Katalin, Kitti, Zsófia, Piusz2025. április 30., szerda
Kultúra

Keleti varázslat Európa szívében

National Geographic Magyarország

Piotr Klodkowski, az Indiába frissen kinevezett lengyel nagykövet távol-kelet kutató, orientalista, akivel legújabb könyvének hazai megjelenése kapcsán beszélgettünk.

Írta: FOGAS KRISZTINA
Fotó:TYPOTEX KIADÓ

Ritka Magyarországon az olyan könyv, amelyben a szerző megpróbálja összegezni egy általa alaposan megismert ország vagy vidék jellegzetességeit, benyomásit. Amelyben arról értekezik, hogy mit tanulhatunk annak kultúrájából, mi az, amit érdemes lenne megszívlelnünk, illetve ők mit gondolnak rólunk. Ezek a könyvek kicsit szépirodalmi, kicsit útikönyv jellegűek, amelyek tartalmaznak némi filozófiát, szociológiát és politikát is, kellő mennyiségű humorral vannak fűszerezve, és jó esetben tele vannak bölcsességgel. Piotr Klodkowski, Lengyelország új indiai nagykövete, aki évekig élt Ázsia országaiban megpróbálta a legalábbis első pillanatra lehetetlennek tűnő feladatot megvalósítani: egy kötetben összefoglalni azt, amit ma Ázsia jelent, beleértve történelmet, földrajzot, mentalitást, a világhoz való és a világgal való viszonyt – sajátosan Közép-Európai szemüvegen át szemlélve. A szerzővel könyvének magyarországi megjelenése alkalmából beszélgettünk.

NG: – A Kelet csodálatos zamata című kötetével elnyerte az idegen kultúrákat, vallásokat és civilizációkat bemutató írásokért odaítélt Beata Pawlak -díjat. A kötetben többek között arról is ír, hogy meglepő módon a keleti ember legalább ugyanolyan csodálattal tekint a nyugati világra, mint amilyen csodálattal a nyugati ember viszonyul a távol-keleti életszemlélethez. Ön szerint mi motiválja a nyugati embert, hogy az egzotikus ázsiai terület felfedezésére induljon?

PK: – Tapasztalatom szerint az európai ember hajlamos belefáradni a saját kultúrájába, amit jól ismer, és amit a legtöbb esetben rendkívül materiálisnak tart .A távol-keleti utak célja sok esetben a lelki béke illetve spirituális élmények szerzése. Ez különösen az Indiába utazókra igaz. Az, hogy végül az utazás során elérik-e a „megvilágosodást”, nagyban függ attól, hogy mennyire képesek az elvárásaikat összeegyeztetni a valósággal. A Kínába vagy Indiába utazók a megszokott közegből kiszakadva szeretnének lelki és kulturális értelemben gazdagabbá válni, ami érthető, hiszen mindannyian a saját személyiségünk felépítésén, tökéletesítésén dolgozunk.

NG: – Az ázsiaiak számára mi a vonzó a nyugati életvitelben?

PK: – Ázsiából nézve Európa rendkívül biztonságos régiónak látszik, a kontinens ráadásul a keletiek szemében a siker szimbólumává is vált. Az európai kontinensen demokrácia van, és az életszínvonal is igen magas, ezek a tényezők mágnesként vonzzák az ázsiai turistát a régióba.

Az Egyesült Államok pedig a technológiai és oktatási lehetőségei miatt kedvelt célpont az úgynevezett távol-keleti országok körében. Az oktatással igen sok ország próbálja a keleti országok lakóit magához vonzani, ez alól Magyarország sem kivétel, amely főleg az iráni fiatalok körében népszerű tanulási célpont.

NG: – Díjnyertes könyvében külön fejezetet szentel Szingapúrnak, az ázsiai térség egyik legkivételesebb országának: a diktatórikus államstruktúra mellett gazdaságilag rendkívül fejlett, nyugati szemmel nézve is ámulatba ejtően modern társadalomról beszélhetünk. Azt is elárulja ugyanakkor, hogy nem szívesen élne Szingapúrban, miért?

PK: – Lengyel állampolgárként természetesen Európa az otthonom, és habár a kelet kutatása a szenvedélyemmé vált, nem tervezem, hogy valaha is ázsiai országba költözöm. Szingapúr lenyűgöző ország egy csipetnyi európai életérzéssel, modern technológiával, hihetetlen tisztasággal és rendkívül szigorú törvényekkel. Az európai ember számára Szingapúr az az ázsiai ország, ahol a legotthonosabban érzi magát, mások számára ugyanakkor rendkívül nyomasztó lehet egy „tökéletes” társadalomban élni. Emberként nem vagyunk tökéletesek, hibákat követünk el, én a magam részéről nem biztos, hogy be tudnék illeszkedni egy ilyen tökéletesen beszabályozott társadalomba.

NG: – Távol-keleti utazásai során, különösen Pakisztán és Afganisztán esetében bizonyára találkozott a radikális iszlám irányzataival is. Mennyire igazolják vissza az ott látottak a média által közvetített aggodalomra okot adó helyzetet?

