermekpszichológus.
, , Az ajándékozás pszichológiájához tartozik, hogy a december a legnyomasztóbb hónap – a legrövidebb nappalok és leghosszabb éjszakák miatt –, az emberek tudat alatt ezt is akarják ellensúlyozni az egymásnak készített meglepetésekkel. A régmúlt időkben az ünnep jelképezte a természet sötétségből világosságba való átmenetét. A piacgazdaság azonban e téren is túlzásokba esik, mert túl korán kezdődik a vásárlási időszak, így pedig felszínessé válik az ajándékozás. Ehhez járul még a karácsonyi stressz, ami a vásárlás felfokozottságából fakad, és a választást olykor nyomasztóvá teszi a kínálat bősége is, már akinek anyagi helyzete megengedi, hogy sokféle ajándokat vegyen szeretteinek. A mai, megszorításokban bővelkedő gazdasági helyzetben azonban a családok jó része nem is tud sokat vásárolni” – magyarázta Csák Annamária.
A gyermekpszichológus felhívta a figyelmet arra, hogy a gyermekeknek szükségük van az ünnep élményére. A Mikulás és a Karácsony az ünnepek között szimbolikus fontosságú is, mert hiába tudják már, hogy a köréjük épült mítoszok, fantáziák nem valósak, mégis tudat alatt szívesen elhiszik annak legalább egy részét. Ezzel együtt kíváncsian várják még az illúzió szertefoszlása után is, hogy milyen lesz a következő év Mikulása, mit hoz nekik ajándékba, és milyen véleményt mond majd róluk a szokásos ajándékosztás előtt.
A szeretethiányos gyermeknek különösen fontos, hogy kitől mit kapott, és főként, hogy milyen értékben. Ez arra vezethető vissza, hogy úgy érzi: ez kompenzálja azt az érzelmi hiányt, amit környezetében egész évben tapasztal. Ugyanakkor a stabil értékrendű családban nem igazán számít, hogy ki milyen , , trendi” ajándékot kap, itt sokkal fontosabb, hogy sokat beszélgetnek egymással, együtt töltik a szabadidejük jó részét, odafigyelnek a másikra.
A fiatalok egy részénél eljön az a korszak, melynek során kidomborítják az ünnepek , , muszáj” jellegét, éppen ezért nem is vásárolnak vagy készítenek legközelebbi hozzátartozóiknak semmit. Ebben az időszakban nem szívesen töltenek együtt sok időt a szüleikkel, s az együtt ünneplést sem érzik olyan fontosnak. Ez legtöbbször – egészséges esetben – nem tart sokáig, helyreáll a Mikulás-napi és a karácsonyi ajándékozási rend.
Nagyon fontos, hogy – egy adott személyt vizsgálva – egyensúlyban legyen az ajándékozás során az , , adok” és a , , kapok” oldal. Ha valaki csak adni szeret, annak személyiségére a túlzásba vitt önalávetés a jellemző, míg másik esetben, ha csak kapni akar valaki, annak hátterében nárcisztikus, önző jellemvonások húzódnak meg. A fogyasztói társadalomra jellemző drága, minél különlegesebb, ezzel együtt gyorsan elromló termékek az ünnepek elteltével már sokszor alig-alig használhatók, nem töltik be az ajándékozás igazi funkcióját. Leginkább azért, mert nem feltétlenül van mögöttük érzelem, a kapcsolatot élővé tevő közös élmények sorozata.
A pszichológus szerint tartós, az ajándékozóra sokáig emlékeztető játékokat érdemes venni a gyermekeknek, mint például a faösszerakó játékok vagy a kézzel készített kézműves termékek. A szakember elmondta, hogy a különböző korosztályokkal folytatott kreatív foglalkozásokon is nagy igény mutatkozik a kukoricababák, különböző gyurmafigurák, fabábuk vagy a batiktermékek készítésére. Ezzel a tapasztalat szerint szívesen játszanak a kisebbek, akik a későbbiekben saját fiaikkal, lányaikkal is megszerettethetik ezt a típusú ajándékot.
Előfordulhat persze, hogy a szegényebb családban felnövő gyermeknek kezdetben rosszul esik, hogy ő nem annyira értékes tárgyakat kap. Idővel viszont el lehet magyarázni ennek okát, szerencsés esetben pedig elfogadja, hogy nem az számít, hogy mennyi pénzbe került egy-egy ajándéktárgy.
Kapcsolódó cikkeink:
Miklós, a gyermekek védőszentje
Kevés a környezet- és állatbarát módon előállított csokimikulás