Csimpánzfegyver
Jill Pruetz, kezében egy bottal, amelyet a szeme láttára használt lándzsaként egy csimpánz. A vadászó csimpánz kihegyezett botot döfköd az odvas fák üregeibe, úgy ejti el az odabent rejtőző fülesmakit (jobbra). Főként nőstények és serdülők élnek ezzel a módszerrel, mert így akkor sem maradnak éhen, ha kevés a táplálék és a hímek nem hajlandók osztozni velük.
A National Geographic Magazin beszámolt róla, hogy Jill Pruetz és más kutatók is állítják, miszerint a nőstény csimpánz nem csupán a szerszámkészítésben és -használatban ügyesebb, de sokkal szorgalmasabb is, mint a hím. Craig Stanford elképzelhetőnek tartja, hogy nem is ősapáink, hanem ősanyáink fabrikálták az első eszközöket. Úgy véli, a gyűjtögetés során használt kezdetleges eszközöket idővel olyan szerszámok váltották fel, amelyekkel már le lehetett fejteni a húst az elejtett vagy elhullott nagyragadozók teteméről. Később ezekből az alkalmatosságokból alakultak ki a zsákmányejtésre használható fegyverek. Ennek fényében még érdekesebbnek tűnnek Jill Pruetz megfi gyelései a lándzsát hegyező és fülesmakikra vadászó csimpánzokról. Úgy fest, a fongoli csapat kihagyott egy fokozatot – egyből fegyverkészítésbe fogott.
Jill Pruetz, az Iowai Állami Egyetem antropológusa 2007-ben adott hírt egy két évvel korábbi megfigyeléséről. A saját szemével látta, amint a fongoli csimpánzcsapat egyik nősténye, Tumbo a fogával kihegyez és lándzsaként használ egy faágat – azzal bökdösiszurkálja rejtekhelyén az ugyancsak a főemlősök rendjébe tartozó, éjszakánként nyaktörő ügyességgel ágról ágra szökkenő szenegáli törpefülesmakit. Korábban úgy hittük, egyedül mi, emberek készítünk módszeresen emlősök vadászatára és elejtésére alkalmas eszközöket. A 2006-os esztendő esős évszakának elején Jill Pruetz tizenhét nap alatt tizenhárom alkalommal fi gyelt meg fülesmakira vadászó csimpánzokat, egy év múlva pedig már tizennyolc ilyen esetről voltak feljegyzései.