Filmajánló 10. hét

Ízelítő a National Geographic Channel 10. heti műsorából.
Március 4., 20.00
Heródes elveszett sírja
Nagy Heródes nevéről, aki Krisztus idejében Júdea királya volt, leginkább a betlehemi kisdedek Máté által leírt meggyilkolása jut eszünkbe. Az uralkodónak azonban volt egy másik, jóval pozitívabb arca is, amelyet a neki tulajdonított vérengzés árnyéka sokak elől elfed: állítólag több és nagyobb műemléket emeltetett, mint amennyit és amekkorát bármelyik másik uralkodó az ókorban – elég csak a Masadára, a Caesareára vagy a jeruzsálemi második templomra gondolni. Ráadásul Ehud Netzer izraeli régész most azt állítja, hogy megtalálta Heródes legszemélyesebb alkotását, a saját maga számára emeltetett, mesésen kifaragott síremléket is…
Március 4., 19.00
Különleges építmények: téglából
A tégla az emberiség legrégibb építőanyagai közé tartozik, de a belőle készült épületek mindmáig lenyűgöznek minket. A kocsifelhajtóktól a tűzrakóhelyekig és a kéményekig ezernyi helyen találkozhatunk különböző típusaikkal, így a mindennapjaink fontos apró részleteit képezik. Ha azonban gondos kezek több milliónyit egymásra raknak belőlük, ezek a kis téglatestek történelem alakító képességű alkotásokká állhatnak össze. Filmünk segítségével keresse fel a világ legnagyobb téglaépítményeit – köztük a legendás kínai nagy falat –, és ismerje meg a téglaégetés hagyományos és legmodernebb eljárásait!
Március 5., 21.00
Lencsevégen II.
A sorozat második részéből kiderül, hogy a természetben, ahol sokszor számos különböző faj osztozik egyazon élőhelyen és táplálékon, a konfliktusok elkerülhetetlenek. E vad és kiszámíthatatlan világban a legvérengzőbb ragadozóból is bármikor boldogtalan áldozat, és a legártalmatlanabb növényevőből is bármikor halálos veszedelmet jelentő, tomboló bestia válhat. Filmünkben egyebek mellett legyen szemtanúja, amint egy varacskos disznó megverekszik két nőstény oroszlánnal; amint egy sakál és egy keselyű ölre mennek egymással; és amint egy jobb sorsra érdemes oroszlánt a levegőbe röpít egy bivalycsorda…
Március 5., 17.00
Ragadozók bolygója 4/1. rész: A jegesmedve
Több hónapos sötétség és dermesztő hideg után a napkorong végre kapaszkodni kezd felfelé a Norvégiához tartozó Spitzbergák egén. Binne, a nőstény jegesmedve számára az elkövetkező tíz hét az év legfontosabb időszaka lesz: ha most nem duplázza meg testsúlyát, kevés esélye marad az életben maradásra az év hátralevő részében. Ösztöneitől vezérelve le is ballag a sziget nyugati partjára, amely előtt más években ilyentájt már gyűlekeznek a távolból érkezett jégtáblák, rajtuk az életet jelentő fókákkal. Ezúttal azonban a medvének csalatkoznia kell: a jégtáblák ebben az évben nem érkeztek meg… Az éhes Binne jobb híján kénytelen nekiindulni a szárazföldnek. Hogy merre jár, messziről látszik, mert fehér bundája élesen elüt a barna háttértől.
Március 6., 21.00
Mindennapi tudomány VI: Gyilkos tavak
Ha össze kellene állítani a Föld legveszélyesebb természeti képződményeit, a tavakat kevesen helyeznék a halállista élmezőnyébe. De lehet, hogy rosszul tennék. Amióta 1700 ember hirtelen életét vesztette egy afrikai tó közelében, a tudósok átfogó nyomozásba kezdtek, minek eredményeként rémisztő veszélyforrások egész sorára bukkantak a Föld különböző állóvizeinek mélyén. Ezekben a tavakban egy a közös: valamennyiük vize vulkáni forró pontok felett ring… Vajon milyen kockázatot rejtenek a környező lakosságra? Különösen aktuális ez a kérdés Észak-Amerika nyugati partvidékén, ahol 150 ezer ember él efféle jól álcázott időzített bombák közelében.
Március 6., 20.00
Végső csapás 4/2. rész: Cunami
A cunamik legnagyobb veszélye abban áll, hogy gigantikus hullámaik egyik pillanatról a másikra olyan partaszakaszok előtt is feltűnhetnek, melyek keletkezési helyüktől sok száz, vagy akár több ezer kilométerre találhatóak. Ezeknek a hullámoknak ráadásul nem csak a hatótávolsága, de sokszor a mérete is tiszteletet parancsoló, hisz magasságuk a körülmények kivételes összejátszása esetén akár az 500 métert is elérheti! Az epizód archív felvételek, számítógépes animációk és szakértői magyarázatok segítségével elénk tárja a közelmúlt legsúlyosabb szökőár-katasztrófái történetét, majd felteszi a kérdést: mekkora az esélye egy mindent elsöprő “végső” cunami bekövetkeztének?
Március 7., 20.00
Charley Boorman – Bármi áron 6/1. rész: Írországból Törökországba
A talpraesett kalandorként ismert Charley Boorman, angol színész folytatja immár megszokottan veszélyes utazásait: Írországból Sydney-be készül Bármi áron! Ezúttal leteszi imádott motorbiciklijét és a rendelkezésére álló helyi tömegközlekedési eszközökön vág neki három kontinensnek, 25 országnak és több mint 32 000 kilométernek. Életreszólő élmények várják hol elefántháton, hol teherhajón, hol pedig napelemes autón. Charley az első részben maga mögött hagyja írországi otthonát és kerékpáron, halászhajóval, egy emeletes busszal és egy klasszikus Land Roverrel indul meghódítani a világot. Ám az Angol-csatornán való vitorlás átkelés közel katasztrófába torkollik, amikor a csónak sziklának megy és majdnem felborul. Végül mégis partot ér a csapat és folytatja útját a kontinensen egészen az újabb problémáig: miként keljenek át a Fekete-tengeren?
Március 7., 18.00
Kalózkincsek nyomában
Az izgalmas dokumentumfilm a 17. századi legendás kalózkapitány, Black Sam Bellamy és zászlóshajója, a Whydah történetének nyomába ered. A história látszólag a múlt része, ám egy idő után rá kell döbbennünk, hogy itt még semminek sincs vége, hisz a rejtélyes körülmények között elsüllyedt Whydah kincsei után ma is kutat valaki – igaz nem egy rivális rablóbanda, hanem Barry Clifford, a neves tengeri régész és kalózszakértő…