Lakatosból autókonstruktőr
1886. január 29-én Carl Benz német származású autókonstruktőr szabadalmi jogot jelentett be az általa épített háromkerekű, gázmotor hajtású kocsira a Császári Szabadalmi Hivatalnál. A 16km/h sebességgel haladó autót Benz felesége, Berta Ringer Mannheim és Pforzheim között egy majd hétórás kocsikázással népszerűsítette.
1844 novemberében Karlsruhe-ban született Carl Benz, az automobilok atyja, az autóipar megteremtője. A műszaki dolgok iránt szenvedélyes érdeklődést tanúsító Carl, aki még pályája elején lakatosként dolgozott, 1866-tól kezdett el két-és négyütemű motorok fejlesztésével foglalkozni.
Az első, háromkerekű autóját, amit 1885-ben rakott össze, Mannheim utcáin tesztelte először. Benz évekkel később járműve első utcai debütálására a következőképpen emlékezett vissza: „Az utcán összegyűlt emberek először csak mosolyogtak és nevettek rajtam, aztán a csodálkozásuk részvétbe és gúnyolódásba csapott át. Hogy képes egy ember egy ilyen megbízhatatlan, rozoga, lármás masinára ülni, mikor van elég ló a világon – kérdezgették egymástól. Jobban teszed, ha az egészet inkább a Neckarba dobod! – harsogták kórusban.” Benz azonban nem mondott le álmáról, azaz a lovak nélküli kocsiról.
Miután 1886. január 29-én a Császári Szabadalmi Hivatalnál szabadalmaztatta gázmotoros kocsiját, felesége, Berta gondoskodott a 16 km/h sebességgel haladó automobil körüli hírverésről. Neje, hogy felkeltse a fizetőképes réteghez tartozók érdeklődését, férje tudta nélkül, két fiúgyermekükkel együtt, egy hosszabb, majd hétórás autókázásra indult. A Mannheim és Pforzheim közötti forgalmas szakaszon, ahol sok mindenkit bámulatba ejtett, közlekedési táblák híján a folyó, valamint a vasúti sín alapján tájékozódott, és a Heidelberg környéki wieslochi patikában ligroinnal tankolt.
Ötletes PR-akciója azonban eredménytelenül zárult. A jelentősebb számú, komoly érdeklődő csak az 1889-es párizsi világkiállítás után tűnt fel. Noha az elismerés és az anyagi siker hosszú éveken át váratott magára, a századfordulón végre megtört a jég: az akkoriban piacra dobott tízféle modellből több mint ötszázat adtak el.