PK: – Közel egy évig éltem Pakisztánban katolikusként, de nem tapasztaltam számottevő radikalizmust. Egy szobában laktam pakisztáni kollégákkal, rengeteg barátra tettem szert Iszlámabadban, a fővárosban, de nem tapasztaltam mélyre ható vallási problémát. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy nem kívülállóként, hanem belső szemlélőként szerettem volna megtapasztalni a pakisztáni társadalmat. Habár voltak parázs vitáim az ott élőkkel, próbáltam nem megsérteni őket és tiszteletben tartani sajátos világlátásukat. Nem tagadom, hogy a terrorizmus létező probléma, de figyelembe kell venni, hogy ha az áldozatok számát nézzük, megközelítőleg ugyanannyi muzulmán veszti életét a merényletekben, mint keresztény. A terrorizmus tehát, ha az áldozatokat tekintjük, vallástól függetlenül bárkit elérhet.

NG: – Nagykövetként megtapasztalhatta, hogy a globalizáció hatásai egyre inkább begyűrűznek a Távol-Keletre, sok helyen lehet látni például amerikai gyorséttermekben üldögélő csadorba öltözött nőket. Ön szerint a globalizáció árt a korábban érintetlen ázsiai kultúrának, vagy inkább segíti a fejlődésben?

PK: – A globalizációnak különböző aspektusai vannak. Az egyik, amely szerint nyugati áruk áramlanak be az ázsiai régióba, ugyanakkor vannak a globalizációnak olyan jelenségei, amelyek csak Ázsiára jellemzőek, és az ázsiai térségen belül nyernek teret. Ilyen ázsiai koncepció például a japán munkamorál, amelyet sokszor az európai és amerikai üzleti gyakorlatba is beépítenek. A jóga térhódítása szintén az ázsiai „export” eredménye.NG: Könyvében megannyi meglepő, és derűs történettel illusztrálja a nyugati és az ázsiai kultúra közti különbséget, és azokat a ballépéseket, amelyeket a turisták a helyi szokások ismeretének hiányában gyakorta elkövetnek. Mit tanácsol az Ázsiába utazóknak, mire figyeljenek, hogy elkerüljék a kínos szituációkat?

PK: – Az ázsiai kultúrákkal kapcsolatban bennünk élő sztereotípiák valóban akadályt jelentenek, hogy hosszú távú kapcsolatot alakítsunk ki az onnan jövő emberekkel. A türelmetlenség például az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk az ázsiai üzleti partnerrel való tárgyalás közben. Az európai és az amerikai ember eredményorientált, értetlenül szemléli a keleti ember megfontolt és nehézkesnek tűnő viselkedésmódját.

Az ázsiaiak jellemző módon az üzleti életben is az emberre koncentrálnak, ezért ha jó kapcsolatot szeretnénk kiépíteni az adott vállalattal, azt mindenképpen az őt képviselő tárgyalópartneren keresztül kell megtennünk. Tapasztalatom szerint ezt egy amerikainak, akinél „az idő pénz”, nagyon nehéz megérteni, hogy miért kell annyi időt elpazarolni olyan, látszólag felesleges dolgokra, mint a családról, vagy az érzelmekről való beszélgetés. Rögtön a lényegre akarnak térni, és nem képesek az üzleti életben oly fontos jó atmoszférát megteremteni. A nyugati emberre sokszor jellemző sztereotip gondolkodás a muzulmán vallásra is kiterjed, ami nagyon veszélyes jelenség. Az iszlám világ rendkívül sokszínű, az Indonéziában, Iránban vagy éppen Szaúd-Arábiában élő muzulmánok nem egyformák, az egyszerűség kedvéért mégis sokszor hajlamosak vagyunk általánosítani. Véleményem szerint nem elég, ha csupán a témával kapcsolatos könyveket olvasunk, ismeretterjesztő sorozatokat nézünk. Mentálisan és pszichológiailag is fel kell készülnünk a keleti kultúrához tartozó emberrel való interakcióra.
A nőkkel való bánásmód például az egyik olyan érzékeny terület, amelyhez nem szabad az európai normák szerint közelíteni.

Hozzászólások

Vadregényes környezetben áll híres várromunk

Vadregényes környezetben áll híres várromunk

A regéci várat ugyan a 17. században lerombolták, ám az 1990-es években megkezdődött helyreállítása.

143 milliót fizettek egy Titanic-relikviáért

143 milliót fizettek egy Titanic-relikviáért

A kikiáltási ár többszöröséért kelt el a lelet.

A tatárjárás újabb áldozataira bukkantak

A tatárjárás újabb áldozataira bukkantak

14 és 18 év közötti fiatalok maradványait tárták fel.

Eltemették Ferenc pápát

Eltemették Ferenc pápát

2025. április 26-án, öt nappal halála után temették el Ferenc pápát, a szertartásra a világ minden tájáról érkeztek gyászolók – vezető politikusok, hírességek és egyszerű hívek.

Több ezer éve elhunyt előkelő nő sírjára bukkantak

Több ezer éve elhunyt előkelő nő sírjára bukkantak

Az elhunyt maradványai kiváló állapotban konzerválódtak, a nyughelyből pedig számos lelet került elő.

National Geographic 2025. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket