Merényletek éjszakája

Amerika népszerű színészének, Wilkes Boothnak nem Lincoln volt az első számú célpontja, mégis őt lőtte agyon. 1865. április 14-én este azonban nem az amerikai elnök volt az egyetlen áldozat...
1809. február 12-én a Kentucky állambeli Hodgenville-hez közeli pajtában született Abraham Lincoln, az Egyesült Államok 16. elnöke. Az alacsony sorból származó, ingerszegény környezetben felnőtt Abraham először a kereskedelemben dolgozott, majd földmérőként vállalt állást, végül a jogi tanulmányok elvégzése után ügyvédként helyezkedett el.
Lincoln 1832-ben kezdett el politizálni, de tényleges karrierje csak évtizedekkel később, 1850 után indult be. Miután 1861 tavaszán elnökké választották, és ennek nyomán a déli államok kiváltak az unióból, négy éven keresztül komoly gazdasági, társadalmi, hadügyi problémákkal találta szemben magát, amiket sikerrel küzdött le.
A merénylő: Wilkes Booth
Annak ellenére, hogy az amerikai polgárháború után ismét elnökké választották, Amerika felvirágoztatásában mégsem vehetett részt. Lincoln feleségével együtt 1865. április 14-én este éppen a washingtoni Ford Színház „Amerikai unokatestvérünk” című előadását tekintette meg, amikor a korszak egyik legismertebb színésze, az amerikai spanyol nagykövet veje, John Wilkes Booth fegyverrel a kezében berontott az elnöki páholyba. Lincolnnak még megijedni sem maradt ideje. Az orvtámadás hátulról, a fején érte. Hiába kapott gyors orvosi segítséget, másnap belehalt sérüléseibe.
Mint utóbb kiderült, Booth számára nem Lincoln, hanem Grant tábornok volt az első számú célpont, Grant azonban fáradságra hivatkozva lemondta az aznapi kulturális programot, így esett a választás Lincolnra.
A Lincoln-emlékmű Washingtonban
Április 14-én este nem Lincoln volt az egyedüli politikus, akit támadás ért. Booth fanatikus társa, Lewis Power az éjszakai órákban beosont Henry Seward külügyminiszter hálójába és több késszúrással megsebesítette. Seward azonban szerencsésebb volt, mint az elnök: néhány heti lábadozás után felgyógyult sérüléseiből.
Kapcsolódó cikkek: