Védetté nyilvánítva

1987. január 21-én az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította a kígyószerűen tekergőző, mintegy 6400 kilométer hosszú kínai Nagy Falat. A 2100 éven át épült falrendszer azonban a legtöbb szakaszon enyészetnek indult. Károsodásának mértéke csak 2011-ben derül ki, amikor befejeződik a kulturális örökség kínai hivatalának 2007 óta tartó állapotfelmérése.
A Kínai Birodalomra veszélyt jelentő nomád népekkel (pl. mongolok, hunok) szemben védelem céljából megálmodott kínai Nagy Fal több mint két évezreden át épült. Első szakaszát az Kr.e. 5. században, elsősorban döngölt földből húzták fel, majd a jelentősebb építkezések és összekötések a Csin-dinasztiából számazó Kr.e. 3. századi Si Huang-ti császár, az azt követő Han dinasztia, illetőleg a 14. századi Mingek uralkodása alatt valósultak meg.
A Kr.e. 221-ben hatalomra került Si Huang-ti 300 ezer katonát és 1 millió munkást rendelt a már meglévő nyugati részek megerősítésére, valamint az ország északi határának védelmét szolgáló falrendszer megépítésére. Az általában 4–8 méter széles és 6–9 méter magas falakat kőzúzalékból, kőből, valamint földből építették fel, s biztonsági okokból néhány kilométerenként őrtornyokkal látták el. Így a 13 méter magas őrhelyeken állandó szolgálatot teljesítő katonák könnyen szemmel tarthatták a vidéket. Az őrök az ellenség közeledtét nappal füstjelekkel, sötétedés után pedig tűzzel jelezték.
Az időszámításunk előtti időkből származó fal nagy része azonban mára jelentősen megrongálódott. A fal állapota a nyugati végeken a legkatasztrofálisabb, ahol nem elég, hogy az időjárás pusztítja, de még a parasztok is onnan hordják az építkezéseikhez szükséges anyagot. Hiába nyilvánította az UNESCO a Világörökség részévé, hiába van 2006 óta törvényi tiltás darabjainak széthordására, a fal egyre inkább a földdel válik egyenlővé. Az azonban, hogy mekkora a teljes károsodás csak 2011-ben derül ki, amikor a kulturális világörökség kínai hivatala befejezi a 2007 óta tartó állapotfelmérést.
Badaling szakasz; fotó: MTI
Legépebb állapotban a Ming érából származó falak maradtak fenn. Erre példa az évente turisták milliói által látogatott, a Pekingtől mintegy 70 kilométerre fekvő Badaling falu környéki szakasz.