Múzeum épül a tenger alatt Alexandriában

Elkészültek a Kairótól kb. 200 km-re északra fekvő kikötőváros, Alexandria tengerbe süllyedt ókori emlékeit bemutató víz alatti múzeum tervei. Az építkezés a jövő év elején indul.
Az ókori Alexandria, amelyet Kr. e. 331-ben alapított és saját magáról nevezett el Nagy Sándor, Róma után az antik világ legnagyobb városa volt. A rómaiak Kr. e. 30-ban foglalták el, s ekkor kb. egymillió lakosa volt. Alexandria többek között a tudományok és a kultúra fellegvára volt, Kr. e. 298-ban épült (Kr. u. 391-ben elpusztult) világhírű könyvtárában egyes források szerint több mint 700 ezer papirusztekercset őriztek, és szinte a teljes görög irodalom megtalálható volt benne. Híres volt a Pharosz szigetén Kr. e. 3. században, I. Ptolemaiosz Szótér uralkodása alatt, Szósztratosz által épített világítótornya is, amelyet az ókori világ hét csodája egyikének tartanak. Az Archeologica című hírportál szerint a torony 160 méter és nyolc emelet magas volt, fénye pedig 300 stadion távolságból (50–60 km) is látszott a tengeren.
A 2002-ben épült új alexandriai könyvtár gránitfala
Kr. u. 365-ben szökőár végzett pusztításokat Alexandriában, majd több földrengés is érte, s egy része a tengerbe süllyedt. A világítótoronyban Kr. u. 956-ban kisebb károkat okozott egy földrengés, 1303-ban és 1323-ban viszont két nagyobb mozgás következtében szerkezete végzetesen meggyengült. A 15. században a tornyot lebontották, helyére pedig erődöt építettek, amelyhez a világítótorony köveit is felhasználták.
A tengerbe süllyedt alexandriai ókori emlékeket 1994 óta tárják föl búvárrégészek. Azóta számos lelet került elő: gránittömbök, szfinxek, és feltételezések szerint a világítótorony maradványaira is rábukkantak.
Látványterv
A tenger alatti múzeum terveit Jacques Rougerie francia építész készítette. A tervek alapján egy hatalmas üvegalagútban mehetnének végig a látogatók, és azon keresztül csodálnák az ókori világ remekeit. Az építkezés becslések alapján 140 millió dollárba fog kerülni, az egyiptomi kormány reméli, hogy a beruházás finanszírozásába magánvállalatok és szponzorok is beszállnak.
Kapcsolódó cikkek: