Teréz, Aranka2024. október 15., kedd
Kultúra

Megtalálták Kleopátra húgát

National Geographic Magyarország

A BBC kutatócsoportja szerint Kleopátra, a legendás szépségű egyiptomi királynő afrikai ősökkel is bírt. Egy osztrák régész ugyanis rábukkant Kleopátra húga, Arszinoé hercegnő sírjára.

Az eddigi elméletek szerint Kleopátra (Kr.e. 69 – Kr.e. 30), a Ptolemaiosz-dinasztia utolsó uralkodója görög származású volt. Egyenesági leszármazottja volt ugyanis Nagy Sándor tábornokának, I. Ptolemaiosz Szóternek – áll a BBC hírei között.

A tisztán görög származást most alapjaiban cáfolhatja meg Hilke Thuer régész felfedezése: az Osztrák Tudományos Akadémia munkatársa a törökországi Epheszoszban ugyanis megtalálta Kleopátra húgának, Arszinoé hercegnőnek (Kr. e. 68/67 – Kr. e. 41) a sírját. A hercegnő csontvázából kiderítették, hogy Arszinoé és Kleopátra anyja afrikai származású volt.

„Egyedülálló dolog egy régész pályafutásában, hogy a Ptolemaiosz-dinasztia egyik sarjának csontvázát fedezze fel. Igazi szenzáció, hogy Arszinoé hercegnőnek afrikai anyja volt, ez új megvilágításba helyezi Kleopátra családját, s a nővérek közötti viszonyt” – nyilatkozta Hilke Thuer.

Neil Oliver brit régész szerint Kleopátra, Julius Caesar és Marcus Antonius olyan történelmi alakok, akikről ma már nehéz elképzelni, hogy egykoron hús-vér emberek voltak. Képzeletünkben sokkal inkább az Elizabeth Taylor és Richard Burton által megszemélyesített filmfigurákként vannak jelen. „Sokkoló volt kézbe venni Arszinoé csontjait, tudván, hogy életében megérintette Kleopátrát, de lehet, hogy Julius Caesart és Marcus Antoniust is. Ettől hirtelen életre keltek ezek a legendás történelmi személyiségek, és hús-vér emberré váltak” – fejtette ki Oliver.

Arszinoé és Kleopátra keményen rivalizált egymással, feltehetően ebbe halt bele a fiatalabb lánytestvér: sokan feltételezik ugyanis, hogy az egyiptomi királynő utasította szerelmét, Marcus Antoniust, hogy gyilkolja meg a húgát.

A BBC március 23-án sugározza a Kleopátra életét górcső alá vevő új filmjét, amely az „Egy gyilkos portréja” címet viseli.

Kapcsolódó cikkek:

  • Éleselméjű Kleopátra és az ókori „csillagháborús program”
  • Hány gyereke volt Kleopátrának?
  • Milyen volt Kleopátra orra?
  • Valóban kígyóval lett öngyilkos Kleopátra?
  • Feltárják Kleopátra és Antonius sírját

  • Hozzászólások

    Száztíz év magány: így kutatták fel az elveszett cirkálót

    Száztíz év magány: így kutatták fel az elveszett cirkálót

    A skót Lost in Waters Deep búvárcsapat kutatói Steve Mortimer vezetésével 2024. augusztus 11-én, vasárnap találtak rá az 1914. október 15-én elsüllyedt HMS Hawke brit védett cirkáló roncsainak mindaddig ismeretlen lelőhelyére az Északi-tengeren, Skócia partjaitól 130 km-re keletre.

    3D-s modell készült Sir Ernest Shackleton hajójáról

    3D-s modell készült Sir Ernest Shackleton hajójáról

    Az Endurance roncsát 2022-ben találták meg a Weddell-tenger mélyén.

    Meglepő eredményt hozott Kolumbusz Kristóf genetikai vizsgálata

    Meglepő eredményt hozott Kolumbusz Kristóf genetikai vizsgálata

    Egy új vizsgálat a híres felfedező zsidó és spanyol származását tárta fel, ám sokan kritikusak a kutatással kapcsolatban.

    Kiderült, miért oly népszerű Vermeer híres festménye

    Kiderült, miért oly népszerű Vermeer híres festménye

    A Leány gyöngy fülbevalóval című Vermeer-alkotás a világ egyik legkedveltebb festménye, egy különös kutatás feltárta, mi ennek az oka.

    Felszínre hoznák az ókori hajóroncsot és értékes rakományát

    Felszínre hoznák az ókori hajóroncsot és értékes rakományát

    A hajó egy, az ókorban igen értékesnek számító rézötvözetet szállított.

    National Geographic 2024. októberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    15 900 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket