Imádkozz és dolgozz!

Csaknem ezeréves hagyományt élesztettek újjá Bakonybélben, a Zirc közelében fekvő kis hegyvidéki faluban. – Írja a National Geographic Magazin. Itt található Magyarország egyik legrégebbi s alighanem legkisebb szerzetesi közössége, a Szent Mauríciusz bencés monostor, amelyet eredetileg Szent István alapított még 1018 táján. Az elmúlt évtizedekben, mint már oly sok alkalommal, nem volt, aki továbbvigye az ezredéves hagyományt. Ám tíz éve, 1998-ban néhány bencés szerzetes elhatározta, hogy újra meghonosítja itt a bencés rendet, méghozzá a hagyományos manufaktúrákkal egyetemben.

„Ez a kicsiny monasztrikus közösség az eredeti Szent Benedek-i regula szerint él. Saját kétkezi munkájával teremti meg léte anyagi alapját. Ennek érdekében többféle manufaktúra indult itt újra; készítünk kegytárgyakat, míves másolatokat az ásatások során előkerült eredeti leletek alapján, de van gyertyaöntő műhelyünk is meg gyógynövénykertünk” − sorolja Ábel atya, a közösség vezetője.

Azt is megtudjuk a perjeltől, hogy a gyógynövénytermesztés gyakorlata mélyen gyökerezik a szerzetességben, hiszen a legtöbb rend alapvető feladatai közé tartozik a gyógyítás. „A régi monostorokban kis kórház is működött, amelyben a közösség időseivel, betegeivel foglalkoztak. A középkorból ránk maradt iratok gyógyteák, gyógylikőrök receptjeit is tartalmazzák. Közösségünk egy korábbi tagja biológusként újra meghonosította ezt a kultúrát, s ma a régi receptek alapján készítjük a gyógyulást segítő természetes gyógyszereket” − meséli az atya. Tizenötféle gyógynövényt termesztenek, kilencet pedig nemzeti parki engedéllyel gyűjtenek a hegyekben. Termékeik között van teakeverék, gyógyfűszer, gyógylikőr, lekvár, szörp, a mai igényeknek megfelelően „bio” minősítéssel.

Mindez egyrészt a megélhetést, másrészt a szerzetesi élethivatást szolgálja. A bencés rendet 529-ben alapította Nursiai Szent Benedek az itáliai Montecassino erődkolostorban. Benedek 73 kötetes, a maga korában forradalminak számító regulájának talán legjelentősebb újítása az ora et labora, vagyis az „imádkozz és dolgozz” elv szó szerinti értelmezése volt. Egykor mindez azt jelentette, hogy a szerzetesek mindent, amire szükségük volt az életükhöz, maguk termeltek meg a kolostor kerítésén belül. Ez ma már elképzelhetetlen.

A község lelkipásztori gondozása mellett a bencések igyekeznek minél több helybélinek munkát adni a monostorban. „A falainkon kívül, családban élők így valós képet alkothatnak arról, hogy miként válik valaki szerzetessé, micsoda küzdelmek révén tisztulunk meg, és hogyan válunk krisztusi közösséggé. A közös együttlétek számunkra is lehetőséget nyújtanak arra, hogy sorsközösséget vállaljunk a bakonybéli emberekkel. Eljönnek hozzánk, ha gyászolnak vagy ha gyermek születésének örvendenek, elmegyünk az iskolába, ha hívnak, és együtt szurkolunk a futballcsapatnak” − sorolja a bencés közösség egyik tagja, Anzelm testvér, miközben egy 12. századi kerámia padlócsempe másolatán végzi az utolsó simításokat.

Késő délután van már, lassan lejár a kétkezi munka ideje. A gyógynövénykertben munkálkodó asszonyok hazaindulnak, a szerzetesek pedig visszavonulnak a cellájukba. Most már az imádság ideje következik.

A gyógynövényekről a National Geographic Magazinban olvashat egy nagyszerű cikket.