Tibor2021. április 14., szerda
Kultúra

170 éves a fényképezés

National Geographic Magyarország

"A fénytan és a kémia valamennyi tudományos elméletét megzavarja, és ha beválik, forradalmasítja a rajzművészetet" - írták a francia lapok.

A francia akadémia ülésén mutatták be Louis Daguerre találmányát, a “fénnyel rajzolt képet.” A nagy eseményre százhetven éve, 1839. január 7-én került sor, ezt a napot tekintik a fényképezés születésnapjának.

Az adótisztből lett díszletfestő, majd feltaláló Daguerre 1829-ben társult a képrögzítés módszereivel régebben kísérletező Niépce-szel. Partnere ekkor már képes volt arra, hogy „alig” 8-10 órás exponálási idővel fényre keményedő bitumennel bevont üveglapon képeket fixáljon. Niepce 1833-ban meghalt, ettől kezdve Daguerre egyedül folytatta a munkát. 1837-re sikerült kidolgoznia a gyakorlatban is használható fotográfiai eljárást, amelyet jó üzletemberként magáról nevezett el dagerrotípiának (Niepce-ről szó sem esett). Az eljárás során ezüsttel bevont rézlemezt tartott jódgőz fölé, majd 3-30 perces expozíció után a képet hatvan fokon, higanygőz segítségével tette láthatóvá. Ezután tömény konyhasóval leoldotta az exponálatlan ezüstös részeket, így közvetlenül pozitív (de nem reprodukálható) képet kapott.
A lenyűgözött francia kormány azonnal megvette a találmányt, amelyet nem helyeztek szabadalmi oltalom alá, hanem ingyen az emberiség rendelkezésére bocsátottak. Még abban az évben forgalomba került az első fényképezőkészlet, amely fél mázsát nyomott, a dagerrotípia meghódította a világot, hazánkban a leghíresebb Petőfiről készült.

 (fotó: Gottl Egon; forrás: OSZK)

(fotó: Gottl Egon; forrás: OSZK)

A dicskórusba csak Londonból vegyültek disszonáns hangok, ugyanis az angol William Fox Talbot azt állította, hogy az ünnepelt franciától függetlenül ő is rájött a fényképezés titkára. Hátrányba azért került, mert nem kapott olyan fejedelmi ajánlatot, mint Daguerre a francia államtól, így kénytelen volt az eljárást hosszadalmas módon szabadalmaztatni. Talbot módszere még rövidebb expozíciót igényelt, ő alkalmazta elsőként az előhívást és a papírra fényképezést, továbbá a pozitív-negatív eljárást. A történelem végül neki adott igazat: jobb minőségű és sokszorosítható képet adó módszere néhány év alatt kiszorította a dagerrotípiát. (Ezt évtizedekkel később és jobb minőségben a polaroid gépek támasztották fel, amelyek azonnal és pozitív képpel örvendeztették meg a felhasználókat.)

Az amerikai George Eastman volt az, aki a 19. század végén feltalálta és Kodak névre keresztelt vállalata révén forgalmazni kezdte a celluloid filmet, a mai értelemben vett negatív filmet, lehetővé téve az amatőrfényképezés elterjedését. Az első színes felvételt 1861-ben készítették, de egészen a 19. század végéig jobbára kézzel színezték a fotókat. Az első széles körben is használható színes lemezeket a mozgóképet is feltaláló Lumiére fivérek alkották meg, de drága és lassú módszerük a kiváltságos keveseké maradt. A színes fotózás csak az 1930-as évek közepén piacra dobott Kodachrome film révén lett széles tömegek számára elérhető hobbi. Napjainkra a hagyományos fényképezőgépeket szinte teljesen kiszorították a digitális gépek, amelyek alapvető alkatrészei ugyanazok, de a film helyén fényérzékelő áramkör (CCD) található, amely a képet digitális formában tárolja el.

Hozzászólások

A Notre Dame tornyát különleges fákból építik újjá

A Notre Dame tornyát különleges fákból építik újjá

A Napkirály idejében ültetett tölgyek szolgálnak alapanyagként a tűzvész után megújuló templom gerendázatához.

Megoldhatták a rettegett kalózkapitány rejtélyét

Megoldhatták a rettegett kalózkapitány rejtélyét

Érmék árulkodhatnak John Avery, a hírhedt angol kalóz sorsáról.

Megtalálhatták Európa legkorábbi térképét

Megtalálhatták Európa legkorábbi térképét

A kőbe vésett bronzkori ábra a mai Franciaország egyik régióját mutathatja be.

Úgy tűnik, a szkíták nem csak nomád életformát követtek

Úgy tűnik, a szkíták nem csak nomád életformát követtek

A szkítákról Hérodotosz óta él a kép, mely szerint mozgékony, nomád népcsoportot alkottak.

Továbbra is rejtély, mi okozta az ősi város bukását

Továbbra is rejtély, mi okozta az ősi város bukását

Az egykor 15 ezer lelkes Cahokia a 19. század előtti Észak-Amerika legnagyobb települése volt, halmai még ma is láthatóak Illinois államban.

National Geographic 2021. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket