Blogfigyelő: Listák és rablógödrök

Írta: Lassányi Gábor
Megjelent a sirasok.blog.hu oldalon.

„Az eltelt évszázadok és háborúk sem okoztak annyi kárt a régiségekben mint ez az egy könyv” – írta Gaston Maspero (1846-1916), az egyiptomi régészet legendás alakja egy ősi arab iratról, az Elrejtett gyöngy könyvéről. Az ismeretlen szerzők által összeállított középkori gyűjtemény számtalan, Egyiptom területén elrejtett kincs lelőhelyét sorolta fel és részletes utasításokkal látta el a kincsvadászokat, hogy pontosan hol, mikor és milyen szertartások kíséretében lehet a földben elásott kincseket megtalálni. Az titkos iratként árult szöveg ekkor valójában már számtalan példányban fellelhető volt a kairói kereskedőknél.

2008. december 31. én kelt 362/2008-as kormányrendelet kötelezte a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt (KÖH), hogy április 1.-re tegye nyilvánossá és bárki számára elérhetővé honlapján az összes magyarországi régészeti lelőhely és műemlék naprakész adatát, helyrajzi számmal együtt.

A kezdeményezés egyrészről érthető, hiszen jogos szempont, hogy egy beruházás tervezése előtt az építtető gyorsan felmérhesse, hogy az általa kinézett telek régészeti lelőhely-e, ugyanakkor teljes mértékben átgondolatlan és szakmailag előkészítetlen.

Ma Magyarországon, a KÖH nyilvántartása szerint, mintegy 59 ezer lelőhely ismert, ezeknek csak kisebb része fekszik a mai települések építési övezetében, a többi a termőföldek alatt, az erdőkben és hegyekben található.

362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (6) A Hivatal a honlapján, bárki számára korlátozás nélkül hozzáférhetővé teszi a régészeti lelőhelyek, a régészeti védőövezetek, a műemléki területek és a műemlékek, valamint az azonosításukhoz szükséges és a védettségükre vonatkozó adatok naprakész, az adatok közötti keresés lehetőségét biztosító adatbázisát. E rendelkezés alkalmazásában azonosításhoz szükséges adat annak a földrészletnek a helyrajzi száma is, amelyen régészeti lelőely, régészeti védőövezet, műemléki terület vagy műemlék található.

A nyilvántartott lelőhelyek egy része védettség alatt áll, ilyenek például a legjelentősebb ősi településhalmaink (tellek), földváraink, római városaink vagy a középkori kolostorromok, másik jelentős részük pedig az elmúlt évszázadok kutatásaiban vált ismertté.

Azt, hogy a hathatós védelemhez szükség van pontos, gyorsan hozzáférhető adatbázisra, senki sem vitatatja, mint ahogy azt is kevesen, hogy az embereknek ismerniük kell értékeiket ahhoz, hogy megbecsüljék, gondozhassák azokat.

Az új – teljesen nyilvános – adatbázis azonban, a beruházói oldalon túl, csak azoknak a kincsvadászoknak kedvez, akikről már ezen az oldalon is sokat írtunk. Ezeknek az embereknek így egy konyhakész térképet adunk, hogy szabadon válogassanak a kevésbé ismert és védettség nélküli lelőhelyekből.

Ma a helyzet egyáltalán nem érett egy ilyen nyilvános adatbázis közzétételére, erről bárki meggyőződhet saját szemével, ha sétát tesz valamelyik, a kincskeresők által jól ismert, elhagyatotttabb helyen fekvő római táborba a Duna mentén, vagy nagy bronzkori fölvárhoz a hegyekben. A sok helyen méteres rablógödrök tanúskodnak a szabadrablásról és arról, hogy egyesek csoportok már mélykereső műszerekkel járják az országot.

A megoldás egy, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal hatáskörében működő, jól szerkesztett, könnyen kezelhető adatbázis lenne, amelyhez kapcsolódva egy gyors és pontos ügyfélszolgálaton keresztül bárki rövid időn belül választ kaphatna egy-egy konkrét terület státuszával kapcsolatban.

Nyilván ez a megoldás sem tökéletes, a profi rablóbandákat nem állítaná meg, de elejét vehetné, hogy amatőr csoportok egy gombnyomással pontos tippeket kapjanak a hétvégi fosztogatásukhoz.

És hogy, az elején írt történetet befejezzük 1907-ben Maspero-ék arabul és franciául is kiadták nagy példányszámban, „titkos iratot”, abban a reményben, hogy ezzel kedvét szegi a további rablóásatásoknak. Kevés eredménnyel. A könyvben felsorolt lelőhelyek ma már szinte mind romhalmazok, ha egyáltalán maradt belőlük valami.