Varázsvölgy vizei

Írta Edward Hoagland Jiuzhaigou

A szirteket áttörő 30 kilométeres, Y alakban megnyíló völgybe nap mint nap 280 autóbusz érkezik és 18 ezer látogató barangolja be az édeni tájat. A pompás tavacskák füzérével, zuhatagok rengetegével szegélyezett út földcsuszamlások marta rézsűk mentén vezet. A meredek partszegélyt lucfenyők, juhar- és bambuszerdők koronázzák. (Ha a fellegek nem fognak össze az utas ellen, mindössze 40 percig tart a repülőút Szecsuan tartományból, a kies Chengduból – onnan viszonylag könnyű eljutni Kína kultúrájának régi emlékeihez, háromezer éves helyszíneihez.

Itt mindenütt pallóösvények keretezik a piciny tavakat, náddal benőtt patakokat. A kirándulók időről időre leszállnak a buszról, sétálnak egyet, aztán megint sorban állnak, és egy másik busszal folytatják útjukat. A Shuzheng-völgyből kiágazó két völgyecskét, a 3000 méter magasra kúszó Zechawát és Rizét, gleccserek marták szabályos U alakúra – csaknem olyanra, mint Jiuzhaigou „testvérvölgyét”, a nevezetes kaliforniai Yosemitét. Ám a szurdokfalak itt nem tornyosulnak olyan magasra, hogy elfednék a látványt, az alant csordogáló patakok pompáját.

A tibeti-fennsíknak ezen a tájékán a hegytömböket nem gránit alkotja, mint a Sierrákat, hanem – a Sziklás-hegységhez hasonlóan – tengeri üledék. A mészkőből kioldódó különféle ásványok bizonyos fényben smaragd, máskor türkiz színt adnak a vizeknek, így a tavak még azúrosabban tükrözik vissza az égbolt kékjét. Lavinák zárták el a patakokat, formálták meg a tórengeteget – a legendák azt mondják, némelyik tavacskába istennők csepegtették szépítőszereiket, másokban sellők fürdőztek régen. Az bizonyos, hogy a tófenéken kiülepedő kalcium-karbonát szeszélyes formák sokaságát hozta itt létre.

Az út a völgy bejáratától, 800 méter magasból indul fölfelé, majd Nuorilangnál kettéágazik. Itt turistabolt és önkiszolgáló étterem kelleti magát. Az Y alakban kettényíló ösvény bal felől háborítatlan, cikcakkvonalban hosszan elnyúló tóban végződik, jobb oldali ága végén – amint a tájékoztató füzetecske is írja – „őserdő” terül el.

Szerencsére a felelősök még azelőtt felismerték a vidék turisztikai értékét, hogy a favágók mindent letaroltak volna. Kína létrehozta, és azóta mintaszerűen kezeli a Jiuzhaigou Természetvédelmi Területet, amelyet az unesco 1992-ben a világörökség részévé nyilvánított.

Megjelent a National Geographic Magazin! A teljes cikket gyönyörű fotókkal a magazin 2009. márciusi számában olvashatja el.

Az Y mindkét végében népviseletbe öltözött tibetiek árulják a csecsebecséket és a képeslapokat. Az autóbuszok útvonalát szegélyező tavak, az Aranycsengő- meg a Pázsit-tó, a Gyöngyfövenyés a Nyílbambusz-vízesés, az Öt Virág-tó és az apró Ötszínű-tó, a Szikrázó-, a Tigris-, a Bonsai-, a Hattyú-, az Orrszarvú-, a Kétsárkány-, a Nád-, a Panda- és a Tükör-tó kristálytiszta vize versenyt tükrözi a felhőrajokat, a nyírfák, füzek és fenyők csoportjait, a szirtoldalakat meg sziklaormokat vörösre festő hajnal és alkony színeit.

Itt mintha minden név reklámplakátra született volna, pedig a buddhista miszticizmus és különösen a még korábbi, sok tibeti számára máig mindennél fontosabb bon vallás népesítette be a jiuzhaigoui tavakat szellemekkel, sellőkkel, szörnyekkel. S lám, az ásványokkal teli víz tünde fényei mintha igazolnák a helyiek hiedelmeit. Az egyik szórólap szerint a Wonuosemo és a Dage hegy között elterülő miriádnyi tavacska úgy keletkezett, hogy Wonosmo istennő leejtette varázstükrét, amelyet Dag istentől kapott szerelmi ajándékként. Bonyolult szövetűek az ősi tibeti mondák – dús árnyalatokkal festik meg a valóságot, akárcsak az itteni üledékes kőzet ásványai a réseken átszivárgó vizeket. A Jiuzhaigou gleccser vájta völgyecskéinek mélyén, a bájos, színpompás tavacskák környékén már nagyon ritka a gömbölyded, szőrmók, fekete-fehér óriáspanda. Noha a kínai kormány „nemzeti érték”-nek kiáltotta ki, a múlt század utolsó évtizedeiben, az erdőirtás és a bambuszrengeteg gyérülése miatt gyakorlatilag elfogyott az élőhelye. Mindeközben a környezetvédők világszerte közismert jelképe lett, kedves alakja ma, az eszeveszett rablógazdálkodás idején különösen időszerű, elgondolkodtató üzenetet hordoz.

A teljes cikket a National Geographic magazin 2009. márciusi számában olvashatja el.