Kastély a színfalak mögött

Az ország egyik legépebb, legragyogóbb műemléki együtteseként él a köztudatban. Mi akkor jártunk ott, amikor zárva van a kapu: a szokásos téli karbantartás idején.
Felmosóvödör, feltekert szőnyeg, összetolt bútorok – más képet mutat még néhány napig a Gödöllői Királyi Kastély bejárati kapujából nyíló fogadótér, mint ahogyan azt megszokták a látogatók. A szokásos téli karbantartás utolsó napjaiban vagyunk, amikor persze az épületegyüttes zárva van – mondja Révész T. Mihály, a kastély igazgatója. – Évente csaknem negyedmillió látogatója van a műemlékegyüttesnek, így kell egy kis idő, míg eltüntetjük az ottjártuk nyomait.
Ez az idő jelenleg egy hónap, amit a kastélyigazgató a későbbiekben szeretne rövidebbre fogni. De hol is érhető tetten a hatalmas embertömeg nyoma?
Ilyen például az első emeleti termek parkettája, illetve a főlépcső kőkorlátja, amelyet csaknem minden látogató végigsimít. A sok tízezer tenyér pedig hamar lekoptatja a festéket.
Két–három évente van arra szükség, hogy újrapingáljuk az impozáns kőkorlát festését – mondja Révész T. Mihály. – Munka közben nagyon vigyázunk arra, hogy a terek Erzsébet királyné kedvenc színeiben, vagyis világoskékben és rózsaszínben pompázzanak.
Egy kis történelem
Persze a gödöllői kastély nem csupán Erzsébet királyné – a töretlenül népszerű Sisi – emlékét idézi, hiszen első dicső korszakát több mint száz esztendővel korábban, a 18. század közepén élte. Ekkor építette ugyanis a gödöllői uradalmat birtokló Grassalkovich I. Antal a ma látható kastélyt. A Mária Terézia kegyeltjeként ismert főúr az építkezés kezdetekor nagy fába vágta a fejszéjét: még a templomot is elbontatta, hogy a helyére a mai napig látható, a kastély tömbjébe illeszkedő kápolnát emeltethessen. Grassalkovich Antal persze nem véletlenül volt a császárné kedvence: az osztrák örökösödési háború idején ő volt az, aki megnyerte a magyar nemesek támogatását Mária Terézia számára. Hálából az uralkodó a köznemesi rangból a főrendek közé emelte, majd 1751-ben meglátogatta a kastélyt, és két éjszakát el is töltött benne. A szoba, ahol Mária Terézia aludt, a mai napig megvan, az ágya azonban elveszett az azóta eltelt több mint negyed évezred alatt.
Azt kevesen tudják, hogy Gödöllő volt a legkeletibb pont, ahová negyven évig tartó uralkodása alatt birodalmában Mária Terézia eljutott – teszi hozzá a kastélyigazgató.
A kastély második virágzása a kiegyezést követő korszakban következett el, amikor a Grassalkovich család kihalása után az országgyűlés a mindenkori magyar királynak és királynénak ajándékozta. Ferenc József és felesége, Erzsébet királyné így gyakran időzött a kastély falai között, sőt Sisinek kedvenc nyaralóhelye volt Gödöllő.
Lépésről lépésre
Ugyan a látogatók azt gondolhatják, hogy a történelem viharaiban a kastély tökéletes épségben maradt meg, ez nem igaz, hiszen tereinek jelenleg mindössze egynegyede van megnyitva a nagyközönség előtt – mondja Révész T. Mihály. – Ebben az évben elkezdjük a kávézó felőli szárny rendbehozatalát, s reményeink szerint így 2010-re csaknem 1900 négyzetméterrel gyarapodik majd a bemutatható tér.
A rekonstrukció a kastély parkját is érinti. Elkészültek a tervek, hogy az eredeti, 19. század végi angolparkot az év folyamán az akkor megálmodott formájában állítsák majd helyre. Folyik még a kastélyparkba illeszkedő szálloda tervezése, amelynek építése során a beruházó a csatlakozó gazdasági épületeket is felújítaná.
A kastélyegyüttes valamennyi négyzetméterének felújítása azonban egyelőre aligha lehetséges, hiszen sok milliárd forintba kerülne. A kastély igazgatója abban bízik, hogy további sikeres pályázatok esetén eljuthatnak – belátható időn belül – a műemlék felének megnyitásáig.
Nem könnyíti meg a helyzetet az sem, hogy míg a műemléki épületek java része állami tulajdonban van, akad olyan, amelyik az önkormányzaté, s van, amelyik az egyház tulajdonát képezi. Így nehezebb átfogó rekonstrukciós terveket készíteni, hiszen az egyeztetés nem mindig zökkenőmentes – mondja Révész T. Mihály, aki szerint hiába a pályázati sikerek, a kastély valódi gazdája az állam, amelynek gondoskodnia kell a műemlékegyüttes jövőjéről.
A téli felújítást, karbantartást néhány napon belül befejezik Gödöllőn. A megújult királyi kastély február 7-én nyitja meg ismét kapuit a nagyközönség előtt.